WRC 3: Az első játékmenet-videó
A nemrég bejelentett WRC 3-at már egy videóval is megtámogatták, és bár a játék nem fejlődött olyan sokat, idén is korrekt ralizást kapunk a kifordult Dirt mellé.
A nemrég bejelentett WRC 3-at már egy videóval is megtámogatták, és bár a játék nem fejlődött olyan sokat, idén is korrekt ralizást kapunk a kifordult Dirt mellé.
Notch felfedte, hogy csapata, a Mojang korábban egy FPS-en dolgozott, ám a projektből végül semmi nem lett. Igaz, nem a játék minősége miatt, hanem mert a Mojang "magát is fenn tudja tartani".
Jamaucsi Kazunori, a Gran Turismo sorozat atyja a széria jövőjéről beszélt, beleértve a sokak által várt GT6-ot is. Utóbbi szinte biztos, hogy nextgen lesz, de még egy esetleges Vita GT sem elképzelhetetlen.
Decemberben jelenik meg a Battlefield 3 Aftermath névre keresztelt letölthető tartalma, melyben négy új pályát, egy új játékmódot és módosított járműveket találunk.
Lassan meg kellene jelennie PC-re és PS3-ra is a Dawnguard DLC-nek, a Bethesda azonban azt mondja, hogy az átiratokat még nem jelentették be.
A rettenetes start óta a Square Enix keményen dolgozik a Final Fantasy XIV kijavításán, ami most új címet és történetet kapott.
A United Front Games ma bejelentette, hogy akik játszottak a Just Cause 2-vel, pár apróságot kapnak a Sleeping Dogsban.
A Microsoft elkaszálta a rövid életű Microsoft Flightot és a Project Columbiát, valamint alapos leépítést hajtott végre a vancouveri stúdiójában.
Interaktív játékmenet-videót kapott a Crysis 3. A 20 perces felvétel elején kiválaszthatjuk, hogy milyen stílusban játszódjon a látványos pálya: lopakodás, vagy kemény harc?
Alig több, mint nyolc perc. Ennyi kellett egy profi csapatnak ahhoz, hogy hivatalosan is rekordot döntsön. A Valve legendás logikai játékának villámgyors végigjátszásáról videó is készült, érdemes megnézni.
Aki elég gyors, most kaphat tőlünk Awesomenauts bétakulcsot. Tessék viszont rákapcsolni, mert csupán 20 darab áll a rendelkezésetekre!
A City Interactive mesterlövészes FPS-e átcsúszik a következő esztendőre. A játékot alig pár hete halasztották el augusztusról októberre, indoklás még nincs.
Mi itt a PC Gurunál sosem titkoltuk, hogy bár a számítógépes játékokért dobban legnagyobbat a szívünk, a konzolokat sem vetjük meg, sőt, manapság egyre többször megesik, hogy egy-egy játékból kénytelenek vagyunk valamelyik játékgépes változatot tesztelni, mert a PC-s port heteket, hónapokat késik. Ez van, manapság a konzoloknak áll a világ, PS3-on a fantasztikus exkluzív címek, Xbox 360-on pedig a kiváló szolgáltatások kápráztatják el az embert -- főleg, ha nem kis hazánkban, hanem mondjuk az Egyesült Államokban él. Ez azonban csak a jelen, a jövő a fejlesztők és kiadók szerint egyre homályosabb.
A Sins of a Solaer Empire legújabb kiegészítője, a Rebellion az eddigi legsikeresebb rész a szériában. Most lépte át a 100 ezer eladott példányt, a fejlesztők pedig nagyon büszkék.
Egy új, teljesen a játék motorjával készült trailer kaptunk, illetve kiderült, hogy a Darksiders annak idején kooperatív játéknak készült.
Azoknak is erősen ajánlott megnézni a Planetside 2 új trailerét, akiket nem érdekel a játék, mert az utóbbi hónapok legjobb videóanyagáról van szó. Egy perc nem sok, annyi játékbeli jelenet sincs benne, az egész egy CGI rövidfilm.
Ismét veszteséggel zárta a gazdasági évének első negyedét a Nintendo. Ezúttal 220 millió a mínusz.
A tényleg remeknek tűnő Sleeping Dogs egy új videóval gazdagodott, melyben egy nyolc perc hosszúságú küldetést nézhetünk végig. A felvételeket magyar felirattal is ellátta a PC Guru csapata.
A Transformers: Fall of Cybertron legújabb videójában a multiplayer mód kapja a főszerepet, s az annak során vívott ádáz küzdelmek.
A Battlefield 3 soron következő, Armored Kill című letölthető tartalmáról ejt néhány szót a csomag vezető tervezője.
A perifériákat gyártó cég saját játékot fejleszt, mely minden bizonnyal a szimulátorrajongónak jó hír elsősorban, ugyanis a Combat Pilot egy katonai repülőgépekkel foglalkozó program lesz, kizárólag PC-re.
A Planescape: Torment alkotóját, az ipar egyik úttörőjének tartott Chris Avellone-t izgatja a Kickstarter, noha konkrét folytatást nem szívesen csinálna a '99-es Black Isle klasszikushoz. Inkább külön D&D projektbe fogna.
A BioWare új játékának, az ingyenes Ultima Forevernek története az Ultima IV után játszódik, de az V eseményei még nem zajlottak le. A program tehát afféle előzmény lesz, noha szellemében a negyedik részre hajaz.
Az Umbrella Corporation védernyőként terül az emberiség feje fölé, igaz, a gyógyszerkísérleteik nem minden esetben követik az általánosan elfogadott morált. Ennek ellenére egy umbrellás esernyő csak jól mutat az utcán, nemde?