PS5 – Még meg sem jelent, de a másodlagos piacon már felbukkantak az első gépek
Megkezdődött a nyerészkedés az újgenerációs konzolon.
Megkezdődött a nyerészkedés az újgenerációs konzolon.
A konzoloknál a Switch óriási növekedést produkált tavalyhoz képest.
A The Game Awards a játékipar legrangosabb díját osztogatja, hamarosan pedig kiderül, idén mely címek indulnak a különböző elismerésekért.
Nemrég felröppent a hír, hogy a Microsoft Japánban próbál felvásárolni új stúdiókat, Phil Spencer pedig elárulta, mennyi igaz ebből.
Az Xbox feje, Phil Spencer, nemrég kipróbálhatta az Elden Ringet, és kifejezetten elismerően nyilatkozott róla egy interjú során.
A Deathloop megjelentéséről csak annyit tudni, hogy 2021-ben esedékes, de most a PS Store-on feltűnt egy ennél konkrétabb dátum is.
A League of Legends világában a 10.23-as frissítéssel beköszöntött az előszezon, ami elképesztően sok változtatást hozott magával.
Ha decemberben kinyitnak a mozik, láthatjuk a világ legokosabb mesterséges intelligenciáját nagyvásznon. Főszerepben Melissa McCarthy és James Corden.
A Fumax őszi kínálata a cyberpunk műfajt erősíti, méghozzá nem is akármilyen felhozatallal.
A minap megszellőztetett Hang nélkül 3 mellett más hollywoodi produkciók is folytatódhatnak: jöhet a Bloodshot 2 és a Támadás a Fehér Ház ellen 4.
Tegnap jelent meg a XIII remake-je, azonban a rajongók enyhén szólva sem elégedettek a legendás FPS felújított verziójával.
A Shenmue 3 egyelőre csak az Epic Store kínálatában érhető el PC-n, ez azonban a jövő héten drasztikusan változni fog.
A FIFA 21 újgenerációs verziójára decemberig várnunk kell, de az EA mutatott két képet, melyeken látszik, mennyit javul majd a grafika.
Hiába tartottak esélyesnek több játékost a meccsek előtt, a Megyék Csatájában bármi megtörténhet.
Egy megégett arcú szereplő leírása verte ki a biztosítékot.
A Deadline értesülései szerint Mads Mikkelsen lehet a befutó.
A Psyonix bejelentette, milyen teljesítményre számíthatnak a PS5 és Xbox Series tulajok a Rocket League esetében.
A jövőre egy harmadik résszel visszatérő No More Heroes érkezésének alapozott meg a japán Grasshopper, így végre Switchen is elérhető mindkét NMH!
A Sony Interactive Entertainment alelnöke szót ejtett a hiányzó funkciókról.
Már meg is van a rendezője és az írója a következő felvonásnak.
Nagy adag friss megjelenés kapta meg az utolsó előzetesét.
Joey Chiu nem mindennapi ajándékot kapott a Sony-tól.
Az amerikai kiadóóriás megerősítette, hogy 100 százalékos részesedést vásárolnak a brit kiadó-fejlesztőben.
A konzol tervezője, Moriszava Judzsin elárulta, hogy a végleges változat már egy zsugorított verzió.