Február végén számoltunk be nektek arról, hogy a Reburn leleplezte az első játékát, amely a La Quimera névre hallgat, a beharangozó előzetes alapján pedig a Crysis- és az eléggé mostohán kezelt Killzone-szériából merítettek ihletet az alkotók. És hogy mi fán terem a Reburn? Nos, egyáltalán nem egy kezdő csapattal van dolgunk, a 110 főt foglalkoztató stúdió ugyanis 4A Games Ukraine néven tevékenykedett korábban – bizony, ennek a brigádnak köszönhetjük a kiváló Metro-szériát, amin most már az Embracer Group esernyője alá tartozó máltai ágazat ügyködik.

Többek között minket is eléggé meglepett a stúdió egy hónappal ezelőtt tett bejelentése, miszerint április 25-én már fel is kerül a lövölde a Steam virtuális polcaira, ennél is nagyobb volt viszont a csodálkozás, amikor a csapat épp a debütálás napján fújt visszavonulót – nem titkoltan azért, mert a szakma finoman szólva sem ölelte a keblére a Latin-Amerikába (pontosabban annak 2064-es verziójába) kalauzoló produkciót. Ez a lépés szinte példátlannak számít a játékipar történetében, a Reburn azonban nem húzta sokáig a csalódott játékosok ideigeit, április 29-én ugyanis előállt az új stratégiával: a nem túl kedvező reakciók miatt korai hozzáférésű címként indítja útnak a sci-fi lövöldét, így jobb esetben több idő jut a helyrepofozásra.

És akkor következzék a lényeg: a tegnapi nap folyamán (mondhatni a semmiből) be is futott Steamre a La Quimera Early Access verziója, így 29,99 euró (~ 12 000 forint) kicsengetése esetén bárki megnézheti, mit tud a modern klasszikusokból merítő FPS. Nos, az eddigi értékelések alapján sajnos nem túloztak a siralmas pontszámokat adó újságírók, a hír írásának pillanatában ugyanis a „Többnyire negatív” jelzőt láthatjuk az alkotás adatlapján, ráadásul mindössze 38 értékelést követően, tehát a felhasználók többségét teljesen elkerülte a debütálás – vagy szimplán azt sem tudják, hogy mi fán terem a játék. Ebből kiindulva nem jósolunk túl nagy jövőt a La Quimerának (vagy akár a fejlesztést és a kiadást végző Reburnnek), de mivel történtek már kisebb-nagyobb csodák a játékiparban, talán van még esély egy kedvező fordulatra.

A borítóképek forrása: Steam