The Callisto Protocol – Ellenségek hullámait hozta a Riot Bundle
Új játékmódok, halál-animációk és skinek is érkeztek a frissítéssel.
Új játékmódok, halál-animációk és skinek is érkeztek a frissítéssel.
A legjobb túlélőhorrorokat idézik a tegnapi prezentáción közzétett képsorok, a megjelenési dátum mellett pedig az is kiderült, hogy ezúttal két protagonistánk lesz.
Megkapta a megjelenés előtti kedvcsinálóját a Square Enix idei legnagyobb dobása, a képsorok pedig ezúttal is csúcsra járatják a monumentalitás fogalmát.
Végre játékmenet-felvételeket is kaptunk és azóta is az állunkat keressük.
Már jó ideje tudható, hogy készül a Capcom fantasy szerepjátékának a folytatása, most pedig végre érdemi játékmenetet is láthattunk az epikusnak ígérkező kalandból.
Végre kiderült, hogy mikor ugrálhatunk a háztetőkön Basimmal.
A Sony rendezvényén végre lehullt a lepel a sokat pletykált remake-ről, az előzetesben természetesen kígyó is akadt.
Futurisztikus környezet, neonfények és vagány motorok – ez lesz a Ghostrunner 2.
A habemberek szirénéneke ugyanolyan giccses maradt, mint a rajzfilmben volt, ám az új Disney adaptáció kétségtelenül bájosra sikeredett.
Mint tudjuk, csak egy jó bogár van, és az a döglött, itt pedig 16-an indulhatunk neki a rovarirtásnak egy egész ígéretes FPS keretében.
Mit gondoltok végül melyik csapat zárja az alapszakaszt az első helyen? A Békéscsabai E-sport Egyesület vagy a DomiNation?
A Netflix bejelentette, hogy a jelszómegosztásnak hazánkban is vége – plusz pénzt kell fizetni, ha mások is akarják használni ugyanazt az előfizetést.
Nemrég elstartolt a Bungie looter-shooterének legújabb szezonja, amely már jól mutatja, hogy a csapat immáron a Sony esernyője alá tartozik.
Az előrendeléseket illetően legalábbis mindenképp, a játékosok ráadásul a drágább, prémium kiadást választják az alapverzió helyett.
A Netflixre érkező szériáért az a stúdió felel, amelynek a Castlevaniát és a Zeusz vérét is köszönhetjük.
Az LG idei tévémodelljei között egészen változatos formaterveket és funkciókat találhatunk.
A Drive – Gázt! után ismét kaszkadőrt játszik a népszerű hollywoodi színész.
Az Atlus nagysikerű JRPG-sorozatának következő felvonása állítólag már fejlesztés alatt áll, és a jelek szerint csak PlayStation 5-re fog megjelenni.
Nemrég ünnepelte 10. évfordulóját a Techland nagysikerű lövöldéje, ennek örömére pedig egy meglepő crossover érkezik a stúdió tavaly megjelent alkotásába.
Az HBO Maxot váltó streaming szolgáltatás egy új, az eddigieknél drágább variációt is bevezet, amelyben számos filmet és sorozatot élvezhetünk 4K Ultra HD felbontásban.
Egyes források szerint a vártnál korábban érkezhet a The Division fejlesztőinek nyílt világú, messzi-messzi Galaxisba invitáló alkotása.
Újabb ígéretes horrorjáték van készülőben, amelynek próbaverziója már most végigtolható!
A Behaviour Interactive megerősítette, hogy két új játék is készül a boszorkánykonyhájukban.
Legalábbis így gondolja a sorozat egykori veteránja, Mac Walters, aki szerint a csapat soha nem gondolkodott abban, hogy az új felvonások hasonló szerkezettel épüljenek fel.