Tom Hiddlestonnal és Mark Hamillel erősít a legújabb Stephen King-adaptáció
A Chuck élete című kisregényből készülő film Charles Krantz történetét meséli el, a rendezésért Mike Flanagan felel.
A Chuck élete című kisregényből készülő film Charles Krantz történetét meséli el, a rendezésért Mike Flanagan felel.
Elstartolt a Zombie Gogalypse akció, amelynek keretén belül nagyon olcsón tudsz beszerezni remek zombis játékokat.
A sztár nagyon örülne neki, ha a Halálos iramban filmekben az emberek nem csak a száguldó kocsikra és az akcióra figyelnének.
A VGChartz felméréséből kiderült, hogy miként állnak a jelen generációs konzolok eladásai – nem túl nagy meglepetésre a Sony masinája vezet.
Nemrégiben derült ki, hogy melyik ismert színész játszhatja el Johnny Cage-et a népszerű adaptáció második részében, a döntésnek pedig nem mindenki örül.
A Warner Bros. negyedéves jelentéséből kiderült, mekkora nézőszámot hozott a nagysikerű adaptáció – ezek után nem csoda, hogy több évadra terveznek a készítők.
Több játékos is jelezte a napokban, hogy mind az előrendelésért kapott tárgyak, mind pedig a Deluxe Edition extrái eltűntek a programból – a fejlesztők már dolgoznak a megoldáson.
Az Infinite szinte végig igen magas fordulatszámon pörög, azonban akad benne egy meglepően érzelmes, nyugis jelenet, amely mellett talán elhaladtál.
Egyre több produkciót érint a május 2-án kezdődött sztrájk, most épp a Netflix sikerszériájának forgatása fog később kezdődni a vártnál.
Kiderült, hogy hányan részesülnek kompenzációban a cég ellen indított per kapcsán, ami a nemi alapon történő megkülönböztetés és szexuális zaklatás vádja miatt indult még 2018-ban.
A rendkívül különleges élményt nyújtó Concrete Genie alkotói heteken belül lehúzzák a rolót, a döntés hátterében üzleti szempontok állnak.
Az ikonikus játékhelyszín, a Spencer Mansion az Unreal Engine 5-ben lett újraépítve és lenyűgöző látványt kelt.
A varázslatos Harry Potter-játék végre elérhető PlayStation 4-re és Xbox One-ra, és bejárható területéhez képest meglepően jól fut.
Exkluzív lehetőségként kipróbálhattuk a vidámparképítős tycoon-játékok új generációjának sikervárományosát, melyben álmaink vurstliját valósíthatjuk meg!
Számos különös NPC található a játék világában, Marko Dragic viszont kiemelkedik mind közül, hiszen ő Victor Frankensteint is a sarokba állítja.
Oda Eiicsiró is részt vesz a készülő produkció munkálataiban, most pedig az aggódó rajongóknak üzent.
Teljesen érthetetlen módon a Nintendo egy tévéreklámba tette bele a nagy meglepetés-jelenetet.
Neltharion parazsa valóban olyan forró, mint az ősi sárkányok tüze?
A Riot Games újabb játékkal terjeszti ki a LoL határait, melynek végre megjelenési dátumot is elárulta.
Egy mára már sztenderdnek számító rendszer és egy fontos történelmi korszak: kipróbáltuk a COIN-játékok egyik legismertebb darabját, amely a kubai forradalom történetét meséli el.
Hosszú várakozás után újabb közönségek merülhetnek el a Firaxis Games szuperhősös alkotásában.
Master Chief kalandjai hamarosan folytatódnak, a produkció pedig most fontos mérföldkövet ért el.
Az újságírók mellett a játékosok körében is földbe állt az Arkane Studios legújabb alkotása, legalábbis erre utalnak a steames értékelések.
Az Amerikai Írószövetség 15 év után szüntette be ismét a kreatív munkálatokat, a váratlan fordulat hátterében az áll, hogy nem tudtak megegyezni a nagyobb stúdiókkal.