A modern és jövőbeli lövöldék jó eséllyel már szinte mindenkinek a könyökén jönnek ki, és miközben a videojátékos közösség a Battlefield 1 múltba irányzott visszatérését ünnepli, mi is meghallgatjuk a kívánságokat, így ezúttal a második világháborúba küldve olvasóinkat.

Emlékeztek még azokra a szép időkre („régen minden jobb volt”), mikor a Medal of Honor fantasztikus kampányokkal ismertette meg velünk a világháború borzalmas jeleneteit és csatáit, majd a korai Call of Duty-részek új szintre emelték ezt az adrenalinnal és vérrel teli műfajt? Aztán mikor sokan elunták a horogkeresztekkel teli közeget, jött a Modern Warfare (ami egyébként a mai napig zseniális), ezt követően pedig minden a modern hadviseléssel lett tele, amit a falon futó, exoskeletonos, robotizált, jövőbeli FPS-ek követtek. Azóta sem kapunk mást, és bár az „eszed, nem eszed, mást nem kapsz” elvét követve a kiadók csak mostanában kezdenek magukhoz térni, 2014-ben megjelent egy a klasszikusokra hajazó, új ötletekkel is rendelkező program a műfajban, ami a lengyel és úgy összességében az európai csatateret vette célkeresztbe az ellenállás oldaláról. Ez az Enemy Front, avagy az aktuális teljes játékunk. Igen, mert mi is szerettük a második világháborús produkciókat, és jól tudjuk, hogy ti is azokra vágytok igazán.

Tudósítás a vágóhídról

A CI Games (leánykori nevén City Interactive) fejlesztése egy nem annyira megszokott felütéssel kezd, avagy a Lengyelországban tudósító, amerikai újságíró, Robert Hawkins bőrébe bújva ismerhetjük meg az ellenállás névtelen hőseit, akik szembe mertek szállni a náci hadigépezettel. Főszereplőnk egyébként eredetileg csak bemutatta a háború szörnyű, tragikus eseményeit, majd egy szomorú fordulat következtében már az elnyomás és tömegpusztítás ellen harcolók soraiba került, így fegyvert ragadva és kiállva saját és mások szabadságáért. Persze megvan a dologban a tipikus klisé, miszerint a jó amerikai az igazi amerikai, aki más kultúrákat ment meg, hiszen a lengyelek vagy franciák maguktól inkompetensek lennének, ráadásul ez különösen fura egy lengyel stúdiótól, de nézzük el nekik, sokan hordják azt a bizonyos rózsaszín, USA-szemüveget.

Szóval a lényeg az, hogy az Enemy Front jóvoltából az európai névtelen hősök és partizánok oldalára nyerünk betekintést, miközben bejárjuk a hatórányi kampány befejezéséhez szükséges utat, kiemelt figyelmet szánva Varsónak, ami a játék legfőbb helyszíne. A műfaj FPS, tehát belső nézetből lövöldözhetjük végig a már említett időtartamot, a CI Games produkciója pedig tartalmaz minden fontos összetevőt, ami a zsánert jellemzi, sőt, még többet is a jól bevált formuláknál.

Ötletek tárháza

Amellett ugyanis, hogy a megszokottak szerint, nem teljesen csőre emlékeztető (sőt), de azért lineáris pályákon haladunk előre, és így intézzük el sorban a gaz németeket, vannak máshonnan átemelt motívumok és újító ötletek is a játékmenetben. Kezdjük ott, hogy bár a cél mindig adott, és attól nagyon nem térhetünk el, a célpontokat több irányból is megközelíthetjük, némi átveréssel pedig egész nagy pályákat kapunk ehhez. Továbbá időnként választhatunk is, hogy éppen mivel kívánunk foglalkozni, merről támadnánk be egy fontosabb területet. Sőt, a harcrendszer is a választás szabadságát növeli, elvégre lőhetünk mindenkire, aki mozog, de ha úgy érezzük, osonós bérgyilkos módra is átválthatunk. Köveket dobálhatunk el az ellenfél megtévesztésére (kis Far Cry), hátulról, késsel tehetjük el láb alól az opponenseket, illetve akár élő pajzsként is elkaphatjuk azokat, hogy utána pisztollyal lőjük le a többieket.

Vannak robbanó hordók is mindenfelé, de néha még a környezeti elemeket is bevethetjük a rezsim ellen, így tovább növelve a holttestek számát. Mielőtt elfelejteném: a jelenlétünk bizonyítékául szolgáló hullákat elrejthetjük, ami lényeges szempont az osonásnál, mivel a járőrök egyből riadóztatnak, ha észrevesznek minket, az odasereglett csapat pedig rögtön megkeresi a kedvező fedezékeket, és közben a bekerítéssel is megpróbálkozik.

Jó, mindez azért nem eget rengető újdonságok összessége 2016-ban (már 2014-ben sem volt az), de jól működik, feldobja a normál lövöldözést, ahogy a rögzített gépágyúk használata, netán a mesterlövészkedés is. Mivel a kiadónál van a Sniper: Ghost Warrior-sorozat, nem meglepő, hogy távcsöves fegyverre váltva „bullet time” effekt közben láthatjuk a becsapódó lövedéket (lásd még Sniper Elite), ami szintén emeli az élvezeti faktort. Nem utolsó sorban a Call of Duty-szériára jellemző elemek is visszaköszönnek, avagy hirtelen megjelenő tankokat lőhetünk ki, hidat robbanthatunk fel, továbbá ajtókat rúghatunk be, hogy utána lassított nézetben osszunk ki néhány fejlövést. Működik a mix? Természetesen igen, sőt, kifejezetten élvezetes is. Ha pedig elunnánk a sztorit, az apró gyűjtögetnivalók összeszedését, akkor még mindig ott a multi.

Nem csak szingliknek

Mert természetesen az Enemy Front nemcsak a kampánnyal szórakoztatja a nagyérdeműt, de kompetitív szegmenssel is rendelkezik, avagy a világhálón összecsaphatunk más emberi ellenfelekkel is. Jelenleg ugyan nem sokan vannak a szervereken (érthető, nem erre a módra élezte ki a játékot a CI Games, azóta pedig sok konkurens cím napvilágot látott), emiatt a PC Guru olvasóira hárul a nemes feladat, hogy egy kis életet vigyenek a többjátékos módokba, amikkel nagyszerűen el lehet mulatni az időt, köszönhetően a korhű fegyvereknek és a viszonylag jól kialakított helyszíneknek.

Nyári lövöldözés

Mindez nem is jöhetett volna jobbkor. Egyelőre még szinte minden a jövőről és a futurisztikus háborúkról szól, a Battlefield 1 pedig még kanyarban sincs. Utóbbi megjelenéséig hónapok vannak hátra, ám a nyári melegben nem is tudnánk jobb szórakozást találni magunknak, mint egy szimpla világháborús lövöldözés. Sokan hiányoltuk már ezt a műfajt a palettáról, a magazin ajándék játékaként pedig így most egy 30 eurós (kábé 9500 forint) képviselőt üdvözölhetünk a könyvtárunkban. Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy az Enemy Front 116 oldal tömény információ, rengeteg előzetes és teszt, sok-sok érdekesség mellett veszi el az augusztusra esedékes szabadidőnket, ami egybevéve remek beruházás 1995 forintért. Nem? Dehogynem! Tehát irány az újságárushoz, ha az már megvolt, tessék beváltani online oldalunkon a kódot, aztán meg jó lövöldözést és sok sikert az ellenállás oldalán, majd a világhálón folytatott harchoz!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricán található matricára nyomtatott kódsort nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

AZ AUGUSZTUSI PC GURU 2016. 08. 11-TŐL KAPHATÓ AZ ÚJSÁGOSOKNÁL

ÉS A HIPERMARKETEKBEN.

PC GURU 2016/08