[Társalgó] Családi játékok a Piatniktól – Lupos (x)
Kis farkasok és nagy farkasok együtt, összedolgozva járják az éjjeli erdőt, hogy megidézzék Lupost, a legendás falkavezért.
Kis farkasok és nagy farkasok együtt, összedolgozva járják az éjjeli erdőt, hogy megidézzék Lupost, a legendás falkavezért.
Igazi bejelentéscunamival rukkolt elő a Blizzard a Hearthstone kapcsán.
A The Medium érdekessége, hogy sokszor egyszerre járunk majd két világban, a legújabb trailer pedig ezt a mechanikát magyarázza el.
Az október egyik kifejezetten egyedi megjelenése a Ghostrunner, mely végül következő generációs konzolokra is megjelenik majd.
A Mortal Kombat 11 karaktereihez vendégszereplőként Rambo is csatlakozik hamarosan, aki most egy saját trailert kapott a készítőktől.
Nemrég bemutatkozott a speciális lencsékkel felszerelt Prizm Gaming szemüvegcsalád, amit kifejezetten játékosoknak készítettek.
18-as karikás szürreális horror, a Teljesen idegenek német remake-je és egy animációs film debütál ma magyar mozikban.
A Scorn egy nagyon elborult, H. R. Giger legjobb munkáit idéző horrorjátéknak tűnik, melyet most 14 percig csodálhatunk mozgás közben.
Rövid kis kedvcsinálót kapott a Darkest Dungeon 2, mely elárulja, hogy nagyjából mikor debütál a játék korai hozzáférésű verziója.
A Serious Sam sorozat mögött álló Croteam hosszú ideig megőrizte a függetlenségét, most viszont az egyik kiadó szemet vetett rájuk.
Nemrég elindult a Darkest Dungeon-társas Kickstarter kampánya, ami a jelek szerint nagyon betalált a játékosoknál.
Cliff Bleszinski nemrég a Facebookon jelezte, hogy lehet, újra visszatérne a játékiparba, ezúttal egy kifejezetten kicsi, indie címmel.
Szép, új, kínai fantáziavilág, japános – rövid szoknyájú, mély dekoltázsú – karakterekkel, ahol nagy a zűrzavar. Rendet kell tenni, na, de nem a ruhaiparban!
A The Wild Gentlemen bejelentette, mikor érkezik a stílusos detektívsztori.
A PlayStation Magyarország megerősítette, hogy a PS4-re is megjelenő Sackboy: A Big Adventure magyar feliratot kap.
Több cím is ingyen kipróbálható néhány napig, jelentős akciók mellett.
A Universal úgy döntött, hogy a tizedik és a tizenegyedik felvonást követően véget ér a központi sztoriszál.
Minden eddiginél komolyabb veszélyekkel kell szembenéznünk a Destiny 2 soron következő kiegészítőjében.
Megérkezett a Frictional Games hátborzongató horrorjátéka.
Természetesen a Halo: The Master Chief Collection is kap egy ingyenes következő generációs frissítést, méghozzá pár hét múlva.
Befutott a Yakuza: Like a Dragon legújabb előzetese, ami a játék következő generációs érdemeit domborítja ki némi sajátos humorral.
A koronavírus hatására rengeteg játék csúszott az elmúlt hónapokban, a Square Enix elnöke szerint pedig ennek még nincs vége.
Fináléjához érkezik Jude Law-ék misztikus sorozata és a folytatódik a Szólíts a neveden rendezőjének új coming-of-age szériája.
Több mint száz mérnök dolgozhat majd a kutatással és fejlesztéssel foglalkozó vadonatúj részlegen.