Tiltakoznak a Microsoft dolgozói a Hololens katonai felhasználása ellen
A Microsoft Hololens katonai célokra alkalmas változatáért a hadsereg mintegy 480 millió dolláros szerződést kötött a Microsofttal.
A Microsoft Hololens katonai célokra alkalmas változatáért a hadsereg mintegy 480 millió dolláros szerződést kötött a Microsofttal.
A Microsoft tavaly novemberben kötött 480 milliós szerződést az amerikai hadsereggel, a dolgozóknak pedig ez nem tetszik.
Az Ubisoft nemrég bejelentette, hogy a The Division 2-ben már saját klánokat is alapíthatunk majd, lássuk hát, mire érdemes számítani!
Több forrás is arról számolt be, hogy a Microsoft az Xbox Game Pass mellett néhány játékát is megjelentetné Switch-re.
Megszilárdulni látszik a korábbi pletyka, miszerint két Alien-sorozat is készülőfélben van.
A Nintendo of America elnöke, Reggie Fils-Aime bejelentette, hogy átadja a posztot és nyugdíjba vonul.
A Microsoft bejelentette, hogy milyen új játékokkal fog bővülni az előfizetős szolgáltatás február második felében.
Jelentések szerint az Ubisoft a Skull & Bones világában zajló sorozatot szeretne készíteni, az 1700-as években, női főszereplővel.
Major Nelson és a Microsoft Store is megerősítette, hogy az Age of Wonders: Planetfall augusztusban fog megjelenni.
A Microsoft két éve elkaszálta a PlatinumGames játékát, a Nintendo segítségével azonban most mégis feltámadhat a Scalebound.
A Call of Duty: Black Ops 4 legújabb szezonja, az Operation Grand Heist, holnap rajtol PS4-en, és rengeteg újdonságot hoz magával.
Akik februárra várták Ghost of a Tale megjelenését PS4-re és Xbox One-ra, azoknak sajnos csalódniuk kell, mert kicsit később jönnek a portok.
Állítólag két Alien-sorozat is készülőfélben van, az értesülések szerint az egyiken maga Ridley Scott dolgozik producerként.
Nem vicc, a Ubisoft vezére, Yves Guillemot mondta el, hogy a Uplay előrendelések jelentősen megnőttek, mióta az Epic Store-ra mentek.
Óriási díjeső zúdult a Sony játékára a 22. D.I.C.E. Awards-on, Kratos és Atreus összesen 9 kategóriában győzedelmeskedtek.
Az Ubisoft bejelentette, mikor lesz a Trials Rising nyílt bétája, és az is kiderült, mikortól lehet előtölteni a játékot.
A legfrissebb Nintendo Direct adásban bejelentették, hogy a 25. évforduló alkalmából megújult formában tér vissza a klasszikus Zelda-epizód.
Ami eddig csak pletyka volt, bizonyosságot nyert: az Ubisoft és a Nintendo bejelentették az Assassin’s Creed 3 Remasteredet Switch-re.
Nemrég ért véget a The Division 2 privát bétája, így már csak egy kérdés maradt: vajon megéri-e beruházni az Ubisoft legújabb játékára?
Nemrég ért véget a The Division 2 privát bétája, az Ubisoft pedig ennek örömére bejelentette a nyílt bétát, ami március elején érkezik.
Holnap már itt a Valentin-nap, az Ubisoft pedig úgy döntött, hogy egy ingyenes Rainbow Six Siege hétvégével emeli az ünnep hangulatát.
A Call of Duty: Ininite Warfare nem tartozik a sorozat legnépszerűbb darabjai közé, ezért talán nem meglepő, hogy nem lesz második része.
Az Ubisoft PC-re, PS4-re és Xbox One-ra jelentette be az Assassin’s Creed 3 Remasteredet, de a játék adatlapján ott a Switch verzió is.
A Ubisoft bejegyeztetett egy új Watch Dogs védjegyet, és néhányan már azt spekulálják, hogy az új generációs konzolokra érkező harmadik részről van szó.