Jó napot!
Viszonylag jó napom volt. Sajnállak, jedi! Bizos nem lehet jó neked. Tesin ma fociztunk (is), én voltam a kapus, és nem kellett semmit sem védenem. Na nem azért, mert nem rúgták rá... valószínűleg olyan negatív kisugárzással hatottam az ellenfél csatáraira, hogy kb. 8 próbálkozásra, hogy egyet sem tudtak berúgni! Pedig nem bénák, nem szoktak ügyetlenek lenni. Tehát alakítottak
Én ma egy igen érdekes napon vagyok túl (vagyis csak félig), hogy miért, azt inkább nem osztanám meg Nem fórum téma maradjunk annyiban Mondjuk a tesi óra ma nem sikerült a legfényesebbre, egy marha nagy rugást kaptam a térdemre, ami rohadtul fáj azóta is Ezt leszámítva jó volt minden ma
Hát igen, nem könnyű, amikor csak az egyik félnek van dolga. Sokszor vagyok ilyen helyzetben Cicámmal, és bizony elég kellemetlen. Nehezebben kötöm le magam, folyton rossz a kedvem, ilyesmik. De nemsokára minden megváltozik majd.
superstan: Akkor meg ne idegeskedj annyit. Sőt, érettségikor se tedd! Rérsz majd az egyetemi vizsgaidőszakban.
Most olvasok vissza .
Sok sikert Wake-nek
És remélem sok lesz a fejében az ilyen: .
Hát igen, nem könnyű, amikor csak az egyik félnek van dolga. Sokszor vagyok ilyen helyzetben Cicámmal, és bizony elég kellemetlen. Nehezebben kötöm le magam, folyton rossz a kedvem, ilyesmik. De nemsokára minden megváltozik majd.
superstan: Akkor meg ne idegeskedj annyit. Sőt, érettségikor se tedd! Rérsz majd az egyetemi vizsgaidőszakban.
Nem tudok mást mondani Chocho, csak azt, hogy sok sikert Wake-nek! Szorítunk neki!
Mi már megszoktuk a feleségemmel ezt a beosztást. Csak kicsit mindig kényelmetlenül érzem magam egy-egy ilyen hosszú hétvége után. Belejátszik az is, hogy a picifiam előre megérzi, hogy anya el fog menni dolgozni és rosszabb a kedve ilyenkor.
Oh értem. Sajnálom. Viszont ha ez vígasztal, az én Páromnak sem lesz felhőtlen a hosszú hétvégéje, mert utánavaló hétfőn egy magyar érettségivel kezd. Úgy látszik, ez egy ilyen tavasz...
Viszont hogy egy kicsit vidámabb vizekre evezzünk, hadd mutassam meg legfrissebb szerzeményem a YouTube-ról. A régi gamereknek és id-rajongóknak garantáltan pulzusszám-emelkedést okoz majd. Íme hát!
Nem Chocho, szerencsére még nem érettségizek az idén . Bele is halnék asszem... Majd négy év múlva HA minden jól megy.
Oh értem. Sajnálom. Viszont ha ez vígasztal, az én Páromnak sem lesz felhőtlen a hosszú hétvégéje, mert utánavaló hétfőn egy magyar érettségivel kezd. Úgy látszik, ez egy ilyen tavasz...
Viszont hogy egy kicsit vidámabb vizekre evezzünk, hadd mutassam meg legfrissebb szerzeményem a YouTube-ról. A régi gamereknek és id-rajongóknak garantáltan pulzusszám-emelkedést okoz majd. Íme hát!
Na jó reggelt mindenkinek! Nehéz hétnek nézek elébe, több beadandó lúg még a levegőben. Úgyhogy most megyek is szenve... akarom mondani tanulni!
Amúgy meg nem kell sírni a hosszűú hétvégéért, blars! Ne feledd, a jövőhéten 1-eje, ami négy napot hoz magával egyhuzamban.
Chocho írta:
Amúgy meg nem kell sírni a hosszűú hétvégéért, blars! Ne feledd, a jövőhéten 1-eje, ami négy napot hoz magával egyhuzamban.
Köszi a vígasztalást, Chocho!
De sajnos ez a feleségem munkahelyén nem így megy. Csecsemőotthonban dolgozik és valamiért a babák az ünnepnapokon is éhesek.
Más szóval folyamatos munkarendjük van az ott dolgozóknak. A feleségem legközelebb csak jövőhéten hétfőn lesz szabadnapos.
Köszönöm Blarskerin .
Kibújnék a bőrömből ha február lenne és akkor nem kéne suliba mennem, de így áprilisban...A mai nap nem is olyan nagy jelentősségű, mert a legfontosabb óra a francia, de a holnapi meg a szerdai amikor már fizika, kémia, biológia... na azokból lesz a baj ha lemaradok...
superstan írta:

Hja, pedig azok voltak a szép idők amikor még iskolába kellett járnom... Na nem épp (csak) a tanulás végett, hanem az öregedés végett.
Jó reggelt mindenkinek!
Nekem is véget ért a hosszú hétvége sajnos. Mától megint egyedül vagyok délutánonként
Ha ennyire suliba akarsz menni, akkor mielőbbi jobbulást, Superstan!
Köszönöm Blarskerin .
Kibújnék a bőrömből ha február lenne és akkor nem kéne suliba mennem, de így áprilisban...A mai nap nem is olyan nagy jelentősségű, mert a legfontosabb óra a francia, de a holnapi meg a szerdai amikor már fizika, kémia, biológia... na azokból lesz a baj ha lemaradok...
Jó reggelt mindenkinek!
Nekem is véget ért a hosszú hétvége sajnos. Mától megint egyedül vagyok délutánonként
Ha ennyire suliba akarsz menni, akkor mielőbbi jobbulást, Superstan!
Csak azt kerülje el, hogy ő legyen terhes. A mai világban már ez is lehetséges, bizonyítja a néhány nappal ezelőtt megismert férfi esete, aki megszüli a gyereket a barátnője helyett.No comment...
Én azért vigyáznék a helyedben, Raikoh, mert egy reggel úgy ébredsz, mint lord Sinclair a "Minden lében két kanál" egyik főszereplője. Egy átmulatott éjszaka után arra ébredt, hogy megnősült.
Egyszer téged is hazavisz valaki és reggel gyűrűvel az ujjadon, meg két gyerekkel a szobában kelsz fel
Dantes-nekem pont fordítva van,valahogy mindig engem cipelnek haza-áldozat vagyok ,hogy történt -fogalmam sincs,arra még emlékszek,hogy a koncert után pijálok valakikkel-de aztán meg egy pár képkocka márt othon,tiszta lost higway.....,talán nem kéne annyit innom,és akkor nem kerülnék ilyen helyzetekbe,mondjuk még megúsztam,mert még nem ébredtem valami monster mellet
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET programcsomagokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.