Rekordot döntött a Call of Duty: Black Ops Cold War
Az Activision bejelentette, hogy az első napon több digitális példányt adtak el, mint eddig bármelyik résznél.
Az Activision bejelentette, hogy az első napon több digitális példányt adtak el, mint eddig bármelyik résznél.
Az új megjelenések alaposan megkutyulták az eddigi sorrendet.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Ubisoft bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatuk az achievementekkel kapcsolatban pontatlan volt, és az Assassin’s Creed Valhallába is beteszik azokat.
A Kingdoms Reborn a klasszikus telepes-építgetős játékmenetet emeli át egy nagyobb, kevésbé kötött világba, néhány egyedi ötlettel megspékelve.
A Bulletstormot is jegyző People Can Fly új FPS-ét, az Outriderst sajnos idén már nem kapjuk meg, de azért még gyönyörködhetünk benne.
Ezer sebből vérzik a XIII Remake-je, és ez bizony felháborította a játékosokat, a Steamen a program megítélése per pillanat rendkívül negatív.
A Jerry Builds Bricks csatornán elkészítették a játékban szereplő autót.
Miközben Paul W. S. Anderson azt árulta el, hány szörny lesz a moziban, a felesége a folytatást szellőztette meg.
Kiderült, hogy akár körmeink vagy fogaink hosszát is beállíthatjuk majd.
Ez a tábor is olyan volt, mint a többi… egészen az őrült gyilkos, majd az álomdémon felbukkanásáig. Na, akkor elszabadult a pokol.
Az egykori profi ökölvívó, Erdei „Madár” Zsolt a VR világában is kipróbálta, hogy mennek neki a jobbhorgok.
A törpék élete nemcsak mese, hanem munka, harc és dicsőség – mindez egy könnyed és gyors játékban elevenedik meg az asztalunkon.
Többen is jelezték, hogy a PS5-nél előfordul, hogy a letöltés nem indul el, de szerencsére, van megoldás a problémára, bár nem túl szép.
A CD Projekt RED még a Cyberpunk 2077 zenei anyagát sem aprózta el, így olyan előadók zenéit hallhatjuk majd, mint a Run the Jewels.
Négy új csapat mutatkozik be a Megyék Csatája League of Legends csoportköreinek színpadán.
Lehet örülni, megjelent a PS5, ennek megfelelően rengeteg játék került a magyar PS Store-ba. Alább olvashatjátok heti ajánlónkat.
Az Assassin’s Creed Valhallától kezdve egy PC-s Ubisoft-játékban sem lesznek achievementek, helyüket átveszik a kihívások.
A rendőrség beszámolója szerint nem találtak semmit, így esélyes, hogy swatting áldozata lett az iroda.
Főként a virágkedvelőket célozza meg a Kickstarter-produkció, ami azonban fillernek sem utolsó.
Nagyon úgy tűnik, hogy a Ubisoft Montreal épületénél valaki vagy valakik túszokat ejtettek, a rendőrség nagy erőkkel kivonult a helyszínre.
A Sniper Ghost Warrior Contracts 2 az eredeti tervek szerint még idén megjelent volna, végül azonban 2021-re módosult a debütálás.
A Fall Guyst talán már nem övezi akkora felhajtás, mint a rajtja után, de azért szép csendben így is viszik, mint a cukrot.
A DICE egykori fejlesztőit magába tömörítő Embark Studios vad toborzásba kezdett, Patrick Söderlund szerint egy új játék miatt.