Letarolta a Netflixet a Rebel Moon második felvonása
Nem meglepő módon a Rebel Moon: 2. rész – A sebejtő végezte a streaming szolgáltató aktuális nézettségi listájának az élén, az első fejezet eredményeit azonban nem tudta megismételni.
Nem meglepő módon a Rebel Moon: 2. rész – A sebejtő végezte a streaming szolgáltató aktuális nézettségi listájának az élén, az első fejezet eredményeit azonban nem tudta megismételni.
A Bethesda boldogan számolt be arról, hogy egyetlen nap alatt több mint egymillió menedéklakót tudott bevonzani a döcögősen induló alkotás.
Az amerikai szenátus nemrég megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely betiltaná a népszerű közösségi oldalt, amennyiben a ByteDance nem adja el a részesedését.
Augusztus végén fut be a Michael Leavy rendezésében készült Stream, amelyben négy gyilkos verseng egymással a legkreatívabb ölésekért.
A Variety adta hírül, hogy Thandiwe Newton is a Netflix sikersorozatának a fedélzetére lépett, akit leginkább az HBO sci-fijéből, valamint a Mission: Impossible 2-ből ismerhet a közönség.
A Brad Peyton rendezésében készült ATLAS május végén kerül fel a Netflix kínálatába, az új kedvcsináló alapján pedig nem nagyon fognak majd unatkozni az akciófilmek kedvelői.
Spéci boszorkány-képességekkel is rendelkezik majd Elsa, az Assassin's Creed Hexe főszereplője.
Bethlehem Million (Sick) főszereplésével érkezik az új horror, amiben egy csapat fiatal nagyon megszívja.
Nem az Alien: Romulus az egyetlen, amit a xenomorfok rajongói várhatnak: érkezik egy sorozat is.
Egy megbízható szivárogtató szerint a cég nem akar többé a hackerek világába merülni – legalábbis játékban.
A The Blair Witch Project ma már igazi kult-klasszikusnak számít, viszont a benne szereplő színészek nem túl boldogok.
Egy új Baldur's Gate 3 modnak köszönhetően bekerült a plus size testalkat a karakterkészítőbe.
A Microsoft konzoljainak tulajdonosai most három hónapon keresztül ingyen élvezhetik a streaming szolgáltatás műsorait, az ajánlat azonban csak korlátozott ideig érvényes.
Mivel a mentés továbbvihető a teljes verzióra, lényegében egy kimaxolt karakterrel kezdheti el a kalandot.
Az Xbox Game Studios játéka szebbnek tűnik PlayStation-ön. Ezt azért érdemes ízlelgetni.
Az Artificer's Tower a napokban jelent meg, jelenleg akciós, de ingyenesen is kipróbálhatjuk!
A Max Payne és a Quake szerelemgyerekében múmiák és vérfarkasok is az életünkre törnek, miközben vámpír exünket próbáljuk megállítani.
A Patkányok lettek volna a főszereplői a különálló sorozatnak, viszont a legfrissebb hírek alapján ez már nem fog megvalósulni.
Egy bennfentes szerint a Ubisoft Toronto a játékmenet szerves részévé kívánja tenni a technológiát, az ellenfelek ugyanis könnyedén kiszúrhatnak minket a tükröződések miatt.
The Weeknd és Lady Gaga után az Oscar- és Grammy-díjas énekesnő-dalszerző is mikrofont ragad a Harmonix alkotásában, méghozzá a mai naptól kezdve.
Mint kiderült, a Deadpool & Rozsomák legújabb előzetesének megjelenési dátuma egybeesik a popsztár ikonikus szerzeményének élvonalba kerülésével.
A várva várt nem hivatalos kiegészítő projektmenedzsere a BBC-nek adott interjúban beszélt arról, hogy örültek volna, ha a Bethesda figyelmezteti őket a next-gen frissítést illetően.
Vadiúj képsorok érkeztek Ishana Shyamalan legelső horrorfilmjéhez, amelyben Dakota Fanning ered a borzalmas titkok nyomába.
A legutóbb közzétett képsorok alapján egy elképesztően szórakoztató mozival fog bővülni az MCU, a trailer pedig ezúttal is tartalmaz néhány érdekességet.