[UF] Watch Dogs: Legion – Ámokfutás Londonban
Egy tartalmas gameplay kedvcsináló mellett egy remek animációs rövidfilmet is láthattunk a Ubisoft játékáról.
Egy tartalmas gameplay kedvcsináló mellett egy remek animációs rövidfilmet is láthattunk a Ubisoft játékáról.
Az eltolt Crysis Remastered kapcsán elővettünk pár felújított kiadást, melyek nemhogy hozzáadtak, hanem inkább elvettek az eredeti játékból.
A Ghost of Tsushima japán trailere meglehetősen autentikusra sikerült, és még nehezebbé teszi a várakozást a játék megjelenéséig.
A Spider-Man: Miles Morales után most egy újabb PS5 játék, a Godfall borítóját mutatták be.
Kedves, angol családi játékok egy igazi szakértőtől.
Azt, hogy a Far Cry 6 jön, már tegnap óta lehet tudni egy szivárgásnak hála, most pedig a játék trailere is kikerült a netre.
Nemrég elrajtolt a Devolver Direct, ahol bemutatkozott a frissen bejelentett Shadow Warrior 3 brutálisan pörgősnek ígérkező játékmenete.
Hét vége van, ami azt jelenti, hogy frissült a PS Store: most főleg a versenyjátékok kedvelői örülhetnek, hiszen remek címekkel bővült az áruház.
Bejelentették, hogy mégsem indul el augusztusban a New World.
A társasjátékok világa pont olyan összetett, mint a videojátékoké, a felhozatalban pedig kimondottan komplex stratégiai címek is előfordulnak. Ha ezekkel akarunk ismerkedni, nem árt előbb kicsit jobban rálátni a témára, a 7 Csoda pedig többek között ebben is segít.
Egy hét múlva debütál a Ghost of Tsushima, de a játékot már most is előtöltheti az, aki később nem szeretne ilyesmivel szórakozni.
A Microsoft már eddig is sokat mutogatta lélegzetelállítóan szép szimulátorát, hamarosan pedig a játék zárt bétája is elrajtol.
Urtis Šulinskas a 2018-as Planetet követően újabb érdekes családi játékkal lepte meg a közönséget, hiszen a 3D-s bolygóépítés után sünversenyével most kifejezetten a kicsiket célozta meg. Ennek ajánlója következik most a Piatnik támogatásával.
A japán kiadónál kiemelkedően magas a digitális disztribúció aránya, a céljuk a 90 százalék elérése.
Sokaknál kiverte a biztosítékot a Don't Get Caught.
Jelenleg még fizetős a nemváltási lehetőség, de nem sokáig.
Augusztus helyett csak az ősz folyamán érkezik a folytatás.
Kiszivárgott a Tomb Raider: The Ultimate Experience, amely több játékot is tartalmazni fog.
Míg a játékok megjelenését sorra tolják el a koronavírus miatt, addig úgy látszik, a hardvergyártóknak nagyon jót tett a karantén.
A Sony nemrég leleplezte a Spider-Man: Miles Morales borítóját, ezzel pedig azt is megmutatták, hogy néznek majd ki a PS5 borítói.
A 2K nemrég belengette, hogy az NBA 2K21 drágulni fog, az ebből kialakult vitában pedig most a God of War rendezője is megszólalt.
Az Epic Store az utóbbi időkben általában egy ingyenes címmel jelentkezett hetente, most viszont egyből három ajándékkal is előálltak.
Az Activision úgy döntött, mobilra költözteti a Crash Bandicootot, méghozzá a Crash Bandicoot: On the Run című játék segítségével.
Bár a The Last os Us Part 2 épp csak megjelent, a Naughty Dog nem pihen, hanem már a következő projektjéhez keres embereket.