The Witcher 3 – Bemutatkozott az új iskola
A játék legújabb kiadásában debütált fotómód számos olyan részletet mutatott meg, amit eddig nem nagyon láthattunk, az egyik vicces felfedezés pedig a fejlesztőket is megihlette.
A játék legújabb kiadásában debütált fotómód számos olyan részletet mutatott meg, amit eddig nem nagyon láthattunk, az egyik vicces felfedezés pedig a fejlesztőket is megihlette.
A mai napon a mozikba került Szabó Sarolta és Bánóczki Tibor disztópikus animációs filmje, a Műanyag égbolt. Megnéztük.
Sokak szerint Ashley túl hangosan zihál néhány szituáció után, egy modnak köszönhetően viszont végre megoldódott ez a probléma.
Hamarosan végre ismét LEGO kockákból épült verdákkal száguldozhatunk kedvünkre a Visual Concepts jóvoltából.
Az 1990-es évekbe visszakanyarodó sorozat a crack kezdeti terjedését mutatja be, és úgy fest új szálon folytatódhat.
James Gunn ugyan már a DC Studios egyik fejese, de azért még pontot tett a Marvel trilógiájának végére.
A kiadó még tavaly jelentette be, hogy búcsút int az egyik legnagyobb piacnak, most pedig fény derült az konfliktus pár részletére is.
A Netflix új filmjének közelgő premierje kapcsán beszélt a jelenlegi helyzetről és a sikersorozatról.
Megtalálta gonoszát és egyben a címszereplő testvérét a Marvel készülő produkciója, mely a Disney+ kínálatában fog bemutatkozni.
A hálószobánk többnyire az alvás, a pihenés helyszíne, de ezen kívül itt öltözködünk, itt készülünk fel az előttünk álló napra és végezzük el magunkon az utolsó simításokat, amelyek alkalmassá tesznek minket arra, hogy nyilvánosan megjelenjünk. Ennek érdekében ez az a helyiség, ahol célszerű elhelyezni a ruháink tárolására alkalmas bútordarabokat.
A legendás filmsorozatban való szereplés után a színész élvezi, hogy kicsit háttérbe szorulhat.
Lényegében meg lehet ásni az E3 sírját, ugyanis hamarosan tényleg nem képviselteti magát egyetlen játékstúdió sem az eseményen.
Denzel Washington 2004-es, Tony Scott rendezte thrillere a Netflixtől kap tévésorozatot.
A forgatási fotók megerősítik, hogy egy újabb DC gonosztevő tűnik fel a filmben.
A Focus Features bemutatta az első hivatalos előzetest Wes Anderson új filmjéhez, az Asteroid City-hez.
A Philips bemutatja az új 45B1U6900C SuperWide monitort átfogó USB-C dokkolóállomással.
A Silent Hill után a Konami állítólag másik közkedvelt sorozatához is visszatér, de úgy fest csak később.
A Mojang mai napig óriási népszerűségnek örvendő címe hamarosan izgalmas újdonságokkal bővül.
Egy dokk, egy skin, és egy hátlap: a JSAUX három Steam Deck-kiegészítővel demózza azt a gazdag termékpalettát, amit a Valve hardvere köré épített ki.
Hiába sikerült kifejezetten hosszúra a 4. felvonás, Keanu Reeves nem veszteget benne túl sok időt beszédre.
A sorozat közkedvelt felvonásának felújítása nem csak a kritikusok körében, de az eladások terén is jól szerepel.
A várva várt folytatásban nem csak Ryan Reynolds és a Rozsomákként visszatérő Hugh Jackman lesz ismerős.
A Naughty Dog díjnyertes alkotása felújított formában érkezett meg az új közönséghez, de közel sem hibátlanul.
Az elismert japán regény, a Parasite Eve, huszonöt évvel ezelőtt folytatódott videójáték formájában, méghozzá egy akció-RPG képében.