[Hardver] Brook Vivid kontroller teszt – Nem gyerekjáték
Kipróbáltunk, hogy mit tud az első pillantásra kicsiknek készült, villogó és beszélő kütyüre emlékeztető vezérlő.
Kipróbáltunk, hogy mit tud az első pillantásra kicsiknek készült, villogó és beszélő kütyüre emlékeztető vezérlő.
Egyes források szerint nem a tervek szerint alakulnak a feudális Japánba kalauzoló Assassin's Creed munkálatai, a Hexe ellenben remek ütemben formálódik.
A DICE egyre jobb állapotban lévő lövöldéje ingyenes próbaidőszakot kapott PC-n és Xboxon, hamarosan pedig a PlayStation tulajdonosok is a harcmezőre léphetnek.
Az egyedi koncepcióra épülő verekedős játék is vászonra kerül, az adaptáció pedig természetesen megtartja az alapmű legkülönlegesebb vonását.
A legendás alkotó egy rejtélyes képet osztott meg Twitteren, a reakciók alapján pedig szinte biztos, hogy a The Game Awards során bejelentés várható.
A Games Box most bejelentett játékában az emberiség hajnalán kell túlélnünk a számtalan veszélyt rejtő világban.
A fejlesztők egy sokat sejtető kedvcsinálóval kvázi bejelentették, hogy a népszerű verekedős széria legújabb felvonása is jelen lesz a rendezvényen.
A Striking Distance Studios felvázolt egy hat hónapos tervet, melynek keretében új nehézségi szint, játékmódok, valamint történetet érintő tartalom is érkezik a játékhoz.
Azt mondják, hogy aki nem bogaras legalább egy kicsit, azzal nem is elég izgalmas az élet. Nos, itt minden nő bogaras, de mi pont ezért szeretjük őket!
A CDPR elnöke, Adam Kicinski elmondta, hogy a DLC érkezése után számíthatunk a minden jóval megpakolt csomagra, a folytatás azonban még nagyon messze van.
A Psyonix felfedte, hogy a Rocket League 9. szezonja Tűz és Jég tematikájú lesz, és többek között egy új arénával érkezik.
Az idei év egyik legkülönlegesebb videójátékát szinte mindenki imádta, és most PlayStationre is kiadják.
A kilencedik évfordulójához közelít a rendkívül népszerű videójáték, aminek apropójából kontent-eső várható.
18-as karikás akcióvígjátékban hoz karácsonyi ajándékot és néhány pofont a Stranger Things sztárja. Műsoron december első premierfilmjei.
Az Amazonon futó sorozat 3. évadának új előzetesében John Krasinski karaktere a CIA elől menekül, miközben egy új fenyegetést fedez fel.
Akármennyire is várta mindenki, a legijesztőbb dolog a The Callisto Protocolban jelenleg a lag.
A Nolla Games játéka a roguelike játékok szerelmeseinek kínál akár több száz, a számtalan halálos találkozás ellenére is rendkívül szórakoztató órányi időtöltést. Nyomokban finn mitológiát tartalmazhat!
Mike Flanagan más szolgáltató kínálatában építheti tovább horror univerzumát. Kaszát kapott friss tinisorozata, Az éjféli klub.
Hivatalosan egyelőre nem közölte a Ubisoft, de idő előtt kiderülhetett a sorozat következő felvonásának várható érkezése.
Az év végéhez közeledve idén is kíváncsiak vagyunk rá, hogy olvasóink szerint melyik címek voltak az év legjobbjai.
Már folynak a Dűne cselekménye előtt tízezer évvel játszódó előzménysorozat budapesti munkálatai. Új szereplő csatlakozott a stábhoz.
A Ubisoft hamarosan lehetőséget ad a játékosoknak, hogy még megjelenése előtt kipróbálják újdonságát.
A Striking Distance Studios alkotásának elkészülésében jó pár külsős segítő kéz is közrejátszott.
A Pirula panda felnövéstörténete és a Lightyear sci-fije után fantasztikus univerzumban játszódó románcot tár elénk a Pixar.