Metal Gear Solid 4: Jaj a csalóknak!
A trükkös kis csalók sok tisztességes játékos élményét megkeserítik, ám a cégek figyelnek rájuk és sorsukat nem kerülhetik el: az MGS4 multijából ezúttal 113 játékost tiltottak ki.
A trükkös kis csalók sok tisztességes játékos élményét megkeserítik, ám a cégek figyelnek rájuk és sorsukat nem kerülhetik el: az MGS4 multijából ezúttal 113 játékost tiltottak ki.
A BioWare egy újabb letölthető epizódon dolgozik a Mass Effecthez, valamint a játék első átfogó hibajavítását is elkezdték fejleszteni.
Amennyire kiszámítható manapság, hogy egy mozifilmből játék készüljön, épp annyira természetes már, hogy a különféle sporteseményeken is részt vehetünk virtuális hőseinkkel. Sajnos ezen a téren is épp annyira változó, de inkább alacsony a színvonal, mint a filmadaptációk esetében. Félek, ezúttal sem lesz másképp...
Sorozatos pletykák és találgatások után a Capcom ma végre hivatalosan is bejelentette, hogy készül a Dead Rising második része, ami a next-gen konzolok mellett PC-n is meg fog jelenni.
Bő egy hét (ha minden jól megy, kilenc nap), és itt a GTA IV első letölthető tartalma, benne egy teljesen új hőssel, új sztoriszállal – és mint kiderült, új zenékkel.
Nem kevesebb, mint 20 millió dollárt kóstált az Uncharted 2: Among Thiefs című PlayStation 3 játék fejlesztése, a fejlesztők szerinte megérte.
Azt hiszem, soha nem késő lecsapni egy jó akcióra -- még akkor sem, ha történetesen ezekre az akcióra már csak vasárnap estig van lehetőség.
Megszaporodtak a lehangoló, sőt félelemkeltő hírek a Half-Life első küldetéslemezével mennybemenetelő stúdió, a Gearbox körül, most azonban talán látni a fényt...
Azt hitted, a Far Cry 2 nem kőkemény játék többszereplős összecsapásoknál? Ideje felkötnöd a gatyádat, hamarosan érkezik a hardcore folt, hardcore arcoknak!
Az Oblivion lópáncéljai után meglehetősen kellemes meglepetés volt a Fallout 3 első, letölthető küldetése -- persze önmagában még így is csak neccesen állta meg a helyét...
Relatíve kicsi, de stabil rajongóbázisa van az embertrancsírozás változatosságán alapuló Fűrész-filmsorozatnak -- nem is csoda, hogy közel egy éve készül hozzá egy játékváltozat...
Aki a teniszjátékok szerelmese, örülhet is, meg nem is. Örülhet, mert két elég jó (bár változó minőségű) széria között is választhat, és nem örülhet, mert ezeknek nem igazán akadt még kihívója. Ezúttal sem egy trónkövetelőről érkezett hír...
A Tom Clancy nevével fémjelzett, hangvezérléssel is megáldott stratégia végre kimutatta foga fehérjét, itt a rendszerigény!
Alig, hogy megjelent a Burnout: Paradise PC-s verziója, a fejlesztő Criterion Games már be is jelentette, hogy elkezdték a következő prémium DLC munkálatait.
Ma hivatalosan is kezdetét vette a New York-i Comic Con, ahol a képregények és filmek mellett jó pár játékkal is találkozhatnak a látogatók. Akinek volt szerencséje kijutni az eseményre, és még újságírónak is mondhatja magát, egy korai betekintést nyerhetett a kiállításra, ahol soron kívül kipróbálhatta a különböző cégek játékait. A felhozatalban szerepelt a nemrég bemutatott Battlefield 1943 Pacific is, amiről megtudunk egy-két érdekes információt.
A Telltale Games csapatának igen jól mehet a sora: amellett, hogy a Sam & Max két évadjával halálra keresték magukat, a Strong Bad's Cool Game for Attractive People epizódjai is szolid sikert arattak (kritikailag legalábbis biztosan). A következő nagy dobás előtt viszont még egyszer elhúzzák a mézesmadzagot előttünk...
A játékipar egyik nagy rákfenéje, hogy nem tud igazán jó adaptációkat készíteni sikeres mozifilmek alapján. Erre kitűnő példa a tavalyi Vasember PC-s átirata, de hasonló minőségű volt a 2007-es Transformers játékváltozata is, amiből -- talán sokak bánatára -- már készül a második rész.
A magyar internetezők egyre kreatívabban és rámenősebben flörtölnek a neten a Windows Live Messenger lehetőségeinek köszönhetően.
Rengeteg hír kapott szárnyra az utóbbi időben a Warhammer Online és fejlesztőbrigádja vonatkozásában, Bad Sector kolléga is nemrég írt arról, hogy megcsappant az előfizetők száma. A friss hírek egyik fele szomorú, a másik biztató...
Pár napja jeleztük, hogy az EA több mint félmilliárd dollárral karcsúbban zárta a harmadik negyedévét -- de nem csak őket viselte meg a válság, hiszen THQ is figyelemre méltó, majdnem 200 millió dolláros veszteséget könyvelhetett el.
Korábban már többször beszámoltam arról, hogy az Atari felkarolta az izlandi CCP űr-MMO-játékát, mely kiállta az idők próbáját, így a kiadó dobozos formában is megjelenteti. Szükség is lesz új kadétokra, hiszen az univerzumban eközben drámai események zajlanak....
Obo kolléga decemberben még csak említés szintjén, szinte feltételes módban írt arról, hogy valamikor érkezik egy letölthető tartalom a teknőcsziklás srácok pazar zombis mókájához – ezt most a Valve hivatalossá tette.
Bár nemrég jelentették be a szervezők, hogy az idei E3 ismét akkora buli lesz, mint régen, ez a Blizzardot nem hatotta meg: ők nem mennek el.
Igazi hepienddel zárult a Free Radical Design kálváriája, hiszen tegnap felvásárolta őket a Crytek, ezzel megmentve több mint 40 munkahelyet.