Jack Ryan – Ekkor jön a 4. évad, amivel véget is ér a sorozat
Jack az utolsó küldetésére indul, ugyanis az Amazon megerősítette, hogy nem lesz több évad a népszerű sorozatból.
Jack az utolsó küldetésére indul, ugyanis az Amazon megerősítette, hogy nem lesz több évad a népszerű sorozatból.
A vállalat a világ első számú gaming monitor-márka pozíciót tudhatja magáénak.
Nem volt elég a trash mozifilm és a készülő korhatáros sorozat, most már egy horrorjáték is jön mindenki kedvenc mackójával.
Erdei kunyhó helyett nagyvárosi lakóházba visz minket a Gonosz halott franchise legújabb felvonása, amely egyben az idei év legvéresebb horrorja is.
A Star Wars Jedi: Survivor sokkal jobban teljesít a vártnál, legalábbis a kiadó szerint.
A színész a The Crowded Room című sorozatban debütál a tévéképernyőkön, amihez most megjött az első előzetes.
A Jedi: Survivor-ben ha a 100%-ra hajtasz, mindenképp találkozni fogsz ezzel az idegesítő mechanikával.
Az Electronic Arts közzétette a legutóbbi negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy továbbra is a live-service címek jelentik a legfőbb bevételi forrást.
Újonnan csatlakozott kollégánk nem ma kezdte az írással való ismerkedést – ahogy videójátékot sem tegnap látott először.
Hazánk egyik legnépszerűbb videósa, Radics Peti egy felejthetetlen élményben részesült nemrég, az egyik szinkronparódiája miatt ugyanis házkutatást tartott nála a NAV.
Az EA pénzügyi jelentéséből nem csupán az derült ki, hogy óriási bevételre tett szert az elmúlt hónapokban, hanem az is, hogy nem mostanában kapjuk meg a BioWare RPG-jét.
Maga a veterán stúdió narratív igazgatója, Jon Paquette mondta nemrég, hogy Pókember következő kalandja minden eddigi alkotásukon túlmutat majd minőség terén.
A Guerilla Games a 20. születésnapját ünneplő cikkében értekezett Aloy legutóbbi kalandjának sikereiről, na és persze a teljes franchise-ról, ami előtt fényes jövő áll.
Ismét beköszöntött a csúcsragadozók korszaka, ám ezúttal nekünk kell gondoskodni a kihalásukról.
A Game Freak a Private Division támogatásával munkálkodik a Project Bloom nevet viselő akció-kalandjátékon, ami az elmondások alapján merőben más lesz, mint az eddigi alkotásaik.
Az ESRB korhatár-besorolása szerint a Bethesda legújabb nagy dobása csakis felnőtteknek szól majd, mivel az erőszak mellett droghasználat és szex is lesz benne.
Kiderült, hogy mikor érkezik Tim Burton sikerfilmjének második része, emellett egy újabb színészről is lehullt a lepel.
A rendező megerősítette, hogy a Superman: Legacy-ben feltűnik majd az Acélember egyik kedvelt szövetségese.
Szakértők szerint az elmúlt évtizedben az okostévé-rendszerek és a kijelzőtechnológia fejlődése, valamint a streamingplatformok térnyerése jelentette a legnagyobb változást az otthoni képernyőhasználatban és a moziiparban egyaránt.
Készen állsz, hogy kinyisd a szemed? – teszi fel a kérdést az előzetes leírása, amely alapján újabb borzalmakra számíthatunk.
A borzalmasan sikerült FPS nemcsak az Arkane, de a Bethesda portfóliójában sem mutat valami fényesen.
Az Xbox játékok marketingjéért felelős alelnök nemrég megváltoztatta a profilképét Twitteren, a minták alapján pedig már könnyen behatárolható, miről szól majd a rendezvény.
Folyton álmodozó írónk leginkább a volán mögött érzi otthon magát, de némi lövöldözés és egy remekül megírt sztori sincs ellenére.
Maga George R. R. Martin jelentette be nemrég, hogy az Amerikai Írószövetség sztrájkja miatt szünetelnek az A Knight of the Seven Kingdoms: The Hedge Night munkálatai.