Anthem – Eredetileg nem is looter shooternek készült
A BioWare volt dolgozói is megszólaltak az Anthem kapcsán, szerintük a játék eredetileg sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a túlélésre.
A BioWare volt dolgozói is megszólaltak az Anthem kapcsán, szerintük a játék eredetileg sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett a túlélésre.
Pontos megjelenési dátumot kapott a Hellblade: Senua’s Sacrifice Switch-re szánt verziója, mely kellemesen közel van már.
John Romero nemrég bejelentette, hogy egy teljesen új stratégiai játékon dolgozik, méghozzá a Paradox Interactive csapatával karöltve.
Az Annabelle Comes Home-ben a Warren házaspár saját gyerekeit veszi célba a démoni baba és a többi sötét erőtől megszállt tárgy.
A mai naptól a hónap végéig ingyenesen játszható a Call of Duty: Black Ops 4 battle royale módja, a Blackout.
Végre érdemi képeket és információkat tartalmazó előzeteseket tett közzé az HBO. A befejező nyolcadik évad április 14-én debütál.
Jön a harmadik selejtező a Hearthstone versenyre, emellett a League of Legends bajnokság kvalifikációs szakasza is megkezdődik.
A bökkenő csak annyi, hogy jóval szigorúbb a rendszer, mint a Steam esetében - de legalább már ilyen is van.
Véletlenül ingyen lehetett beszerezni a Detroit: Become Humant az Epic Games Store-on, de senki nem tarthatta meg.
A Gearbox vagy durván trollkodik, vagy idő előtt kiszivárgott a Borderlands 3 megjelenési dátuma.
Három előzetes is érkezett a CBS All Access műsortárában Jordan Peele műsorvezetői vezényletével debütáló The Twilight Zone reboothoz.
Az ESRB besorolta a Yakuza Kiwami 2 PC-s verzióját, ez alapján sokan úgy gondolják, hogy már a megjelenés se lehet messze.
Befutott a Devil May Cry 5 legújabb frissítése, mely a Bloody Palace néven futó játékmódot adja a programhoz, méghozzá teljesen ingyen.
Az Nvidia nem teketóriázott, a CES-en bejelentett videokártyája, az RTX 2060 már meg is jelent, és egy példánya egyből el is látogatott a szerkesztőségünkbe. Persze mi sem teketóriáztunk, alaposan meghajtottuk a kicsikét, és elégedetten nyugtázhattuk: van helye a piacon.
A Nintendo legújabb játéka sikeresen átvette a vezetést a szoftvereladási listán - íme az előző hét legnépszerűbb címei.
Sikeresnek bizonyult a játékosok által indított petíció: Shirley Curry szerepelni fog NPC-ként a The Elder Scrolls 6-ba.
Az MGM még idén Halloweenkor bemutatásra kerülő animációs produkciójában összegyűlik a teljes Addams rokonság, ám a családi ünneplést megzavarják.
A Sega is bejelentkezik a retrókonzolok piacára, idén ősszel egészen pontosan 40 játékkal érkezik a Sega Mega Drive Mini.
Ja, és mellékesen az idén fokozzák a Cyberpunk 2077 marketingjét, ami csak azt valószínűsíti, hogy már nem kell sokat várni a játékra.
A Zen Studios sok szempontból merész játéka eddig abszolút meggyőzte a kritikusokat, nagyon jók az értékelések.
Hétindítóként összegyűjtöttük nektek, hogy milyen címek várhatóak a következő néhány napban. Lássuk a heti játékpremiereket!
A Sony exkluzívként megjelent DriveClub az elmúlt években hullámvölgyben volt, a Sony pedig úgy döntött, hogy befejezi a játék online támogatását.
A Lenovo termékbemutatóján Tóth Dániel pszichológus nyilatkozott a gamingről és a tudatos játékfogyasztás fontosságáról.
A PAX East 2019 során mutatkozott be az Obsidian új szerepjátéka, a The Outer Worlds, kaptunk is egy kis kóstolót az egyik küldetésből.