A Square 1998-ban dobta piacra akció-RPG-jét, a Parasite Eve-et. Ez a játék több szempontból is különlegességnek számított akkoriban. Egyrészt Sena Hideaki 1995-ben megjelent, azonos című regényének folytatása volt. Másrészt ez lett a Square első olyan programja, amit a japánok az amerikaiakkal közösen készítettek el. Mindezeken túl ez volt a fejlesztő-kiadó első olyan játéka, amit az ESRB (korhatár-besorolás) M, azaz Mature (felnőtteknek szóló) kategóriába sorolt erőszakos és szexuális tartalma miatt.

Horror, akció, szerepjáték egyben

A Parasite Eve történetének középpontjában egy New York-i rendőr, Aya Brea áll, akinek hat nap áll rendelkezésére, hogy felgöngyölítsen egy paranormális bűntényt, és megállítsa az ősi gonosz, Eve újabb reinkarnációját, mielőtt az elpusztítaná a világot. A játék a fejlesztésének első hat hónapjában még sokkal közvetlenebb folytatása volt a regénynek, például ahhoz hasonlóan a program is Tokióban játszódott volna, de aztán Szakagucsi Hironobu producer javaslatára a helyszínt New Yorkra cserélték. Vagy éppen Aya és a könyv főhőse közti anya-lánya kapcsolat is egyértelmű volt a korai változatban, míg a kész produkció csak sejteti ezt a kapcsolatot.

parasite-eve-02.jpg

A Parasite Eve fejlesztése nagyjából két évig tartott. A motorháztető alatt a Final Fantasy 7 egy módosított motorja duruzsolt. A CG-jelenetekért amerikai művészek, Steve Gray és Darnell Williams feleltek, mi több, a munkálatokba a Square 30 fős hawaii ága is besegített. A könyv írója, Sena, viszont semmit sem tudott a játék sztorijáról, egészen annak elkészültéig, ugyanis a fejlesztési folyamatba a Square és a regény kiadója kooperált, ő ebből kimaradt.

A főhős, Aya, több változatban is elkészült, főleg azért, mert az első verzió nem nyerte el Szakagucsi tetszését. Ő ugyanis egy, a Final Fantasy 7-ben fontos szerepet játszó Aerith-hez hasonló figurát képzelt el, extrém hosszú hajjal. Ám a fejlesztés során történt valami kavarodás, és végül két különböző koncepció összeolvadásából született meg a végleges Aya, aki a nevét Szakagucsi lánya után kapta.

parasite-eve-01.jpg

Mivel a Parasite Eve a Square „kísérletezős” korszakában született, játékmenete elég egyedire sikerült. Az akkori magazinok úgy írták le, mintha a Final Fantasy 7-et összemixelték volna a Resident Evillel. A program rendezője, Tokita Takasi pedig nemes egyszerűséggel „filmes RPG”-nek nevezte a saját alkotását.

A játékos Manhattan térképén közelíthetett meg meghatározott célpontokat. Ha egy úgynevezett "hot spotra" lépett, akkor véletlenszerű találkozásban lehetett része, azaz rárontottak a különféle monszták. A játékban nem volt harci mód vagy harci képernyő, mint a Final Fantasy 7-ben, avagy minden egy képernyőn történt, akárcsak a Resident Evil-ben, ám azzal ellentétben a valós idejű akciókat le lehetett merevíteni (pause). Illetve egy idősáv azt is meghatározta, hogy mennyi ideig kell várni, amíg egy karakter akcióba lendülhet, ám Aya addig is mozoghatott, így alkalma nyílt kitérni az ellenség támadásai elől.

parasite-eve-03.jpg

Siker és folytatások

A Parasite Eve-et az 1997. szeptemberi Tokyo Game Show-n mutatták be, bár csak CG videót kaptak a nézők, a készítők egyáltalán nem mutattak játékmenetet. Pár hónappal később aztán, egész pontosan 1998. március 29-én megjelent a játék az első PlayStationre, de ekkor még csak Japánban. Szeptember 9-én az Egyesült Államokba is befutott a program, bár itt volt egy kis kavarodás a szállítás körül, ugyanis kétszáz példány egy héttel a hivatalos megjelenés előtt került ki a Best Buy polcaira.

A Parasite Eve egész jó kritikákat kapott, és a kasszáknál sem teljesített rosszul. Japánban például, 1998-ban, a 6. legjobban fogyó játék lett, 994 ezer példányban kelt el. Különösen jó kritikákat kapott a program zenéje, amit ugyanaz a Simomura Joko szerzett, aki később a Kingdom Hearts-sorozat muzsikáját is megalkotta.

A játék végül két folytatást is kapott. Az 1999-ben megjelent Parasite Eve 2 három évvel az első rész után játszódott, az immár FBI ügynökké avanzsált Aya főszereplésével. Majd 2010-ben megérkezett a harmadik felvonás, a The 3rd Birthday, amelyben újra visszatért Aya, és fontos szerepet kapott az előző részben megismert Eve Brea is. Nem mellesleg ez lett a sorozat első olyan címe, ami már a Square és az Enix egyesüléséből, 2003-ban létrejött Square Enix égisze alatt jelent meg. 2011-ben az első rész, párhuzamban a folytatásával, szintén megért egy újramegjelenést a PSN-en, majd 2018-ban a PlayStation Classic Japan része lett.

Ez hát a története a Square egyik legegyedibb és legkomolyabb hangvételű játékának, ami ötvözte magában az akciót, az RPG-t és a horrort. A Parasite Eve nagyszerű program lett, olyan, ami megérdemelne egy, a Resident Evilökhöz hasonló remake-et, mert a története még ma is megragadná a játékosokat, újakat és régieket egyaránt.