Ahogy teltek a hónapok, nem igazán jöttek a játékosok, és ennek következtében a Flagship Studios bezárta a kapuit, és végeredményben vitte magával a játékot is -- legalábbis a nyugati féltekén, ugyanis a játékra vonatkozó jogokat megvette a Hanbitsoft, amely az ázsiai régióban hamarosan eltörli az előfizetési díjat. Miután a fejlesztők lehúzták a rolót, a nyugati társkiadó Namco Bandai dobott egy mentőkötelet a Hellgate-nek és vállalta, hogy január 31-ig üzemelteti a szervereket.
Sokan összegyűltek a játék virtuális Stonehengének környékén, hogy szemtanúi legyenek az utolsó pillanatoknak. A nagy esemény előtt mindenki szórta a nehéz munkával összekapargatott aranyakat, különféle színes varázslatokat lőttek el, és úgy általánosságban jól érezték magukat. A főkapcsolót észak-amerikai idő szerint pontban éjfélkor fordították el, ami után minden online lévő játékossal bontódott a kapcsolat „ismeretlen hálózati probléma” hibaüzenettel.
„Még a weblap sem működik.”
„Olyan mintha csak tegnap indult volna. Nagyon fel voltam pörögve a játékra, még a munkahelyemen sem tudtam koncentrálni, így elrohantam beszerezni a gyűjtői kiadást, és aznap négy órán át játszottam vele.”
„Ez a játék egy különleges helyet foglal el a szívemben.” -- A sillytubbie nevű felhasználó így emlékezett meg a szeretett játékáról.