Assassin’s Creed Valhalla – Most már szinte biztos, hogy nem fog késni
Az Assassin’s Creed Valhalla fejlesztői nemrég igazán jó hírt közöltek a rajongókkal, mégpedig azt, hogy aranyba ment a játék.
Az Assassin’s Creed Valhalla fejlesztői nemrég igazán jó hírt közöltek a rajongókkal, mégpedig azt, hogy aranyba ment a játék.
Nyakunkon az új konzolgeneráció első nagy horrorjátékának megjelenése, ennek apropójából kaptuk el a játék producerét pár kérdés erejéig.
A Destiny 2 is megkapja a nextgen frissítést, bár nem az új konzolok startjakor, de maga a játék az első naptól játszható lesz.
Természetesen jövő héten sem fogunk ajándékok nélkül maradni, ráadásul ezúttal kifejezetten hátborzongató címeket osztogat majd a bolt.
A Cris Tales sokak szemében a november egyik legígéretesebb indie játéka volt, a fejlesztők azonban végül elhalasztották a megjelenést.
A tengerek és világítótornyok, valamint a cuki lámák után ezúttal a szorgalmas kis hangyák sürgő-forgó világában találtuk magunkat.
Az internetet nem kell félteni, ha elborult ötletekről van szó, most a Fall Guys játékmenetét keresztezte valaki a Dark Souls világával.
Október 20-án jön a Frictional Games horrorja, az Amnesia: Rebirth, amit egy 17 perces videónak hála részletesebben is megismerhetünk.
A SEGA a hatvanadik születésnapja okán adja ki a Golden Axe rebootjának szánt, de elkaszált játék prototípusát, aminek két fejlesztő sem örül.
Véget ért a Night City Wire negyedik epizódja, ami a játékban birtokba vehető autókra és a divatra fókuszált.
Újabb szezonbérlettel bővül a Borderlands 3, amiben új fejlődési fa és játékmód is lesz. És nem is kell rá sokat várni.
A Microsoft leleplezte azt a 30 játékot, amihez hozzányúltak azzal a céllal, hogy teljes mértékben kihasználják az Xbox Series X-ben és S-ben rejlő lehetőségeket.
Akárcsak a múlt héten, ezúttal is két játékot oszt meg ingyenesen a játékosokkal az Epic Store.
A szeptemberi bejelentés után most játékmenet-trailert kapott a Warcave legújabb RPG-je, a PS5-re is megjelenő Black Legend.
Az Assassin’s Creed Valhalla fejlesztői egy meglepően hosszú, alapos videóban mutatják be a játék minden elemét.
Idén tölti a hatvanat a Sega, ennek örömére pedig nagy kedvezményekkel csaphatunk le a kiadó játékaira a hét folyamán Steamen.
A Call of Duty: Black Ops Cold War újítása a 40 fős Fireteam: Dirty Bomb, mely a második bétahétvége előtt magkapta a maga trailerét.
A mai napon kezdődik a Call of Duty: Black Ops Cold War bétája PC-n, ennek örömére pedig befutott a játék hivatalos gépigénye.
Újabb trailert kapott a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, a hangsúly pedig ezúttal teljes mértékben a Pókember nevű macskán van.
Randy Pitchford megpróbált a Twitteren dicsekedni a világ első teljesen legyártott PS5 játékával, a terve azonban csúnyán visszaütött.
A Borderlands 3 természetesen azon játékok sorát erősíti, ami elindul majd PS5-ön is, és nem is kell majd sokat várnunk a nextgen patch-re.
Az elmúlt években többször hallhattunk a BioShock alkotójának, Ken Levine-nek az új játékáról, ami lehet, hogy nemsokára elkészül.
Új részletek láttak napvilágot a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales kapcsán, kiderült például, hogy PS5-ön mennyit fog tölteni a játék.
Nightfall címen rajongói folytatást kap az eredeti Dark Souls, mely új pályákkal, új ellenfelekkel és új történettel érkezik majd.