BREAKING! Az Nvidia felvásárolta az Xbox-ot!
A cég tervei szerint az újgenerációs Xbox konzolok dual GPU-val érkezhetnek!
A cég tervei szerint az újgenerációs Xbox konzolok dual GPU-val érkezhetnek!
A cég az Nvidia és az Inworld AI technológiáinak segítségével igyekszik életet lehelni a nem-játékos karakterekbe, a végeredmény pedig állítólag felülmúlja majd a képzeletünket.
Az Nvidia több érkező, és már megjelent játékhoz is bejelentette az RTX és DLSS támogatást.
A cég részvényei egyenesen kilőttek, az elemzők szerint pedig az egész mögött a mesterséges intelligencia állhat.
A Guerrilla Games sikercíme is megmutatta magát a CES 2024 során, az Nvidia technológiáival erősítő prezentáció pedig könnyedén a padlóra száműzheti a játékosok állát.
A Bethesda már a megjelenés után közölte, hogy hivatalos formában is bekerül a játékba az Nvidia DLSS támogatás, erre pedig már nem is kell olyan sokat várni – legalábbis Steamen.
A Bethesda bejelentette, hogy megannyi rajongó kérése után a Starfield hamarosan megkapja az Nvidia DLSS támogatást.
A technológia lehetővé teszi, hogy az AI-alapú avatárok valós időben interakcióba lépjenek a játékosokkal.
Harmincadik születésnapját ünnepli a cég, melynek chipjei életre keltik a videójátékokat, és csákányt biztosítanak a kriptobányászathoz.
A 360 Hz-es képfrissítési frekvenciával és NVIDIA Reflex technológiával érkező 25GR75FG modell januárban debütál egy jelentős e-sport-eseményen.
Az Nvidia népszerű felhő alapú szolgáltatásával már a gyártó új készülékein is elmerülhetünk a játékokban.
Az Activision Blizzard felvásárlása ellen folyó küzdelemhez újabb nagy cégek csatlakoztak.
Kimagasló teljesítmény és páratlan mérnöki munka a legújabb AMD, Intel és NVIDIA platformokkal.
Hamarosan minden eddiginél jobb teljesítményre számíthatnak az Nvidia felhő alapú szolgáltatásának felhasználói.
A Valve örök klasszikusát hamarosan teljesen új formában élhetjük át újra az Nvidia jóvoltából.
Ugyan nem hivatalos formában, de a Bethesda klasszikusa is megkapja az Nvidia úttörő technológiáját.
Egy interjú során tisztázták, hogy – árazásából adódóan – nem az Nvidia csúcskártyájával indul egy ligában az RX 7900 XTX.
Az Nvidia CEO-ja nem éppen örömteli híreket közölt az RTX 4000 sorozat leleplezését követően.
Új játékmenet-videót kaptunk a Game Science akció-RPG-jéből, amely ezúttal az Nvidia technológiáira koncentrál.
Ugyanazon hackerek csaptak le rájuk, akiknek korábban az Nvidia és a Samsung is áldozatául esett.
Eléggé vigyázni kell mostanában az Nvidia driverek manuális letöltésével, mert csúnya meglepetésekben lehet részünk.
Az AGON by AOC bemutatta az NVIDIA Reflex támogatású, 300 Hz-es, QHD AGON PRO gaming monitort és egeret.
Az Icarus lesz az első játék, amely az új "Infinite Scrolling Volumes" sugárkövetés rendszerét alkalmazza.
Ezt a játék következő kiegészítője kapcsán tartott közvetítésen jelentették be.