Többek szerint felesleges a Project Q
A PlayStation játékosok egy része nem igazán van elragadtatva az eszköztől.
A PlayStation játékosok egy része nem igazán van elragadtatva az eszköztől.
A Naughty Dog 2011-es akció-kalandjátékának egyik legemlékezetesebb jelenete szinte egy az egyben átkerült a filmadaptációba is – nem véletlenül.
Egy szemfüles játékos kiszúrta, hogy a The Last of Us protagonistája is megtalálható a Ubisoft sandbox alkotásában.
Kiderülhetett, hogy hány órán keresztül nyüstölhetjük majd a Sony streamelésre szolgáló hordozható eszközét, az új információ pedig eléggé lelombozó.
A rettegés soha nem érhet véget, pláne nem Arkhamban, ahol most már a társas mellett a rendkívül népszerű kártyajáték is magyarul érhető el.
12 hangszóró, Dolby Atmos, AI-alapú technológia – a kínai gyártó több irányból ostromolja a piacot, a Laser TV után ezúttal az audio eszközök sorát gyarapítva.
De nem ez az egyetlen metál együttes, ami része a legújabb kollaborációnak, úgyhogy a zúzós zenék kedvelői egészen biztosan nem lőhetnek mellé a csomaggal.
Néhányan teljesen kiakadtak Redditen, hogy szinte semmi értékelhető játékot nem mutatott meg a Sony.
A Lionsgate megpróbálja a lehető legtöbbet kifacsarni a franchise-ból, ezért a spinoffok és az új rész mellett a videojátékokhoz is visszatérnek.
Nagy a dilemma akkor, amikor megtetszik nekünk egy óra, ami azonban nem egy komoly óragyártó terméke, hanem farmervásárlás közben bukkantunk rá, és a ruhamárka által tervezett kollekcióba tartozik. Mindenki tudja, hogy az óra egy férfi esetében státuszszimbólum is, ezért is merül fel bennünk jogosan a fenti kérdés: vajon hordhat-e egy férfi divatórát?
Toretto és családja lényegében nyomtatta a pénzt a Universalnak az elmúlt évek során, egyáltalán nem meglepő tehát, hogy a stúdió ennyire ragaszkodik hozzá.
A Sabrina hátborzongató kalandjaiban debütált Adeline Rudolph fog a jól ismert karakter bőrébe bújni az adaptáció második részében.
Idén lesz 20 esztendős Tarantino egyik legismertebb klasszikusa, a film jogait megszerző Lionsgate pedig bejelentette, hogy hamarosan még jobb minőségben élvezhetjük az alkotást.
A Monumental érdekes kártyamechanizmussal toldja meg a pakliépítéssel ötvözött területfoglalást, igényes, félig-meddig történelmi köntösben.
Az Oscar-díjas Chloé Zhao rendezte a Blizzard napokon belül érkező akció-RPG-jének utolsó trailerét, amelyben Sanctuary kétségbeesett lakói kérik a segítségünket.
A Giant Squid legújabb játéka elképesztően szép látványvilágot szállít.
Az Elite: Dangerous és a Jurassic World Evolution mögött álló csapat készíti.
Már fejlesztés alatt áll a Five Nights at Freddy's legújabb felvonása.
Végre bejelentették a Helldivers 2-t, méghozzá egy igen poénos videóval.
Az S-Game soulslike alkotásában mindössze 66 napunk van arra, hogy felgöngyölítsük a történet szálait.
Már jó ideje tudható, hogy készül a Croteam 2014-es klasszikusának folytatása, amely az ígéretek szerint minden téren rálicitál majd elődjére.
Nem csupán a PlayStation Showcase-en bejelentett remake-nek köszönhetően merülhetünk el ismét a jól ismert széria világában, hiszen érkezik az asztali verzió is.
A Bungie nem csupán a Destiny 2 útját egyengeti, de egy több évtizedes klasszikusához is visszatér, igaz, nem a megszokott formában.
Újabb PlayStation hardver érkezik, méghozzá egyedi fülhallgató társaságában.