Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Memoria 2gb
Proci:2,8ghz (2magos)
video kártya:leirása:
Processzor típus: Radeon HD3870
Processzor sebessége: 775 MHz
Memória mérete: 512 MB
Memória típus: GDDR4
Memória sebessége: 2250 MHz
Átviteli sebesség: 256 bit
RAMDAC: Dual 400 MHz
Csatoló felület: PCI-E
Shader modell: SM 4.1
DirectX 10.1 támogatás
HDCP támogatás
ATI CrossFireX™
Csatlakozók: Dual-DVI,VGA( adapterrel), HDTV, TV kimenet
SZERINTETEK EZEN A GÉPEN ELFUT MAXON A JÁTÉK???? A VÁLASZT ELÖREIS KÖSZÖNÖM
Gépem:
proci:E8400 Dual Core 3GHz
Memory:4096MB RAM DDR3
Video Card: NVIDIA 9600GT 512MB
Memory: 3072MB RAM
Video Card: NVIDIA GeForce 8600 GT 512MB
Ezen a Gépen elmegy???? és ha igen akor milyen Grafikán? LOW / MEDIUM?
1. Egy idő után elkezd a képernyő oda vissza billegni!
2. Nem jáchatunk multiplayeren!
3. A játék csak a cd-jével indul el! (De ezt a problémát egy jó crack segítségével könnyen megoldhatjuk!)
4. A játék az indítás során kér serial kódot!
Egyenlőre ennyit tudok mondani.
- PC
- PS3
- Xbox 360
-----------------------------------------------
Gépem :
Intel Core 2 Quad Q8200 2.33Ghz
Nvidia Geforce NX 9600GT 1Gb
Windows Vista SP1
4 Gb ram
------------------------------------------------------
mert a gép igényem nem elég
Sapphiren megnéztem volna azt az 1 napodat
Tudna valaki tanácsokat adni?