Végre eljött az idő, hogy vadonatúj Rossz PC Játékok epizód készülhessen
Miközben az internet a választás eredményétől hangos, ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy freddyD is visszatérhet!
Miközben az internet a választás eredményétől hangos, ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy freddyD is visszatérhet!
Jeff Grubb szerint házon belül már döntöttek a Playground Games rebootjának csúszásáról, az ok pedig a Rockstar Games november 19-én érkező behemótja.
Most már biztos, hogy Jessica Lange visszatér a 13. szezonban, amely a Coven egyfajta folytatásaként is felfogható.
Perceptum címmel vadonatúj horrorjáték készül, amiben egy médiumot irányíthatsz, aki egy család eltűnése ügyében nyomoz.
Most már biztos, hogy elkészül a Marvel Zombik második szezonja – csak az a nagy kérdés, hogy kik élik túl?
Egy bennfentes forrás szerint az Xbox fontolgatja a Call of Duty eltávolítását a Game Pass kínálatából.
Hihetetlen, hogy mennyi mindenre odafigyeltek a Crimson Desertben – például arra, hogy az NPC-k ténylegesen dolgozzanak valamin.
A Rockstar Games megerősítette, hogy adatlopás történt náluk, miután egy hackercsoport feltörte a rendszerüket.
Nem kis vállalkozás kiplatinázni a Pearl Abyss sikerjátékát, de azért a lelkes trófea-vadászok már nekiláttak szerencsét próbálni.
Meg sem mernénk számolni, hogy hány löncshús konzervet bonthat Antti Leinonen a Road to Vostok korai verziós rajtja után.
Korábban is láttunk pár nagyobb átdolgozást, mostantól azonban a Blizzard jóval gyakrabban hozza majd szintre az Overwatch elavult hőseit.
Nehezen tudnék elképzelni ennél vadabb fúziót, de a Crop a kellemes életszimulátorok játékmenetét keresztezi a brutális világvége-hangulattal.
Kezd beérni a Disney és az Epic partnersége. Az első közös játék pedig... egy extraction shooter lesz?
Ki vagyok én, hogy ítélkezzek bárki felett? Hogy is tehetném, ha korszakalkotó indie játéknak tartom a Shower With Your Dad Simulatort?
Tudjuk, hogy mit mondanak azokról, akik túlnyújtóznak a takarójukon, ugye? Reméljük, hogy a Marvel Rivals ambiciózus tervei nem sülnek majd el rosszul!
Ezen a ponton már minden kiszivárgott anyag csak ingyenreklám a Grand Theft Auto 6-nak, de valószínűleg a Rockstar mégsem így tervezte a mostani hétvégét.
Hideo Kojima nemcsak filmőrült, de elég jó a zenei ízlése is – ezt pedig a Death Stranding összes játékosa megköszönheti neki.
A Steel Soul Shaper nem egy edgerunnerként, hanem egy kétes utcai klinika, kibersebészeként dob bele a saját cyberpunk világába.
A Belmont's Curse a régi iskola lesz, csak új köntösben, és ennek végtelenül örülünk.
Kár még kivetkőznie magukból a rajongóknak, a Facepunch főnöke gyorsan tisztázta a félreértést.
Valószínűleg Tom Cruise is csak a nyálát csorgatja, ha meglátja az Ace Combat 8: Wings of Theve legújabb jeleneteit. Nagy dobásra készül idén a Project Aces.
2019-ben rebootot kapott a Call of Duty: Modern Warfare, ez a rész pedig különösképp jól sikerült – most videóban mesélünk róla.
Ashen Prophecies címmel érkezik a legfrissebb Anno-játék első DLC-je, amihez hivatalos előzetest is kiadott a Ubisoft.
Még január végén jelent meg a Cairn, amiben egy hatalmas hegy tetejére kell felmásznunk – most kiderült, hogy DLC is lesz hozzá.