Akik eszik, isszák és lélegzik a dark fantasy játékokat, azok számára aligha lehet ismeretlen a Tainted Grail világa. A Questline és az Awaken Realms először 2019-ben aratott hatalmas sikert a Tainted Grail – Avalon bukása című masszív társasjátékkal, ami Artúr király legendáit és a kelta mítoszokat egy páratlanul kegyetlen, önmagából kifordult idővonalon álmodta meg. Ez a sötét világ (melyből később asztali szerepjáték is készült) olyan népszerű lett, hogy a Questline házon belül hamar nekivágott nem egy, hanem egyből két videojátékos feldolgozásnak. 2021-ben készült el a Tainted Grail: Conquest, ami egy remekül sikerült pakliépítős roguelike formájában adott emlékezetes ízelítőt ebből a miliőből, most pedig elkészült az eredeti társas címét büszkén viselő Tainted Grail: The Fall of Avalon, ami a The Elder Scrolls-játékok és az Elden Ring ligájában méretteti meg magát – nem is kevés sikerrel.
Ez a misztikus, kiismerhetetlen világ a saját sötét középkorát éli, amikor Artúr király a Vörös Pestis elől menekülve Avalon távoli szigetére vezeti a népét. A kihalás szélén álló emberiség legendás vezére félelmetes óriásokkal, okkult mágiát szövő druidákkal és a Wyrdness sötét és kifürkészhetetlen erejével is felveszi a harcot. A nyilvánvalóan a “weirdness” szóból eredeztetett misztikus köd, amely életen és halálon felül állva önmaga torz másává ferdíti mindazt, amit érint, a Tainted Grail egyik legfontosabb központi eleme, így érdemes megbarátkoznunk a gondolattal, hogy amit a fátyolköd rejt, barátságos aligha lehet. Akárhogy is, ez mind a múlt, hiszen a király, Merlin és az Excalibur legendákba illő kora a jelenkor napjaiban már szinte a feledés homályába veszett. Artúr halott, a királyság romokban hever, a Vörös Pestis és a Wyrdness pedig évről évre megtizedeli a szegénységben és félelemben élő emberiséget. Mi ebben a kilátástalan világban térünk magunkhoz, egy sötét börtönkripta mélyén, a gyógyíthatatlannak hitt kór halálos fertőzöttjeként. A sötét, nyirkos alagutakban csuhás papok végeznek embertelen kísérleteket a beteg rabokon, így az egyetlen esélyünk a túlélésre a szökés. A szabadulásunk azonban közel sem zökkenőmentes: őrült papok, még őrültebb rabok és élőholtak tucatjainak vére szárad a kezünkön, mire meglátjuk a kiút napfényét, ráadásul egy hatalmas fordulattal kapcsolatba kerülünk Artúr király szellemével is, aki a mi segítségünkkel tervezi a visszatérését az élők sorai közé. A túlvilágra kárhozott fejedelem hatalmas erőt, egészséget és tudást ígér a szolgálatunkért, ám érdemes kétszer is meggondulnunk, hogy feltámasztjuk-e a Johnny Silverhandként a füleink közt dörmögő királyt, hiszen az a beszéd járja, hogy Artúr újjáéledése ismét elszabadíthatja a Wyrdnesst, végleg a halálba sodorva az emberiséget.
Ezzel az őrülten erős felütéssel keveredünk tehát a Tainted Grail – The Fall of Avalon hatalmas nyílt világába, amit leginkább csak a The Elder Scrolls-játékok grandiózus területeihez vagy a The Lands Between reményvesztett vidékéhez érdemes hasonlítani – ez pedig nem gyenge referencia. Ráadásul a Questline alig 50 főt számláló csapata nem csak a Tainted Grail ködbe vesző, morózus területeivel veszi fel a versenyt a lehető legnagyobb konkurenciával. A gyakorlatilag indie stúdiónak, de legfeljebb is csak AA-s produkciós csapatnak nevezhető brigád minden tekintetben hatalmas ambíciókkal szállt bele a fejlesztésbe, és habár a végeredményen gyakran érződik a tripla-A polír hiánya, a Tainted Grail így is magasan a saját kategóriája és a stúdió kapacitása fölé lő. Láttunk mostanában hasonló szerelemprojektet: a Clair Obscur: Expedition 33 és a Sandfall Interactive története juthat eszünkbe, akik puszta odaadással vették fel a versenyt a videojátékipar krémjével, de hasonló volt anno a CD Projekt RED felfelé ívelő sikersztorija is.
Három hatalmas, komplex, teljesen nyitott térkép, 60-80 órányi tartalom, többszáz NPC, egy masszív fő sztoriszál sokféle befejezéssel és rengeteg side quest – ez bizony a Bethesda és az Obsidian ligája! Abszolút bravúros, hogy a lengyel csapat néhány évnyi Early Access után kimondottan minőségi formában volt képes elénk tálalni mindezt. Természetesen a játékon érződik némi eurojank, de a S.T.A.L.K.E.R. és a Gothic fanjai is aláírhatják, hogy van valami szeretnivaló abban, amikor érezhetően baltával faragott egy open world játék, de rengeteg benne az odaadás. Mert az unott iparosmunkától bizony a lehető legtávolabb áll a The Fall of Avalon. Érezhető, hogy a lengyel stúdió nagy alázattal készítette a játékát, és köztük is az írói gárda remekelt igazán. Oké, akadnak erősen túlírt, sokszorosan túl bő lére eresztett dialógusok, néhány mellékküldetés viszont olyan poénos, hogy lehetetlen nem végig mosolyogni rajtuk. Egyik kedvencem az a faék egyszerűségű sidequest volt, amelyben egy elszontyolodott katona arra kér bennünket, hogy süssünk neki pitét, de kifejezetten az édesanyja receptjéből. Miután nagy gondoskodással elkészítettük a gyerekkor ízeire emlékeztető édességet, hamar kiderül, hogy a pite ehetetlenül ocsmány – éppen olyan, mint amilyen a mamáé volt. Így máris jobb kedvre derül a derék katonánk, aki ezzel friss emlékeztetőt kapott arról, hogy miért is hagyta maga mögött az otthon melegét. Természetesen nem minden küldetés ilyen poénos, a minőségük a tényleges tennivalók és az írás terén is hullámzik, de senki nem vádolhatja azzal a Questline-t, hogy nem figyeltek oda... a questline-okra.
Azonban talán ennél is nagyobb elismerést érdemel, hogy a lengyelek a játék relatíve komplex RPG-rendszereinek kialakításakor sem játszottak megúszós játékot. A Tainted Grail fejlődési rendszere iteratív munka eredménye, de remekül működik: a The Elder Scrolls-játékokból és a FromSoftware alkotásaiból is ihletet vesz. Kezdve azzal, hogy a szintlépéseket kizárólag tábortűznél pihenve ejthetjük meg, ahol aprólékos százalékbónuszokra lebontott attribútumokkal tehetjük erősebbé a karakterünket – ezek szintjei pedig szorosan kapcsolódnak a különböző fegyverek és páncélok bónuszaihoz és követelményeihez. Ez eddig színtiszta Elden Ring, ám maguk az aktív és passzív képességek már az Oblivion és a Skyrim kottájából énekelnek. Lényegében arról van szó, hogy minél többet használunk egy fegyvert, varázslatot, páncélt vagy bármiféle interakciót, annál több tapasztalatot szerzünk ezen a téren, szintlépéskor viszont mi választhatjuk ki, hogy például kétkezes fegyverekkel, nehéz páncélzattal, lopakodással, íjászattal vagy mágiával kapcsolatos bónuszokat szeretnénk-e fejleszteni.
A legnagyobbaktól "lopni" aligha bűn, a Questline pedig valóban elég jó hozzáértéssel ötvözte a Tainted Grailnél jóval nagyobb franchise-ok rendszereit és jellemvonásait. Még a játék három nagy térképe is az Elden Ring világára emlékeztet némileg, a szó szerinti rajzolt világtérképen, de közvetlenül a 3D-s környezetben is. A játék atmoszférája ontja magából azt a tragikus grandiózumot és gyönyörű reményvesztettséget, amit leginkább csak az Erdtree fénye alatt érezhettünk. Ezzel koránt sem azt akarom mondani, hogy a Tainted Grail egyfajta szellemi örököse lehet Hidetaka Miyazaki munkásságának, de az Artúr-legendákat a pogány kelta mítoszokkal és egy kis északi viking beütéssel ötvöző világ nagyon is magával ragadó és egyedi. A hangulat brutalitással kevert magasztosságából egyébként vastagon kiveszi a részét a soundtrack is, amelyben Andrzej Janicki és Kamil Krupinski eredeti kompozíciói mellett még a dán ambient folkot játszó Danheim arcleszakítós számai is felcsendülnek.
Jóformán minden tekintetben nagyon tisztességesen összerakott RPG a Tainted Grail: The Fall of Avalon, magasan lő egy ilyen kaliberű csapat kapacitása fölé. Persze, a harcrendszer nem annyira fluid, mint egy Avowed-ban, és technikai fronton sincs még minden rendben a játékkal (főként az optimalizáció terén), de például csakis emelni tudom a kalapom a játék konzolos beállításai miatt. Xbox Series X-en teszteltem a játékot, így valósággal letettem az állam, amikor megláttam, hogy a hagyományos Quality és Performance módok mellett gyakorlatilag olyan részletesen személyre szabható grafikai opciókat kapunk a konzolos portban is, amiket egyéb esetben kizárólag PC-n várnánk el. Háromféle felbontás (1080p, 1440p, 4K) közül válogathatunk, 10%-os pontossággal állíthatjuk az upscalinget, kapunk ki-be kapcsolható V-Syncet, FOV-csúszkát, motion blur és chromatic aberration beállításokat – mindent, ami még PC-n is szem szájnak ingere. Ilyesmit azért nem láthatunk minden nap manapság.
És ami a legfontosabb: a játék szórakoztató. Érdekes történetet mesél, a világa magával ragad, a játékmechanikái erős lábakon állnak, és annyi tartalom van benne, mint bármelyik másik nagy, AAA-s költségvetésű rokonában. Mindezt pedig 45 dolláros áron kapjuk meg, jóformán féláron a nagy kiadók blockbustereihez mérten. Ebben az erősen nyomott árazású kategóriában a Tainted Grail: The Fall of Avalon egy egészen páratlan ajánlat, a dark fantasy RPG-k rajongóinak pedig lényegében kötelező darab. Érdemes kihangsúlyozni, hogy közel sincs egy végletekig polírozott, hibátlan alkotásról szó, ám akit nem zavarnak a B-kategóriás játékok jellegzetes hiányosságai (a bénácska animációktól a furcsa bugokon át, egészen a vizuális glitchekig), nagyon könnyen örömét lelheti a Questline játékában.
