Kérjük jelentkezz be!

#868988 Simba 2020. augusztus. 18. 21:20
Simba
#868981 :: Jessie_Haggerty (2020. augusztus. 17. 20:54)
Dilatáció, és inerchia hmm nem is rossz téma. De vissza a nyeregbe. Az univerzum egyáltalán NEM lehet mozdulatlan, hiszen már tudjuk a tágulási sebességét is, ez mérhető, és kiszámítható dolog. Valami olyasmit láss magad előtt mondjuk mint egy lufi amit éppen felfújnak. Példaként bevillant most egy fellőtt tüzijáték rakéta és ahogyan a fényes részecskék egy pontból indulva rendezetlenül mozognak. A "mi" univerzumunk tágulásának tény, hogy valahol vége lesz egyszer, egyes elméletek szerint majd magába zuhan (depressziós lesz ), egy kimondhatatlan méretű hipermasszív pontba (ismeretlen anyag?) és lesz belőle valami,ami valami oknál fogva majd újra szétdurran, és újra tágulni fog. És ezt tekinthetjük máris körforgásnak. Albert bácsi is jól megmondta, hogy az anyag olyan huncút egy fránya dolog ami nem vész el csak úgy, hanem szépen átalakul. - Hogy mivé azt már az utókorra bízta. Univerzum tágulás: Az, hogy ez a folyamat, egy adott térben történik, ez megállja a helyét, a tér viszont szintén csak ahhoz mérve állandó ahonnan nézed, ebben egyetértünk. Ha multiverzális-univerzum elméletben gondolkodunk, (hű még leírni is de jó) akkor szerintem simán lehetséges az, hogy ezek az univerzumok is a körforgás elvét követik. Az anyagmegmaradástól eltekintve a ciklikusság mint rotációs állandó működhet. Sőt. Az egyes elvetemült fizikusok és csillagászok szerint még az is lehetséges, hogy az univerzumot alkotó "héj" összeolvad egy másikkal, mint mondjuk két szappanbuborék a kádban, és "eldöntik" egymás között, mely fizikai tulajdonságokkal osztoznak, melyekben nem. Minden esetre, mint írtam univerzum szinten az anyag is körforgásban van, míg a körülöttük lévő síkok egyaránt. Az is lehet, hogy az univerzumunk egy golyó ami szintén forog egy központi hely körül. - Na de jó most. Kis Qvantum mechanika és húrelmélet hétfőn nyolc után. Mi más lehetne?
Csak a tér tágul, de az univerzum mozdulatlan. Egy táguló térben két pont nem mozdul, csak a tér lesz nagyobb körülöttük. A mozgás itt csak illúzió, mert minden mindentől távolodik, a lufin a pontok is megőrzik eredeti pozíciójukat, csak ugye a tér változik. Ezt a térhajlítást használja ki elméletben a térhajtómű is, ami "mozdulatlan", csak a tér változik körülötte, na de ez már messze visz. :D Nyilván ezt a gravitáció lokálisan felül tudja írni, akkor nagyon is mozoghat valami, ahogy mozognak is szerencsére. A megfigyeléseink is erre utalnak, mivel a mozgás eltéréseket eredményezne a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásban, a Plack műhold felvétele meg beszédes, minden irányban egyenletes. Ez forgó mozgást végző univerzummal nem magyarázható.
#868733 Akapulto 2020. január. 13. 19:56
Akapulto
#868511 :: Simba (2019. július. 21. 11:30)
Szerintem érdemes kipróbálni másikkal. Mindenesetre egy kontakt spray-el adnék neki, már a hangszóró kimenet csatlakozójának, és másik zajkeltő rá, vagy audiokábel csere. Ha így is jelentkezik, akkor biztos az audiovezérlő haldoklik.
Időközben arra jöttem rá hogy ezek a hangproblémák két külön dologból erednek.
1. Egyrészt van ami félóránként jelentkezett, azaz 2-3 secundumos hangszünet, az hardveres (alaplapi) és teljesen kiküszöbölhető azzal hogy az előlapi csatlakozón (fejhallgatónak valón) vannak csatlakoztatva a hangfalak.
2. Másrészt van az a probléma ami a kurzor mozgással és a folyamatos hanghibákkal (tehát valami "tüskék" vannak a hangfolyamban) függ össze. Utóbbi valószínűleg a Windows 10 legújabb kiadásainak módosított DPC (Deferred Procedure Call)-je miatt van. Ezt úgy küszöböltem ki hogy a Windows CMD-ban beírtam 2 parancsot a bcdedit-hez. Csak ezzel az a baj hogy pl. a Torchlight 2-vel játszva ugyanazzal az NVIDIA driverrel mint a CMD előtt az képkockasebesség mondhatni furán viselkedik, nem úgy reagál a játék mint kéne.
És az asztalon ha mozgatom a kurzort (amikor egyébként semmi program nem fut a háttérben) a CPU jobban dolgozik mint ha egy helyben áll a kurzor (érzékelhető különbséggel a CMD előtthöz képest).
#867832 ]crYss[ 2018. szeptember. 29. 12:25
]crYss[
Úgy látom mozgásba lendült valami, mivel a bannerek már teljesen eltűntek...
Le Rêve Ensoleillé
#867789 kirschakos 2018. szeptember. 13. 20:42
kirschakos
Sziasztok!

A héten megjelent a Kolónia című regényem a Gyémántfelhő kiadó gondozásában. A könyv egy sci-fi/fantasy, de alapjában véve bűnügyi történet. Itt a rövid tartalom hozzá:

A teljesen víz borította, Poszeidón nevű bolygón Thalassa City városa jelenti az egyetlen kontinenst. A nyüzsgő város harmóniáját azonban váratlanul egy xenobiológus halála zavarja meg, akinek holttestére egy sikátorban bukkannak rá. Cale Jonson nyomozóhoz kerül az ügy, aki teljes gőzzel veti bele magát az eset kivizsgálásába. Amellett, hogy saját démonjaival is meg kell küzdenie, hamarosan kénytelen lesz rádöbbenni, hogy a gyilkosság hátterében egy sötét indíték áll, melynek titokban maradásáért ellenségei bármit képesek megtenni. Rövidesen gyökerestül megváltozik az élete, ahogy magával a halállal kénytelen farkasszemet nézni...

Rövid részlet a könyvből:
Kellemesen langyos este köszöntött Thalassa City víz alatti oszlopokra épült városára, mely az egyetlen kontinenst jelentette a vízbolygón. A szögletes felhőkarcolókban és kupolás épületekben élő lakosság nagy része nyugovóra tért, de volt, aki még most ballagott hazafelé. Az utcák csatornáiból vastag pára szállt fel, majd lecsapódott a sikátorok falain. A csillagos égen hosszú sorokban suhantak a bolygóra érkező űrhajók és transzportok. Az évtizedek óta lakott metropolisz mindennapi arcát mutatta, ám mélyen a város szívében egy drámai esemény volt kibontakozóban.
Magányos férfi rohant az egyik sikátorban, időnként meg-megcsúszva a nedves betonon, kétségbeesetten tekintgetve a háta mögé, remélve, hátha lerázta üldözőjét. Percek óta menekült, a tüdeje szúrt, szíve gőzmozdony módjára zakatolt, miközben szőke haja izzadtságtól nedvesen tapadt a homlokára. Mindössze tíz méter választotta el a sikátor kijáratától, mely egy forgalmas útszakaszra vezetett, ahol még most is járkáltak emberek elszórtan és gyanútlanul. A következő pillanatban egy kék színű plazmanyaláb szelte át a levegőt, s a combján találta el a menekülő férfit, aki elvágódott, fájdalmasan felkiáltva. Azonban hangját elnyomta a város zaja, s egy a fejük fölött elhúzó űrhajó.
A férfi nyögve és zihálva megpróbált feltápászkodni, akár fél lábon ugrálva is tovább menni, de ekkor újabb sugár tört elő az árnyékok mögül, ezúttal a bokáját égetve át. Végképp mozgásképtelenné vált. A levegőt égett hús szaga és vékony füst ülte meg a lövéseket követően.
– Itt a végállomás, professzor – mondta az alak, aki előlépett a sötétségből, habár az arca továbbra is félhomályba burkolódzott. Szürke testpáncélt viselt, mellkasára egy hófehér, vicsorgó koponyát festett. – Csak egyszer fogom megkérdezni: hol van a diszk?
– Sejtettem, hogy erről van... szó – horkant fel a sebesült, fájdalomtól remegő szájszéllel. – Jól tudom, ki küldte, de hiába, mert nem kapja meg, amit akar.
– Előbb-utóbb úgyis kiderítem, hová rejtette, professzor. Ne akarja, hogy lassú halála legyen! Könnyítsen a lelkén, és ne raboljuk tovább egymás idejét!
– Tehet velem bármit, de olyan helyre küldtem a diszket, amiről még én sem tudok. Úgyhogy menjen a pokolba!
– Így is jó! – sóhajtott a támadó, majd a szőke hajú férfira emelte fegyverét, aztán meghúzta a ravaszt.
Habozás és könyörület nélkül.

A regény kapható a Líra és Libri üzleteiben.
https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/kolonia-2
https://www.libri.hu/konyv/kirsch_akos.kolonia-1.html

További kellemes estét mindenkinek! :)
#764173 zig 2016. január. 09. 12:14
zig
Köszi, ez hasznos infó!
Annyi mozgásteret azért meg szeretnék hagyni, hogy ha a jövőben tuningolnék egy másik/új procival, akkor megmaradjon a lehetősége anélkül, hogy alaplapot kellene cserélni.
Az egyik alapvető kérdésem, hogy a két gépfajta (a belinkelt előre épített és egy saját összeállítás) közül melyik utat válasszam ebben a kategóriában.
A másik, hogy mozduljak-e skylake irányba, vagy maradjak még egy korábbi generációnál.
Ha ezeket meg tudnám válaszolni, gondolom, sok minden más is tisztázódna.
#763764 SunnySlow 2015. december. 13. 14:08
SunnySlow
Hát végigolvasva ezt a kis személyeskedő perpatvart (majdnem cicaharcnak hívtam), szerintem teljesen felesleges másokat elítélni azért, mert a maximumra törekszik és nem elégszik meg a 30 fpssel. Ez sokkal inkább igényesség, mint igénytelenség, bár az igényességnek is van egy sznob változata, amely inkább negatív igényesség kategóriába sorolandó, bár nincs ilyen terminus technikus. Igen, vannak luxustermékek minden területen, azért léteznek, mert van igény rá, van aki megveszi. Akik megveszik, azoknak egy része azért teszi, mert ezt érzi jónak, a másik része meg azért, mert mutogatni akarja és többnek érzi magát tőle. Mindkét eset sem az én, vagy a más dolga, hacsak nem vagyunk társadalom és szockutatók. Ha megteheti, tegye meg, vegye meg, az ő pénze...lehet behelyezett sok munkát mögé és amivel szeretne foglalkozni, abból a maximumot kéri, mert a szenvedélye. Jó neki. Felesleges rögtön rászállni, hogy hülye-e vagy sem, mert rögtön úgy jön le egy kívülállónak, mint pl nekem, hogy csak azért lesz hülye, mert én nem tehetem meg azt, amit ő... Igen, arról beszélek, hogy sajog az ember irigy lelke csak mert ő nem elégszik meg a 30 fpssel (megjegyzem én sem elégszem meg vele. Volt idő, hogy 9-15 fpssel játszottam, elég volt belőle).
Másrészt a " Amúgy a gazdaságot azok a hülyék tartják mozgásban, akik hagyják, hogy olyan éhbérért szopassák őket, amiből kitekintve egy erős videokártya megfizethetetlen túlárazott luxus. Az ilyen maradjon a 30'000-es kategóriánál, s az idegesítő nyafogásnál: "Vajon minimumon elviszi?"" - bunkózással sem értek egyet. Ez egy urizálós és roppant arrogáns megnyilvánulás volt. Emberek keményen megdolgoznak azért, hogy "nyafoghassanak" a minimumért, mert vannak olyanok, akik nem olyan szerencsések, mint te vagy, aki "jól keres".
#763762 dobszi 2015. december. 13. 13:18
dobszi
Ha már személyeskedünk Rigel: A magadfajta ostoba marhák nem hiába tartanak ott ahol. Kinek mi felesleges. Van fontossági sorrend: család, munka, otthon...
Nekem van családom, házam, külön autónk, jó kereset, semmi káros szenvedély. Nem költők drága ruhákra, s minden fölösleges szirszarra, de amit kihasználok, arra nem sajnálom a pénzt, hiszen van, s egyszer élünk. A gépemet listaár alatt rakattam össze, ahogy most is pont megfontoltságból kérdezek. Ha neked nem megy vagy nem fontos a te dolgod. De legyél annyira intelligens, hogy nem azzal kötekszel, aki máshogy látja.
Amúgy a gazdaságot azok a hülyék tartják mozgásban, akik hagyják, hogy olyan éhbérért szopassák őket, amiből kitekintve egy erős videokártya megfizethetetlen túlárazott luxus. Az ilyen maradjon a 30'000-es kategóriánál, s az idegesítő nyafogásnál: "Vajon minimumon elviszi?"
#763761 Rigel 2015. december. 13. 12:52
Rigel
#763760 :: dobszi (2015. december. 13. 12:20)
majd válaszolni kérdésemre. Ui.: Azért mert valaki nem akar vagy nem tud költeni ilyesmire, ne kritizálja azt akinek futja rá, hiszen nem tudja, mennyi munka van mögötte, illetve milyen az életszínvonala. Én se nézem le azt akinek nem telik rá, illetve nem fontos. Nem vagyunk egyformák.
Semmi gond!
Tudod a fogyasztói társadalom gazdaságát azok a hülyék tartják mozgásban, akik ostoba módon szórják a pénzüket mindenféle felesleges dologra.
Meg is lennénk lőve, ha az emberek nem vásárolnának meg minden marhaságot, a harmincadik Gucci-táskát, a platina Rolexet, vagy éppen a vízhűtéses GTX Titan X videókártyát, hogy 63 fps-el futtassák a játékot 4K monitoron, merthogy neki a 40 fps az "gyenge"...
#763433 Gaming Appetizer 2015. november. 20. 11:39
Gaming Appetizer
Mivel elviselhetetlen nagy a Fallout "hájp" ezért prezentálnék két videót a nagyon kezdőknek esetleg az ingatagoknak.



Hozzá kell sajnos tennem, hogy néhol olyan hibák vannak a játékban amit egy Bethesda nem engedhet(ne) meg magának.
- külső nézetből indítva néha pontatlan a VATS (belelő tereptárgyakba amik mellett belső nézetben simán ellősz)
- külső nézetben néha 2x - 3x is lejátssza az újratöltési animációt
- munkapadokból való "kiszállás" után megbolondulhat az irányítást (nyomom az előre-t és balra megy)
- menüből nincs lehetőség a FOV beállítására
- a vízszintes és a függőleges egérmozgási sebesség nem azonos!
- az irányítás újrakonfigurálása egyenesen kabaré a közös funkciójú gombok miatt (pl. közelharc+gránátdobás)

Nagyon az az érzésem, hogy a konzolosok voltak előtérbe helyezve a PC portot meg úgy-ahogy összerakták.
Félreértés ne essék nem a konzolos játékosokkal van bajom hanem a Bethesda flegmaságával.
Egyébként NEKEM eddig csak 2x fagyott ki a játék az elmúlt 10 napban és a fenti irritáló hibákat leszámítva iszonyat jó a hangulata.
#763176 bodak 2015. október. 23. 23:56
bodak
#763174 :: V1smaior (2015. október. 23. 21:55)
Neked is köszönöm a segítséget! Mindenképpen ki szeretném majd próbálni őket. Tenyeres vagyok, és mint azt lentebb is írtam mindennel játszok, szóval ez alapján nem lehet különbséget tenni (Talán moba és mmo). A logitech és a Rival kinézetre nagyon bejött, de pl a logitech árban nem különbözik a razer balkezestől. (Viszont eddig elég megnyerő, köszönöm ezt a tippet) Egérpadom van, de ér vagy 10 forintot. Biztos vagyok benne, hogy számít, de erre majd csak később lesz keret legfeljebb.
Nincs mit, de mivel tenyeres vagy, ennek fényében kiegészíteném az előző hozzászólást.

Az egérpadnál jó az "olcsó" is (kétezer körül azért már lehet kapni minőséget), ha jól siklik rajta az egér, azaz egyenletes és tiszta a felület, hogy ne zavarja be semmi az optikát még véletlenül se, akkor nem lesz nagy baj.
De úgy látszik lemaradtam valamiről, utoljára 20k+ láttam a Razor egerét. De most hogy mondtad utánanyálaztam, és iponon valóban lefaragtak vagy ötezret az árból, máshol még mindig a magasabb áron vesztegetik, ahhoz igazítottam fejben az ajánlottakat.
Azonban a tenyeres fogáshoz nem feltétlen ajánlanám a Logitech egeret, mert ennél a markolásnál a gyűrűsujjal nehéz lehet elérni az oldalsó gombokat (csak a bal oldalt vannak, hiába szimmetrikus az egér, plusz relatíve alacsony profilú is, nem biztos hogy hosszú távon kényelmes lenne. A SteelSeries Rival-nál szintén a tenyerelés miatt nehézkes lenne elérni a (szintén csak baloldalt elhelyezkedő) oldalsó gombokat.
A Roccat Kova meg kicsit rövid lehet a rátenyereléshez, lelóghat a pracli, ha nagy kézen élsz. De nem vetném el, mint alternatívát.
Ha megkapod 15-16k-ért a Razert, akkor az lehet a nyerő, remek egér, de a 20k egyszerűen túl sok érte. Másik választásnak SteelSeries Sensei, de az meg már a húszezres kategória, és nem nevezném feltétlen annyival jobbnak a Razer emlegetett termékénél.
De ha úgyis megmarkolászod, meglátod mi áll kézre és mi nem :)

@Sed96:
Nem vagyok sértődős típus. Csak feleslegesnek tartom a ghosting miatt egy harmincezres vagy drágább billentyűzetre beruházni. Ami azonnal kell, (pl. lövöldéknél akár mozgás közben is) rákerül az egérre, elkerülendő a dolgot. Full mechanikusat olcsóért is kapni, háttérvilágítás nélkül egyelőre elvagyok, van lámpa a szobában :) Az meg, hogy fémből legyenek a billentyűk... hát nem tudom. Nem szoktam kalapáccsal gépelni :)
That is not dead which can eternal lie. And with strange aeons even death may die.
#762981 bodak 2015. október. 01. 09:55
bodak
#762948 :: balint0 (2015. szeptember. 29. 17:00)
Ezt nem tudom pontosan, ez az én tápom: A link szövege...
Bocsi a késett válaszért. De az eredeti kérdésre a válasz kicsit összetettebb mint azt elsőre gondoltam. Mivel három ágad van -bár konkrét alátámasztást nem találtam- a valószínű kiosztás a következő:
12v1=CPU; 12v2=PCI-E; 12v3=minden más (molex is ezen lehet)

A három 12v ág kombinálva 360W teljesítmény leadására képes, amiből a CPU max ~160W le is kér az egyik ágon, a kártya szintén ennyit lekér (most hagyjuk hogy molex átalakítóval kapja vagy sem) max ~160W körül másik ágon, és marad 40W az apróságoknak, ami igen karcsú mozgástér, ha meg van keményen hajtva a rendszer.
Elméletben azonban elbírhatja a táp a rendszeredet, nem valószínű hogy általános használatnál mindent 100%-ra hajtasz meg.
De mivel kénytelen lennél molexről adni neki a "fél" tápellátást (biztos ez? a referencia kártya 2×6 pines csatit szeretne! melyik gyártóét nézted ki?), azt az ágat is terheled amin a HDD/SSD/Optika ésatöbbi kapja a naftát. Attól függően tehát hogy mennyi minden van a rendszeredbe beépítve még, és ezek közül mennyi mindent használ egyszerre - lehet hogy lekapcsolná a tápot az OCP, ha az áramerősség 18A közelébe kúszik (kis alábecsléssel ~200W).
Összegezve mindent: egy próbát én azért tennék vele, először molex-8pin átalakítóval, ha gond van akkor 6-8 átalakítóval is - ezt csak ha elég bátornak érezném magam, és közben azért reménykednék, hogy a 8pines átalakított madzagon 75W-nál nem kér majd többet.
That is not dead which can eternal lie. And with strange aeons even death may die.
#762633 Rigel 2015. szeptember. 08. 09:54
Rigel
#762632 :: palko555 (2015. szeptember. 07. 21:43)
Szerintem a 4460 lesz a befutó de még egyet alszom rá. Mindkettőtöknek köszönöm szépen a segítséget.
Mivel az árak napi szinten mozognak, nem igazán lehet forintra pontosan belőni a végösszeget. Van ott némi mozgástér, amit most megpróbálok kihasználni az i5-4590 kigazdálkodásához.

Feltételezem, hogy a te "stratégiád":
- a processzor a végleges (most meg kell venni a maximumot, amit megengedhetsz magadnak)
- a jövőben tervezel SSD-t (amint meglesz, leveszi a programfuttatás terhét a HDD-ről, ami már csak adattárolásra lesz)
- és valószínűleg a VGA-t egy-másfél év múlva cserélni fogod, mivel azért lassú darab az a GTX750 vagy 750Ti (azaz most megelégedhetsz az egy Tierrel alacsonyabb kategóriájú GTX750-el is)

Ebből kiindulva meg lehet húzni a videokártyán, és a HDD-n néhány ezer forintot, valamint visszább venni a tápegység "minőségiségén", csak ehhez a keresőt feljebb kellett emelni 450W-ról 500W-ra.

Szintén PCX-es árak (szept. 8. aktuális!)
Alaplap: Asrock H97 Anniversary 20714,-Ft
Processzor: Intel Core i5-4590 58956,-Ft
RAM: Kingston 8GB DDR3 1600MHz HyperX Fury 12628,-Ft
HDD: Toshiba 1TB 32MB SATA3 DT01ACA100 13702,-Ft
VGA: Gigabyte GTX750 2GB DDR5 GV-N750OC-2GL 33317,-Ft
Táp: Cooler Master 500W B500 V2 13459,-Ft

Összesen: 152 776,- Ft, azaz a Derivel-féle konfig árát nem léptük túl, mégis belefért az i5-45## generáció leggyorsabb kapható processzora.
#762619 Rigel 2015. szeptember. 06. 12:11
Rigel
Annyira azért nem jó processzor a G3258, hogy az legyen a "végleges".
Akkor érdemes ezt választani, ha egy jóminőségű (időtálló, legújabb csatlakozókat is tartalmazó) alaplapra szeretnél egy rendszert építeni, de jelenleg nincs pénzed a deszkába egy erős processzorra is. Na, ekkor átmeneti megoldásként szóba jöhet a Pentium G3258 hogy addig mozgassa a számítógépedet, amíg össze nem szeded a 60-70 ezret egy négymagos processzorra.
#762531 bodak 2015. augusztus. 29. 07:51
bodak
#762530 :: Derivel (2015. augusztus. 29. 07:20)
Persze, 120k-ért nem fog a gép minden mostani játékot max beállításokkal futtatni, de a nem túl nagy gépigényű címeket vagy a régebbi játékokat simán elbírja. Ha ennyi a keret, ezzel kell gazdálkodni. Eddig az én taktikám az volt, hogy 4 évente újítottam 120-130 ezerért, és a következő 4 évben minden játék elindult nálam. Legalábbis minimum beállításokon, de úgy is élveztem. Tehát ez egy járható út. Ja, és ha 160 ezerért akarsz gépet tervezni, akkor ne felejtsd ki belőle a jó CPU hűtőt sem. :)
Kinek mi adatott és mik az igényei - a kettő metszete a megoldás. Csak felmutattam egy alternatívát mint választható lehetőséget, ha van +25% keret - amivel szerintem végeredményben jobb ár/érték arányú gépet lehet összerakni. Mást nem tudtam érdemben hozzászólni, mert az adott keretben jelentős mozgástér nincs.

A hűtő meg túl van értékelve, és pont hogy 160 ezres vasba még bőven fölösleges. Két eszköz is van a háztartásban (az egyik egy öreg Q9550 processzor ami elég sokat is megy) amik évek óta muzsikálnak, gyári hűtéssel. Ha nem húzod túl és süket vagy mint én és nem zavar a +10-15db, hatezerért fölösleges rá hűtést rakni, mert csak parasztvakítás - ugyanúgy csapágyas lesz x év múlva, és OC-re nem sokat ér - de ez csak az én véleményem.
That is not dead which can eternal lie. And with strange aeons even death may die.
#762377 Zoltta 2015. augusztus. 19. 19:07
Zoltta
Hali, nekem is megjött és király egy egér :D DPI-t gomb nyomásal változtatod. 4 fokozat van 1-es lassú 4 nagyon gyors én 3 ason használom mozgasd az egeret és látnod kell a mozgásán h mikor milyen 1 esen alig mozog 4 esen szinte nem tudod követni :D
Aki meg mer szegni egy rossz szabályt, az az igazi hős.
#760739 nanotek 2015. április. 26. 19:52
nanotek
#760736 :: MadFive (2015. április. 26. 19:32)
Üdv! Nem szeretnék nagy vitát indítani a két típus tulajdonosai és hívei között, de fel kell tennem a kérdést: AMD vagy Nvidia? Én személy szerint egy nVidia geforce gtx 760-as boldog tulajdonosa vagyok, de lassan úgy érzem, hogy kezd megérni a cserére, és nem tudom, hogy a másik gyártó terméke jobb-e, és ha igen, mivel, mennyivel? Az AMD kártyákról azt hallottam, hogy ugyanazt tudják, mint zöld szemü megfelelöjük, csak harmad annyiért. Vagyis ugyan annyi pénzért egy erösebb AMD-tudok szerezni. Máshol azt olvastam, hogy az nvidia kártyák stabilabban futnak és a "plusz" funkciók csak itt érhatök el (ezért is döntöttem annak idelyén ez mellett), de az idö kíméletlenül telik, és az évszámmal a gépigény is növekszikm... ;) Igazából mindkét gyártó felsö kategóriájára vagyok kiváncsi, hogy melyik éri meg jobban? Vagy hogy az nvidia kártyák mennyivel tudnak többet, minta a másikak, és hogy mik azok a bizonyos "plusz" funkciók?
AMD ár/teljesítmény arányban kiemelkedőbb a konkurenciánál, jóval erősebb architektúrára is épül, a jövőben sokkal több kihasználtsága/előnye lesz a másikkal szemben, bár nem féltem a zöldeket se, mert a kényszer nagy úr és ők is változtatnak, ha úgy adódik majd a piac mozgása. Lényegében még mindenki vár a Win 10-re és szépen fejleszgetnek az felé.

NV: Jobb szoftveres infrastuktúra kialakítás, így lényegében szoftveres fronton kiemelkedőbb mint a piros, sokkal több WHQL, ecetera megoldások. Ezzel szemben még ottvannak nekik a zárt forráskodú szolgáltatásik TXAA, fizikx, HBAO+. Viszont a kártyáik a profitmaximalizálás céljából hardverileg gyengébben szerepel, de így megengedhetik maguknak a kisebb TDP-t, ami időtálóbb szavatosságot garantál.

AMD: Gyengébb szoftveres megoldások, Mantle, TressFX, mivel az utóbbi nyílt forráskódú így sokkal könyebb bármibe is implementálni bármilyen forráskódba, ezáltal sokkal realisztikusabb a végeredmény. Elég megnézni az új Deus Ex alatt mit produkál. Lélegzetelállító amit bemutattak vele, az NV-től soha nem fogsz ilyen hajszimulációt látni. Sokkal előremutatóbb megoldások, szabványosítási forradalomba kezdett, ami nagyon jót tett a piaccal, sok fejlesztés indult meg és jóval megelőzi a korát jelen pillanatban. Hardverileg is jobb megoldásokat eszközölnek, viszont gyártástechnológiában nem engedhetnek meg annyit maguknak, mint a zöldek ezálltal jobban melegednek, nagyobb TDP-vel rendelkeznek, de aki nem foglalkozik vele, annak mindegy is mennyit eszik.

Én a helyedben várnék a 3XXX szériára és az majd megmondja majd, az árak mennyire fognak alakulni. NV főleg a közép-felső kategóriában fog csökkenteni, mert az emberek nagy része azt vásárol. Ár/teljesítmény arányban az AMD lesz most a nyerő, jövőre meg a Pascal az NV-től.
#759334 v8506 2015. január. 29. 22:49
v8506
#759332 :: Simba (2015. január. 29. 22:14)
Pedig nem ugyan az, a közös a hit valamiben, amit nem érzékelünk közvetlen. De lehet hinni a húsvéti nyusziban, vagy hogy holnap ránk szakad az ég, de ha egy természetfeletti lény, vagy lények amihez konkrét világ magyarázat is társul, például a genezis, akkor az már vallás. És tömegek követik. :) Az elképzelés érdekes, de ez így smafu. Nem lehet a tágulás sebességével magyarázni a térben levő erős gravitációs torzulásokat, ugyan is azok jól körülhatárolt tér részre koncentrálódnak. Árulkodó jel az akréciós korong és a röntgensugárzás, amit a fekete lyukba eső részecskék bocsátanak ki. Nyugodtan lehet szkeptikus az ember, de momentán a fekete lyukakról többet tudunk, mint gondolnád.
Tovább tudjuk "elmélkedni" és hidd el, hogy egy idő után még el is kezdik a legtöbben elhinni, hogy tényleg igaz. Képzeljük el, hogy a fekete lyukak olyanok, mint egy lefolyó. A lefolyóban ugye nincs semmi, mégis belemegy a víz, ezzel a klasszikus hullámokat hozva létre. A víz pedig egyértelmű mozgás mutat a lefolyó irányába. A modell akkor is működne, ha nem lenne gravitáció, éppen a vákuum miatt. A vízbe lévő részek nyilvánvaló erőhatás részesei, folyamatosan egy irányban száguldanak. Ha most a modellünk nem egy kád, hanem egy korong amire lyukakat ütünk, akkor a lyukak a fekete lyukak, a perem pedig a gyorsulásért felelős erő, a korong alatt pedig ott van az a valami, amit gravitációnak hívunk. felűl folyik a téridő "vize". A lyukakon át a víz nyilván egyeletlenül folyik ezért hullámokat vet, időnként örvénylik is. Ezek lehetnek a modellünkben a téridő torzulásai.
Hogy tetszik? Elmélet, amit nyilván millió módon lehet támadni, cáfolni., szana-szét szedni.
#756821 oorrkk 2014. október. 15. 13:48
oorrkk
Egyébként a mozgásérzékelőt tényleg meg hallja az alien? Csak mert néha annyit tökölök, + nézem a detektort, hogy nem tudom, hogy csakúgy véletlen talált meg, vagy meghallotta a detektort
#756771 oorrkk 2014. október. 12. 13:00
oorrkk
Ez a játék valami veszett jó Az egy dolog, hogy maga a játék látványvilága egy külön misét megér, de bakker, mikor előkerül az a tetves, böhöm nagy dög, és ott vagy vele egyedül, megy a bújocska... na az igen . A mozgásérzékelőre nem merek nézni nehogy magamhoz csaljam Ráadást az a fránya paranoia érzett tényleg megvan, hogy tényleg bármikor, bárhonnan előbukkanhat... Nincs is viccesebb mint mikor az androidok elől bújkálok, egyszercsak valami végigszáguld az érzékelő monitorján és ijedtemben kiugrom az android elé
Szóval jah, kilóra megvett :3
#756730 Sorius 2014. október. 09. 09:39
Sorius
Pittyegés hallatszik a mozgásérzékelőből, megnézem mi az. Valami jön felém, a szellőzőből dübörgés hallatszik:
-*****a meg itt sunnyog fölöttem, csak tudjak már menteni! Nem akarok megdögleni! Ott van a rohadék!

Nekem kb. ilyen a hangulata.
#754300 BlaiSeCT 2014. június. 28. 21:31
BlaiSeCT
Végre megvan az összes elem és az összes "mozgás" is!

Dobjatok ti is egy képet a gyűjteményetekről!

#754068 Szminit 2014. június. 19. 20:10
Szminit
Csatlakozz egy dinamikusan fejlődő magyar böngészős játékhoz, melyben a játékbeli pénzedet könnyen valódi pénzé válthatod át és utalhatod ki magadnak.

A játék gazdasági és harci helyzeteket szimulál. A játékban lehetőséged nyílik dolgozni (bérjövedelem), harcolni a földönkívüliek ellen, cégeket alapítani hazai és külföldi országokban, politikai karriert befutni, részt venni kisebb portyákban vagy akár országok háborúiban, ellátni cégeiden keresztül a játékosokat és kielégíteni igényeiket. Részvények és devizamozgások is megtalálhatóak a játékban.

Okosan, taktikusan és rendszeres játékkal bárki bejárhatja a sikerhez vezető utat. A sikert itt valódi pénzzel jutalmazzák.

A blogomon megtaláljátok a játék leírását és az esetleges regisztráció utáni kezdeti lépésekről is írtam egy cikket. Valamint egy Screenshot, ahol sikeresen kiutaltam PayPal számlámra pénzt, illetve az elérhetőségem, amennyiben bármi kérdés felmerülne.


A játék ingyenes, veszíteni nem veszítetek semmit, ha meglesitek! =)



Játék: Golden Battles
#753816 soad.toxicity 2014. június. 09. 09:15
soad.toxicity
#753331 :: soad.toxicity (2014. május. 24. 08:36)
Story bővebben: Ronan O'Connor magánkopó bőrébe bújva egy szellemet alakíthatunk, aki saját gyilkosságának ügyében nyomoz. Lehetőségünk van átsuhanni a falakon, megszállni az élőket, és az így szerzett információkat átadhatjuk más embereknek, ezzel előre gördítve a nyomozást. Mi több, O’Connor szakmáját a kísértetek síkján is kamatoztathatja, amikor más szellemek lezáratlan ügyeit oldja meg, ezzel átsegítve őket a túlvilágra. A játék gépigénye Trailer:
Na, megjelent ez a gyönyörűség...
Lehetőségem volt kipróbálni, és írnék róla egy gyors véleményt.

Maga a story-ja nagyon tetszett, hogy a saját gyilkosságunk ügyében kell nyomozni, de a játék készítői nem tudom komolyan gondolták-e a nyomozós részeket. Nézzétek csak meg a mellékelt videót:

Nézzétek meg! Semmi interakció. Ahova ki vannak téve a számozott kis sárga cetlik oda kell menni és meg van a bizonyíték. Ennyi? Igen ennyi. Pedig az egész játék a nyomozásra fog épülni... Jó néha meg lehet szállni az embereket, hogy az emlékeikben kutakodjunk, de tényleg ennyi. (Az L.A. Noire ezerszer jobb volt)

A grafika az szerintem egész jó benne, de senki sem fog tőle elájulni.

Aztán ott vannak azok a démonok vagy nem tudom mik... A kinézetük az nagyon ott van (menő). De a mozgásuk amikor falakon át nézzük őket egyszerűen behalsz a röhögéstől. Emellett elég kicsi a látóterük, szóval simán elmehetsz mellettük, csak maguk elé néznek. A harc ellenük ilyen jó kis quick-time eventtel lett megoldva. Szóval ezek az ellenfelek elég gázok így összességében.


Röviden a véleményem: Nem jött be. Sokkal több mindent is ki lehetett volna belőle hozni. De ez csak az én véleményem. Kíváncsian várom, hogy ti mit szóltatok hozzá.
Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld ! ! !
#753277 SunnySlow 2014. május. 22. 09:40
SunnySlow
Sziasztok. A következő problémám lenne, amelynek megoldására a ti tanácsotokat, a közösség tanácsát kérném:) Az elmúlt két napban észrevettem, hogy a vga-m fanja leállt (Sapphire R7 260x). A következő történik: újraindítom a gépet, bepörög, aztán ismételten leáll. Úgy tudtam mozgásra bírni, hogy a Catalyst Control Centerben felhúzom 100%-ra a fan sebességét, úgy elindul - természetesen jó hangos - majd visszahúzom 50%-ra, és úgy tovább működik egy ideig, de így is megáll.
Mi lehet a probléma?
Hogyan Oldhatom meg?
#752872 kryszisz66 2014. május. 09. 14:19
kryszisz66
#752869 :: DreamerInstinct (2014. május. 09. 13:27)
Nem arról van szó, hogy kifejezetten unalmas (amúgy azoknak, akiket nem érdekel a mögöttes tartalom mindenképpen az lesz), hanem hogy vontatott a film. Valóban nincsenek benne tűzharcok vagy eltorzult lények. Az első 9 (!!) perc úgy néz ki, hogy bezoomol a kamera a szobába, kétszer(!!) átpásztázik az ágy felett, amiben ott fekszik, anyjuk, apjuk és a gyerek, apjuk felkel, kimegy a szobából, közben kizoomol a kamera. És ez csak az eleje! Szinkronos verzióról nem tudok csak feliratot láttam hozzá eddig és nem teljesen fekete-fehér: a zónán kívül játszódó részek szépia árnyalatúak (sárgás a kép), a zónán belül pedig minden színes.
Szerintem sincs hozzá szinkron, legalábbis nem volt hozzá szerencsém. Ettől függetlenül viszont nagyon jó film, de való igaz, hogy a mai CGI orgiához szokott közönség nem igazán tudja értékelni. Amolyan művészfilmnek tekinthető mély filozófiai mondanivalóval, hosszúra nyújtott párbeszédekkel és monológokkal, ehhez mérten kevés vágással, lassú kameramozgással, 0 akcióval. A könyv (Piknik az árokparton) mondanivalóját viszont teljes mértékben visszaadja, és ha annyira jó nincs is Tarkovsky műve, mint az alapjául szolgáló regény (szubjektív vélemény: annak szintjét a játék(ok) sem éri(k) el, bár a Zónán kívül nincs is bennük túl sok közös vonás), mindenképp a "must watch" kategóriába tehető, csak épp nem mindenki fogja tudni megemészteni a látottakat.