[Születésnaposok] 20 éves a Grand Theft Auto: Vice City
Két évtizedes lett Tommy Vercetti bosszúhadjárata, ami eredetileg még csak nem is teljes játéknak indult.
Két évtizedes lett Tommy Vercetti bosszúhadjárata, ami eredetileg még csak nem is teljes játéknak indult.
Immáron alaposan benne vagyunk az őszben, ami a játékmegjelenéseken is látszódik, hiszen sorra jönnek az izgalmas címek.
Nem minden országban érhető el a szóban forgó kinézet, így természetesen megindult annak jó pénzért történő értékesítése.
Kiderült, hogy körülbelül mennyi időbe telik majd mindent megcsinálni a hamarosan megjelenő játékban.
A Remedy Entertainment tájékoztatása alapján a népszerű thriller folytatása mindenképp megjelenik jövőre, emellett a többi játékkal is szépen haladnak.
Az új regényén hosszú évek óta munkálkodó író elárulta, hogy még soha nem próbálta ki a játékot, melynek megalkotásában aktívan részt vett.
Új, ráadásul ingyenes Fallout-játék érkezett, méghozzá LEGO körítésben – természetesen nem a Bethesda műhelyéből.
Megnyílt a sötét és titokzatos kastély kapuja, ám szárnyai mögött nem (csak) szörnyek, hanem különböző édességek is várják a játékosokat!
A Ubisoft egy posztban jelentette be a jó hírt, miszerint mérföldkövet ért el a legújabb felvonás a játékosszámot tekintve.
Újabb sztárról derült ki, hogy szereti videójátékokkal elütni az időt, az ismert színésznőnek már a saját PC-je is megépült.
A Cooler Master novemberben ünnepli 30. évfordulóját, aminek apropójából egyedi kiadásokat is elhoztak.
Az indie fejlesztő Horror Cam Committee egy Patreon-oldallal és egy rémisztő trailerrel leplezte le Unreal Engine 5 horrorjátékát.
Elkezdődött a Fall Guys legújabb játékbeli eseménye, amely a Halloween témáját járja körül.
A csillogó-villogó színészgárda és az éteri díszletek a film plakátjain jól megcsodálhatók, kár volt több mint kétórás mozgóképet is forgatni hozzá.
Az Amazon bemutatta az új évad előzetesét, amelyben John Krasinski karaktere egy hatalmas összeesküvés középpontjába kerül.
Szerkesztőségünk nemrég kapott tesztre egy iPhone 14 Pro modellt, melyet közel két héten át nyúzhattunk, most pedig eljött az értékelés ideje.
A fejlesztőcsapat tévedésből távolította el a Denuvo-t a legújabb patchben, és azóta már vissza is rakták.
A Vaják főszereplője és Superman régiúj megformálója lehetett volna James Bond, igaz, sokan most is szívesen látnák a 007-es bőrében.
Az antológiasorozat következő játéka nagyobb hangsúlyt fektet a gonosztevőre, akit Halloween Serial Killer-nek hívnak.
Az indie színtér legnagyobb előnye, hogy a fejlesztők mernek kísérletezni, így egészen egyedi játékok születnek.
A játékot egy olyan csapat fejleszti, amelyben több For Honor-veterán is helyet kapott.
Az indián teremtéstörténet látványos bemutatására készül Bereményi Géza és a Nyócker! rendezője, Gauder Áron. Előzetesen a Kojot négy lelke.
A Square Enix új előzetessel mutatta be, milyen módokon utazhatjuk majd be a Forspoken világát.
Egy lelkes rajongó és modder érdekes módon dobta fel a Creative Assembly közkedvelt alkotását.