Hivatalosan is leleplezték a következő Assassin's Creed-játékot
A következő Ubisoft Forward során többet is megtudhatunk róla.
A következő Ubisoft Forward során többet is megtudhatunk róla.
A Silent Hill 2 minden idők egyik legkedveltebb horrorjátéka, és most valaki egyfajta remasterrel látja el a klasszikus kiadást az UE5 segítségével.
Két játékot is bezsákolhattok ezen a héten, amelyek közül az egyik az utóbbi évek egyik legszórakoztatóbb TPS-e.
83 évvel ezelőtt tört ki az emberiség történelmének legszörnyűbb és legtöbb halálos áldozatot követelő háborúja, amit az évek során már videójátékokban is átélhettünk.
Sőt, ez nem minden: a Forty Thieves DLC key artja is kikerült, így először láthatjuk a játékot.
A Petroglyph Games fejlesztői a modern csataterek helyett ezúttal az első világháborúba látogatnak legújabb játékukkal.
Az IO Interactive gondozásában készül a világszerte ismert 007-es következő nagy kalandja.
Az új frissítés a számos hibajavítás mellett egy ingyenes újdonsággal is bővítette a játékot.
Húsz esztendeje kezdődött meg az egykor remek játékokat felvonultató sorozat lejtmenete.
A szivárgást követően a Sony is megerősítette, hogy milyen játékokat kapnak jövő hónapban az előfizetők.
Justin Long elárulta, hogy Kevin Smith megkereste őt és más színészeket a horror-vígjáték folytatásához.
A Tomb Raider korának egyik legfontosabb 3D-s kalandjátéka volt, egy rajongó pedig mínusz egy dimenzióban teremti újra.
Nyilvánosságra hozták az online közvetítések időrendjét is, amiből kiderül, hogy a játékosok mikor kaphatják kézhez a legfrissebb híreket.
Az Örökség, az Ex Machina, a Lady Bird és az X stúdiójának vígjátékánban játssza majd a főszereplőt az örökifjú Nicolas Cage.
Egy kutatásból kiderült, hogy melyik régióban milyen mértékű a trófeák iránti megszállottság.
A Mutant Year Zero fejlesztői új játékot hoztak ki, a Stray Blade pedig eddig sosem látott ötletekkel bővíti a soulslike műfajt.
Néhány szerencsés játékos már jóval a hivatalos megjelenés előtt labdába rúghatott sorozat új felvonásában.
A mobilok térhódításának aranykorába kalauzol a stratégiai társas, amely előbb tálalásával, majd áramvonalas játékmenetével igyekszik bárkit levenni a lábáról.
A Microsoft leleplezte, hogy szeptemberben milyen játékokat dobhatnak a kosarukba az előfizetők.
A Cthulhu-mítoszból sosem elég, és most egy új társasjátékot támogathattok, amely a kozmikus borzalmakat hozza el az asztalra.
A filmrendező továbbra is lelkes videojáték-rajongó, és most épp Aloy legutóbbi kalandjáról lelkendezett.
Újabb részletek láttak napvilágot az Assassin's Creed-sorozat következő részével kapcsolatban.
A Meta bejelentette, hogy hamarosan megszünteti kifejezetten videójátékos tartalmakra fókuszáló alkalmazása támogatását.
A számos gyöngyszem megjelenéséért felelős kiadó újabb játék leleplezését harangozta be.