Felbukkant a Concord korai változata, ráadásul működésre is bírható
A Sony sokat emlegetett játéka a sírból is kísért minket.
A Sony sokat emlegetett játéka a sírból is kísért minket.
A ScreenTime posztja szerint már most óriási sikernek tekinthető a legendás túlélőhorror legújabb felvonása, amit hamarosan közelebbről is megnézhetünk.
A Black Noirt alakító Nathan Mitchell szerint számíthatunk néhány meglepetésre az Amazon sikersorozatának befejezésében.
Noha a franchise rajongóinak túlnyomó része üdvrivalgásban tört ki, amikor a Konami bejelentette az első rész remake-jét, egyesek aggódnak a második fejezet DLC-je miatt.
Az FBI letartóztatott egy Round Rock-i férfit, aki a Robloxban fenyegetőzött.
Az egykori alkalmazottak LinkedIn profiljából derült ki, hogy leépítések voltak a The Chinese Room csapatánál, ami a Paradox szerint nem érinti a hányatott sorsú vámpírokat.
A Frank Herbert világát pixelekbe ültető stúdió Steamen dicsekedett el arról, milyen óriási mérföldkövet sikerült elérnie a túlélőelemekben bővelkedő MMO-nak.
Egy friss felmérés szerint a legtöbb ember legalább egyszer beszólt már az AI-nak, de azért tudunk udvariasak is lenni.
A Barbár rendezőjének közelgő horrorja egyszerre lesz végtelenül nyomasztó és roppant mód félelmetes – landolt a második trailer.
Újabb képek és karaktermodellek szivárogtak ki WB Montréal évekkel ezelőtt törölt Batman-játékából, amiben Damian Wayne a Sötét Lovag, de feltűnik az öreg Bruce Wayne is.
A Steam Deck az egyik legnépszerűbb hordozható gaming-eszköz – de vajon mennyire állja meg a helyét extrém körülmények között?
Zárt bétát kapott az egyik legjobban várt MMORPG és a végeredményt látva bizony akadnak kétségeink a megjelenéssel kapcsolatban.
Elon Musk nem is oly rég mutatta be őket, most pedig munkába álltak.
Jövő januárban kerül mozikba a Return to Silent Hill és most friss kép jött.
A cirokfélék a szárazabb és melegebb éghajlaton teremnek meg. Ezek a gabonafélék kiválóan alkalmazkodtak olyan környezetekhez, ahol más növények már tudnak megélni.
Rájár a rúd a MindsEye fejlesztőire, ugyanis a játék kegyetlenül rossz állapotban jelent meg – ennek pedig most meglett a böjtje.
Balra világháborús lövészárkok, jobbra a kacsalábon forgó palota. Bizarr, de nagyon tetszetős egyveleget ígér a Chains of Lukomorye.
A modern világban sokszor a technológiától várjuk a megoldást a problémáinkra: ha valamire nem tudjuk a megoldást, csak kézbe veszünk egy kütyüt és beütjük a keresőbe a bajunkat.
A hétvégén mutatott játékmenet-előzetesből megtudhattuk, hogy a Nintendo modern klasszikusához hasonlóan a vámpíros RPG-ben sem lesz megkötve a kezünk a fősodor terén.
A csúnyán elbaltázott Grand Theft Auto: The Trilogy – The Definitive Edition fejlesztői ezúttal Unreal Engine 5-ben munkálkodnak. GTA 4, Bully vagy valami egészen más készülhet náluk?
Nagy a balhé Kairoson, a Vault Hunterek pedig forradalmárnak állnak a Borderlands 4 legújabb kedvcsinálójában.
Egy volt Naughty Dog alkalmazott LinkedIn profilja alapján a PlayStation 5 exkluzív alkotás némiképp több réteggel fog rendelkezni, mint azt először gondoltuk.
A nagy sikert aratott tech demo műszaki gyártásvezetője szerint botorság lenne kritizálni a CD Projekt RED döntését, Ciri ugyanis egy kiváló karakter.
Egy időközben törölt Reddit poszt alapján benne van a pakliban, hogy 2026 tavaszán kapjuk kézhez a következő Tomb Raidert.