Itt a Burnout: Paradise demó!
Megérkezett a Burnout Paradise: The Ultimate Box kipróbálható verziója, amit a majd 3 GB-os méretének ellenére mindenképpen megéri letölteni.
Megérkezett a Burnout Paradise: The Ultimate Box kipróbálható verziója, amit a majd 3 GB-os méretének ellenére mindenképpen megéri letölteni.
Az Amazon is beszáll a játékkiadásba: egyelőre csak a casualok igényeit szeretné kielégíteni egyszerűbb letölthető programokkal, ám ha beindul az üzlet, később esetleg nagyobb játékok forgalmazását is tervezik.
A 2004-es Red Dead Revolver után a Rockstar csapata visszatér a poros vadnyugathoz a Red Dead Redemption formájában, ami az elődhöz hasonlóan kizárólag konzolon fog megjelenni.
Míg megjelenése után egy hónappal büszkén jelentette be a Mythic, hogy egymillió elfizetője van, addig mára ez a szám háromszázezerre apadt.
Február 20. Ez volt az a dátum, amit a világ Sims-rajongói piros betűs ünnepként bekarikáztak a naptárukban a 2009-es évnél. Sajnos immár biztos, hogy lehet radírozni, és jó pár napot odébb lapozni.
Obo és NightBagoly kolléga csepegtetett információkat az idei Comic Conról, de elsősorban az Activision Blizzard / Prototype témakörben. Ennél azért többről lesz szó a nagy seregszemlén.
Különös egy film volt az orosz vizionárus, Timur Bekmambetov Wanted című alkotása -- különös, mégis szórakoztató a maga módján.
Már elég régen be voltak harangozva, mától azonban elérhetővé váltak: újabb két nehézsúlyú versenyzővel gyarapodott a Régi Jó Játékok weboldal kínálata...
Még élénken él az emléke az Iron Man játéknak -- a kellemes, kikapcsolódásra ideális mozit egy PC-re minden kritikán aluli programváltozattal koronázták meg...
Az Activision Comic-Conra szóló meghívójából megtudtuk, hogy a régóta készülő Prototype idén júniusban fog megjelenni.
A múlthéten bezárt Ensemble Studiosnál egy utolsó látogatást tett a GamaSutra csapata, akik megtudták, hogy a bezárás előtt öt új játékon dolgoztak az RTS műfaj nagyágyúi.
2009-ben teljes pompájában tér vissza végre az E3: szinte mindegyik cég jelen lesz, és a Bush-érában kitiltott lengén öltözött hoszteszcsajok is ellepik majd megint a kiállítást -- ígérik a rendezők.
A Ubisoft nemrég bejelentette, hogy a konzolokra hamarosan megjelenő letölthető Prince of Persia tartalomból nem kapnak a PC-sek.
Február másodikától kezdve már nem jár garancia azokért az Xbox 360-akért, amelyek még a legelső szériából jöttek ki, tehát lejárt a három éves garancia.
A bíróság a Blizzard javára döntött abban a hosszú pereskedésben, amelyben a cég és a Glider nevű farmbot készítője állt egymással szemben. Az ügy még súlyosabb is, mint gondolnánk...
A nagy sikerű és díjnyertes BioShock fejlesztői egy új játék készítésébe kezdtek, ami PC-re is meg fog jelenni.
Szombaton éjfélkor sokak bánatára leállították a Hellgate: London szervereit, így véget ért a nehézségekkel küszködő játék nyugati pályafutása.
A Variety ismeretlen, belső forrásokból értesülve megtudta, hogy a Disney elkészíti a 2011-ben debütáló Tr2n című film játékváltozatát.
A Ubisoftnak sok millió dollárt hozott Tom Clancy, egészen pontosan a híres politikai- és techno-thriller szerző nevével fémjelzett játékáradat (kb. 35 címet számlál most a széria). Az Electronic Arts nem nézhette tovább tétlenül a dolgot...
Nemrég kiderült, hogy e hónapban az Eidos süllyedő hajójának egyik mentőcsónakján érkezik Vietnam horrorisztikus feldolgozása, a Shellshock 2.
Amikor a tavalyi év végén ismét útjára indítottuk tesztírói pályázatunkat, csak reménykedtem benne, hogy sikerül talpra állítani a rendszert, és életet lehelni tetszhalott (teszthalott) porhüvelyébe. Erre azonban még én sem számítottam...
Nem kevesebb, mint 10 millió dollárért kelt el a My MMO Shop nevű honlap, ahol többek között World of Warcraft virtuális aranyat is lehetett vásárolni.
Tegnap értesültünk arról, hogy idén nem kevesebb mint három Need for Speed fog megjelenni, így arra már nem is számítottunk, hogy a megnyirbált Black Box egy negyedik játékon dolgozik.
Hihetetlen, de igaz, a maga low budget kategóriájában hatalmas siker a lovaglópengék (jó, tudom, hogy nem ezt jelenti, de jól hangzik), ugyanis készül a kiegészítőlemez!