Persze akármilyen fejlettnek is számítson a GTA 4 a korábbi GTA-részekhez képest technikailag, ha egyszer a játékmenet most sem esett messze a harmadik epizód fájától, sőt, ha szabad ilyet mondani, közelebb hullott, mint eddig valaha: a GTA 4 úgy is felfogható, mint a GTA 3 remake-je, ugyanis nemcsak Liberty City tér vissza benne, de egy csomó Vice Cityben és San Andreasban szereplő lehetőség int búcsút, ugyanis a GTA 4 komolyabban veszi magát elődeinél, és ezáltal nem fér bele annyi ökörködés.
Főszereplőnk ezúttal Niko, egy szerb veterán, aki a szebb élet reményében érkezik az Államokba. Természetesen az amerikai álmot Niko bűnözéssel szeretné megvalósítani, ehhez pedig igen széles eszköztár áll rendelkezésére. Autókat lophat, küldetéseket teljesíthet, szabadon randalírozhat, miközben tömény társadalomkritika veszi körbe minden lépését. A GTA 4 egy ironikus, cinikus játék, ami nemcsak szexuális tartalma, erőszakossága és káromkodásai miatt való felnőtteknek igazán, hanem mert csak ők képesek felfogni, mit is üzen a program a modern emberiségnek.
A GTA 4 PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra érhető el. A játékhoz multiplayer funkció is társul, amiben barátainkat darabolhatjuk fel az online szervereken. Két kiegészítő is napvilágot látott a GTA 4-hez: a The Lost and Damned a motorosbandák életét, a The Ballad of Gay Tony pedig a klubok korrupcióját dolgozza fel.
Grafika:10/10
Hang:10/9,5
Játékélmény:10/10
Egy 100% os játék szerint!!!
- Pozitívumok:
- Elképesztő, felfedezésre váró város.
- Lenyűgöző, mozivászonra illő történet.
- Változatos és lenyűgöző küldetések.
- Kiváló multiplayer-mód.
- Negatívumok:
- A harc-irányítás lehetne kicsit kifinomultabb.
- Néhányszor képernyő-frissítési problémák akadnak.
-A rádió nálam néha kikapcsol.
nekem a gépem:
Amd athlon x2 5000+ 2.8ghz en fut
Nvidia 9600 gt 512mb
2gb ram
hely az van és 20 fps em van tud valaki erre valamien megoldást? mer a cd-n lévő min req meg van és mégis szarul megy
de érdekes mert a multiplayerben meg jó, de ott viszont vagy én vagyok nagyon béna vagy bug, de engem mindig leszednek 1 lövéssel, én meg beleeresztek 5 tárral az ellenfélbe és nem hal meg
Már a Sanandrest is kiakasztottam.
De ezt is kitudnám csak nem megy
Nagyon haragudok a gépemre
Két kifejezés rövidítéseként is előkerül mai napság a számítógépes játékokkal kapcsolatban.
1.) FPS
"First Person Shooter" azaz szó szerint "Első Személyű Lövöldözős" tipusú játék, de valóban a "belső nézetes" jelző talán jobban kifejezi a dolog lényegét, ami azt takarja, hogy a képernyő gyakorlatilag a főszereplő tényleges látóterét jeleníti meg, "csak úgy nézek ki a fejemből" módon. :-) Lásd: Crysis például.
2.) fps
"frame per second" vagy "frames per second" rövidítéseként, ami azt az értéket mutatja, hogy gépünk az adott játék (vagy egyéb alkalmazás) futtatása során másodpercenként hány kiszámított állóképből jeleníti meg a mozgóképet. Minél nagyobb az értéke, annál folyamatosabb, simább, akadásmentesebb a megjelenített mozgás.
nagy volt a beherangozás,de szentem nem lett akkora a játék
kiwi leszek a maffia le-e nyomja,nem lesz nehéz felülmúlni a gta4-et