Új BioShock videó és ikonok
A BioShock-ról mostanában sok szöveges információ jelent meg, itt volt már az ideje valami mozgóképnek is.
A BioShock-ról mostanában sok szöveges információ jelent meg, itt volt már az ideje valami mozgóképnek is.
A 3D Realms sosem tud a fenekén ülni, mindig gyorsan dobálja az alkotásokat. Na jó, ez tényleg jó vicc volt, gondoljunk csak a Duke Nukem Forever hosszadalmas eljövetelére.
Könnyen jött, könnyen ment, tartja a régi közmondás. Azt hiszem Mr. Lombardi egyik kijelentésére nagyon igaz lehet ez a bölcs mondás.
Az ArmA: Armed Assault című játék nagy népszerűségnek örvend a taktikai FPS-ek szerelmesei között, és most ők örülhetnek újra, bővül ugyanis a család.
Uwe Boll nevéhez sok rémtett fűződik, inkább nem sértem meg a játékokat azzal, hogy felsorolom őket. Ezúttal a Crytek vezetőit szállta meg az ördög, hogy megengedjék a rendezőnek játékuk meggyalázást.
Végre-valahára a Konami is megnyilatkozott - képpekkel és információkkal ajándékozva meg a kíváncsi rajongókat. Nem takarékoskodtak, beleadtak apait-anyait, így minden jel arra mutat, hogy egy zseniális játékot kapunk PC-re is, komoly fejfájást okozva a FIFA-sorozatnak!
Hisztérikus sikoltógörcs söpört végig kihalt szerkesztőségünk folyosóin. Miután az ápolók lenyugtatták Christ, az én, halk nyekkenésem szinte már fel sem tűnt, pedig örültem, mint majom a farkának. Megjelentek a publikus infók egy publikus bétáról. ET:QW...
Rendszeres olvasóink már tudják, hogy a JoWooD gyakorlatilag kirúgta a Piranha Bytes csapatát úgy, hogy annak szellemi terméke, a Gothic franchise jogai náluk maradtak, és már javában keresi az önként vállalkozókat a széria sorban negyedik felvonásának elkészítésére.
Egy új egység-videó, és egy protoss gép bemutatója került fel a netre az elmúlt napokban Starcraft ügyben. Miután a mozgókép... hát, hogy is mondjam csak, nem teljesen hivatalos, ezért csak egy YouTube linket ajánlunk nektek hozzá. A Phoenixről viszont végre kaptunk bővebb infókat!
Serius Sam: ha a második rész kissé unalmas vagy inkább suta és erőtlen próbálkozását nem vesszük górcső alá, arra kell rádöbbennünk, hogy az eszetlen hent státuszban, hiába a trónkövetelők, Komoly Samu még mindig ott tárolja a névjegyét.
Sokan vagyunk nagy GTA rajongók, kik epekedve várjuk a legújabb jövevényt. Türelmes várakozásunk idővel meghozza majd gyümölcsét, ám addig is próbálunk enyhítő anyagokat gyűjteni nektek!
Azt sajnos egyáltalán nem tudom, hogy ez lenne-e az eredeti Max Payne filmadaptáció, de annyi bizonyos, hogy a történet főhőse kétséget kizáróan Max barátunk...
Istenem, míly meglepő fejlemény! Esküszöm, hogy a Uwe Boll hadjárat előtt még meglepődtem volna ezen, de így már cseppet sem: lesz Diablo és World of Warcraft film.
Egyre közelebb kerülünk a Witcher megjelenéséhez, így mind több információ lát napvilágot róla, ahogyan az a fejlesztési munkálatok során lenni szokás. A játék hivatalos oldala ma 16:00 órakor nyílt meg, elárasztva bennünket mindenféle ínycsiklandozó tartalommal...
Immáron biztosra mondható a dolog: az év egyiuk legnagyobb durranására készülő Bioshock nem fog késlekedni. Igen, auguszts végén végre megérkezik közénk!
Sam and Max rajongó, figyelem! Lemaradtál egy epizódról? Akarod mindet egyben? Egy fanatikus gyűjtő vagy, aki megrögzött vásárló? Nos két pakk jött számodra!
Az alapjátékot egy évvel követő kiegészítő külföldön elnyerte a legjobb expanziónak járó címet, de más médiumok is dicsérték az Extraction Pointot.
Szóval az úgy volt, hogy jöttek a sárkányok, küklopszok, kószarémek és kísértetek, a maják, görögök, meg mindenki más összefogott, hogy jól felpofozza a támadókat. A kreativitást tömérdek lenyúlt ötlettel pótolták a Loki fejlesztői, annyi szent...
A fura nevű lengyel People Can Fly stúdió szó szerint berobbant a piacra a tiszta, klasszikusan doomos hangulatú, old-school, mészárlós FPS-ével, mely nemcsak remek játékélményt nyújtott, de még külsőségekben sem kellett szégyenkeznie. Kellemesnek volt mondható a kiegészítő is, sőt konzolon is learatták a srácok a babérokat. Aztán...
A YouGamers online magazin interjút készített Markus Mäki és Petri Järvilehto urakkal (az alábbi képen balról jobbra), a Remedy két főemberével és alapítójával a készülő Alan Wake kapcsán, melynek előbbi projektvezetője, utóbbi a kreatív igazgatója. Az anyag három fejezetben került az olvasók elé, az elsőben a cég múltjáról esett szó, a másodikban magáról a játékról, a harmadikban a mögötte álló technológiáról.
A BioShockot néhány hete kivitték egy rendezvényre, ahol a sajtó képviselői kipróbálhatták a játékot, egy kis bemutató után. Végre lejárt a hírzárlat, és a játék elejéről részletesen beszámolhattak a szerencsés résztvevők.
Ahogy arról pár napja beszámoltam (lásd kapcsolódó hírünket), a Take-Two megkezdte saját "100 napos programját", melynek keretében megpróbálják csökkenteni a veszteségeket.
Azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy az Obisidan-féle Neverwinter Nights folytatás minden tekintetben felülbírálta az eredeti játék lényegi részeit. A csapatalapú taktikázás, a megsokszorozódott lehetőségek azonban sajnos teszteletlen szoftverhez tartoztak.
A Castlevania nekünk, PC-seknek sem lehet ismeretlen terület. Bár a játékot nem adták ki közvetlenül platformunkra, emulátoron, vagy gyermekkora egy régi konzolján szinte biztos, hogy sokan összefutottak már a címmel. Azt is tudjuk, hogy film készül belőle.