Alan Wake 2 – Még halloween előtt megérkezhet
A főszereplő hangját adó Matthew Porretta egy podcast során véletlenül elkotyoghatta, hogy mikor jelenik meg a Remedy eddigi legambiciózusabb alkotása.
A főszereplő hangját adó Matthew Porretta egy podcast során véletlenül elkotyoghatta, hogy mikor jelenik meg a Remedy eddigi legambiciózusabb alkotása.
Idén ünnepli a harmincadik születésnapját a Bend Studio, az évforduló örömére pedig még egy köszönetnyilvánító posztot is közzétett a csapat.
A Nightdive Studios nem csupán a napokban megjelenő System Shock remake-en munkálkodik, de a második felvonást is elhozzák modern masinákra.
Jeff Grubb szerint sem a Sucker Punch, sem pedig a BioWare új játéka nem lesz jelen a május 24-én tartandó prezentáción.
Lassan egy évtizedes az újrakiadása, miközben maga az alapjáték már a 20. évét tölti be: ünnepel a Rise of Nations, amely maradandó nyomot hagyott a stratégiai játékok műfajában.
Egy neves kiszivárogtató arról számolt be, hogy a játék fejlesztése egyáltalán nem halad úgy, ahogy kellene neki.
Kiderült, hogy milyen bónuszokat kapnak azok, akik már a megjelenés előtt bezsákolják a franchise rebootjaként funkcionáló új epizódot.
A stúdió következő epizodikus kalandjátéka a népszerű sci-fi sikersorozaton alapul.
Lezajlott az idei Humble Games Showcase, a közel 45 perces prezentáció alatt pedig nyolc játékról is lehullt a lepel.
Gareth Edwards visszatér egy epikus sci-fi akció-thrillerrel, aminek most befutott az első előzetese.
Az előző felvonástól ugyan elmaradnak a számok, de így is van miért örülnie a stúdiónak – pláne, hogy Koreában is sokan voltak kíváncsiak a premierre.
Kiderült, hogy mikor kerül sor a Sony régóta pletykált rendezvényére, ami a hosszát tekintve számos újdonsággal kecsegtet.
Maga a Lilith-tel való összecsapás is feltűnik a Blizzard milliók által várt játékának launch trailerében, melynek láttán csak még nehezebb lesz kivárni a júniusi megjelenést.
Sanszos, hogy a PlayStation-exkluzivitás hamarosan véget ér és a cuki kis macsek eljön a Microsoft konzoljaira.
Bemutatták a színész legújabb filmjét a cannes-i filmfesztiválon, ami után percekig tapsolt a közönség.
Befutott a legújabb előzetes a filmhez, amiből kiderül, hogy Ethan és csapata minden eddiginél nagyobb veszéllyel néznek szembe.
Több millió ember már benyelte a malware-t, amely a film torrent-verzióival terjed.
A BAFTA-díjas Chiwetel Ejiofor is a fedélzetre lépett a készülő folytatásban, bár azt egyelőre nem tudni, hogy kit fog alakítani.
A Scorpion Masqué adaptálja a Motion Twin világhírű roguelite-ját, a látottak alapján pedig nem nagyon lehetnek kétségeink a minőséget illetően.
A múltkori szivárgás után a Universal immáron hivatalosan is elérhetővé tette a hosszú ideje készülő adaptáció előzetesét, amelyben természetesen a mechanikus rémeké a főszerep.
Akira Yamaoka dallamai is felcsendülnek ebben a horrorjátékban, amely még májusban megjelenik.
Az audiofil berendezések a lehető legtökéletesebb minőségben képesek megszólaltatni a zenét, ugyanakkor igen “kényes szerkezetek” is. Rengeteg olyan tényező akad, ami ronthatja a hang minőségét. Ilyen lehet egy rosszul megválasztott kábel, a nem megfelelő elhelyezés, de még a hálózati áram minősége is befolyásolhatja a zenehallgatás élményét.
Mena Massoud véleményt formált A kis hableány lehetséges sikereiről, majd egyszerűen törölte a fiókját.
Igaznak bizonyultak a szóbeszédek, az EU valóban tegnap hozta nyilvánosságra a döntését, aminek a Microsoft örült, a CMA már kevésbé.