Kérjük jelentkezz be!

R.I.P. - Hírességek emlékére

Őket is utolérheti a halál, emlékezzünk rájuk.
#431431 ]{redenc 2009. július. 02. 13:35
]{redenc
#431422 :: blarskerin (2009. július. 02. 13:15)
Itt egy kicsit OFF! De érdekes, hogy az első élmények mennyire megfogják az embert a sorozatok és színészek terén is. Nekem már az is nagy törés volt, amikor Inke László helyett Koncz Gábor hangján szólalt meg Kojak. És nekem máig a régi, azóta már el is feledett Maigret sorozat maradt az igazi, a jellegzetes zenéjével. Ahogyan nekem az Angyal is mindig egyet jelent Roger Moorral. hiába próbáltak más főszereplővel új sorozatot forgatni.
Na igen, isten nyugosztalja Inke Lászlót is, ő is már 17 éve halott. Olyannyira egybeforrt a neve Kojakkal, hogy ugye annak idején készítettek vele egy ilyen poénos mozikrimit, Kojak Budapesten címmel.

Roger Moore pedig Láng József. Szerencsére az Angyal még él, 82 éves lesz októberben. Neki is jó egészséget.

Az a bizonyos klasszikus Maigret pedig, sokan talán nem is tudják, Rupert Davis angol színész volt . De még maga George Simeon, a krimik írója is azt mondta, hogy ő a tökéletes Maigret. Már ha ugyanarra gondolunk .
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#431426 Gpety 2009. július. 02. 13:28
Gpety
#431420 :: ]{redenc (2009. július. 02. 13:04)
Hát igen, nekünk az ifjúkorunkat jelentik ezek a szériák. Szegény Telly Savalas is már 15 éve halott (nekem nem jött be az új széria, nagyon hozzá kötődik Kojak), Derrick is, most Stone hadnagy... Szerencsére Götz George, alias Schimanski felügyelő még él, isten éltesse sokáig, július 23-án lesz 71 éves... Vele egyidős egyébként Barry Newman is, alias Petrocelli, azt is mennyire szerettem. Albert Salmi egyébként, aki Pete-et, a helyi famerből lett cowboykalapos nyomozót alakította, már majdnem húsz éve halott... Hiába, a kíméletlen idő...
Emlékszem arra amikor T. Savalas halálhírét bemondta a rádió, elég hihetetlen volt akkor.

Hírességek terén engem leginkább Falco halálhíre lepett meg.
#431422 blarskerin 2009. július. 02. 13:15
blarskerin
Itt egy kicsit OFF!
De érdekes, hogy az első élmények mennyire megfogják az embert a sorozatok és színészek terén is.
Nekem már az is nagy törés volt, amikor Inke László helyett Koncz Gábor hangján szólalt meg Kojak.
És nekem máig a régi, azóta már el is feledett Maigret sorozat maradt az igazi, a jellegzetes zenéjével.
Ahogyan nekem az Angyal is mindig egyet jelent Roger Moorral. hiába próbáltak más főszereplővel új sorozatot forgatni.
#431420 ]{redenc 2009. július. 02. 13:04
]{redenc
#431384 :: blarskerin (2009. július. 02. 12:19)
Elment még egy nagy felügyelő? Horst Tappert után, aki Derrick felügyelő alakításáért a német rendőrség tiszteletbeli tagja lett, most Karl Malden is. Valaha, az egyetlen csatorna korában nagyon szerettem ezeket a sorozatokat. és a nagy felügyelőket.
Hát igen, nekünk az ifjúkorunkat jelentik ezek a szériák. Szegény Telly Savalas is már 15 éve halott (nekem nem jött be az új széria, nagyon hozzá kötődik Kojak), Derrick is, most Stone hadnagy...

Szerencsére Götz George, alias Schimanski felügyelő még él, isten éltesse sokáig, július 23-án lesz 71 éves... Vele egyidős egyébként Barry Newman is, alias Petrocelli, azt is mennyire szerettem. Albert Salmi egyébként, aki Pete-et, a helyi famerből lett cowboykalapos nyomozót alakította, már majdnem húsz éve halott...

Hiába, a kíméletlen idő...
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#431384 blarskerin 2009. július. 02. 12:19
blarskerin
Elment még egy nagy felügyelő?
Horst Tappert után, aki Derrick felügyelő alakításáért a német rendőrség tiszteletbeli tagja lett, most Karl Malden is.
Valaha, az egyetlen csatorna korában nagyon szerettem ezeket a sorozatokat. és a nagy felügyelőket.
#431302 systexas 2009. július. 02. 07:32
systexas
off
natalie keresett egy új pszihológust
#431289 ]{redenc 2009. július. 02. 02:25
]{redenc
97 éves korában elhunyt Karl Malden.

Ifjúkorom egy újabb sorozathősétől búcsúzunk, hiszen ő volt az ifjú Michael Douglas társa a San Francisco utcáin című híres és remek bűnügyi szériában, 120 részen át (lásd a képen).

1952-ben Oscar-díjat kapott az Elia Kazan-féle zseniális filmben, a Tennessee Williams drámájából készült A vágy villamosa című moziban, Vivien Leigh és Marlon Brando oldalán.

Számunkra talán érdekes, hogy közép-európai vér csörgedezett ereiben: eredetileg Mladen Szekulovics (angolosan: Sekulovich) néven született 1912. március 22-én, Chicagóban, anyja cseh, apja szerb volt.

Nyugodjék békében!




---

És persze RIP Stanley Kamel. Mi lesz most Mr. Monkkal?
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#431215 systexas 2009. július. 01. 21:04
systexas
Ma tudtam meg, hogy meghalt Stanley Kamel
A Mr Monk-ban ő volt monk pszihológusa
a monk a kedvenc sorozatom, és dr Kroger volt benne a kedvencem adrien és natalie után
mindíg nyugalmat árasztott.
Hiányozni fog.
#429645 Necros 2009. június. 28. 10:42
Necros
#429473 :: ]{redenc (2009. június. 27. 20:19)
És nem csak a lesifotósokról van szó. Most ugye azt vizsgálják, hogy Jacko halálához volt-e köze a gyógyszereknek, amit szedett. Egyáltalán miért szedte, amit szedett. Az orvosa kocsiját lefoglalták, és az egyik hollywoodi bennfentes azt nyilatkozta, hogy itt lenne az ideje kivizsgálni az ottani orvosokat, mert sokan nem azon vannak, hogy a hozzájuk forduló hírességeket meggyógyítsák, hanem azon, hogy rászoktassák a szerekre, így biztosítva maguknak jól tejelő bevételi forrást. Okádni tudnék ettől. És az is igaz, hogy a bulvárra igény van. Sőt. Volt a magyar MTV-n egyszer egy beszélgetés a témáról, amiben kifejtették: nem az a baj, hogy ennyi bulvármagazin van, hanem az, hogy nincs meg a balansz: nincsenek olyan lapok, amiben a művészvilág pozitív oldaláról olvashatnánk: fellépésekről, megjelent lemezekről, könyvekről, és a többi. Régen volt pl. Film-Színház-Muzsika, ma már nincs. Az persze megint más kérdés, hogy a magyar lakosság hány százalékát érdekelné egy ilyen lap, és mennyi maradna a bulvárnál... Elvégre a kereskedelmi tévékben is Mónika Show-ra, Józsi barátra, Győzikére, meg "keressünk nőt Benkő Dánielnek"-féle sz...okra van szükség, miközben évtizedek óta nincs se színházi közvetítés, se saját gyártású tévéjáték (igényes, nem Anyátok közt meg Jóval rosszabb), még a köztévében sem... Így elég nehéz aztán ízlést formázni... De lassan elkanyarodunk a topik témájától. Vagy talán mégsem?
]{redenc írta:

se saját gyártású tévéjáték (igényes, nem Anyátok közt meg Jóval rosszabb), még a köztévében sem...

És az Életképek az M1-en? Az szerintem elég jó, olyan Szomszédok feeling. (az elnevezéseid meg nagyon jók )

ON: http://i40.tinypic.com/4tkew2.jpg
76 éves korában elhunyt Majel Barrett, a sokak számára a számítógép hangjaként és Lwaxana Troi-ként, Deanny anyjaként ismert színésznő, a Star Trek kitalálójának, Gene Roddenberry özvegye. Halálának oka leukémia volt, mellyel már régóta küzdött, a végső csatát csütörtök délután veszítette el kaliforniai otthonában, ahol fia, Rod végig mellette volt. Ő az egyetlen, aki az összes sorozatban szerepelt, igaz főként a hangját hallhattuk csak. Az öt sorozaton kívül négy filmben is az ő hangját hallhatjuk. Illetve idén ez a szám is felment ötre, hiszen halála előtt még befejezte a munkálatokat az új Star Trek filmen, így még egy utoljára ott hallhattuk őt.

A blogomban pedig a szintén tavaly meghalt George Carlinról írtam.
#429586 NY124 2009. június. 28. 03:15
NY124
Én is éppen most néztem meg egy hasonló oldalt. Ott "csak" 6000 személy szerezte be a legnépszerűbb albumát a Thrillert egyszerre.
#429579 XkSidewalk 2009. június. 28. 01:18
XkSidewalk
Antal Imrét is hogy kihasználta egy banya. Ha jól emlékszem. Ha így folytatódik mi lesz még a médiában. Csak nézünk hogyan hasz-
nálják ki és teszik tönkre a másikat. Ez perverzió szerintem, mert a nézőnek ez csak szórakozás ,míg a szereplőnek kőkemény valóság.
Ez már az az eset amikor a néző a gyilkos (is)?
#429574 ]{redenc 2009. június. 28. 00:47
]{redenc
Szerintem vissza a témához...

Majdnem pontosan negyven éve, 1969. június 22-én halt meg Judy Garland. Talán nem ismeretlen a neve, ő volt Dorothy az Óz klasszikus feldolgozásában, és az Over the Rainbow dalát azért ma is játszák. 1922. június 10-én született, szülei táncosok voltak, így már kétévesen (!) a színpadon volt, hatévesen a filmvásznon, 13 évesen írt alá szerződést az MGM-mel, és 25 éves korában már egy idegroncs volt: idegösszeomlás, szanatórium, öngyilkossági kísérlet, drogfüggőség; 1950-ben lapátra is tette az addig szinte belőle élő MGM. Onnan még képes volt felállni: 1954-ben a Csillag születik Golden Globe-ot és Oscar-jelölést hoz, aztán jön a szintén Oscar-esélyes Ítélet Nürnbergben.Aztán jönnek a koncertek és lemezek, Grammy-díjak, majd az újabb bukások, leépülés, végül a halál, 47 évesen, gyógyszer-túladagolásban, nyomorban. Ötödik férjének arra sem volt pénze, hogy elföldelje, lánya, Liza Minelli hozott létre egy alapítvány, amelynek sikerült összeszednie annyi pénzt, amiből tisztességgel eltemethették Amerika egykori kedvencét...
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#429561 Darth_Knodros 2009. június. 27. 23:42
Darth_Knodros
#429558 :: varkonyi.domotor (2009. június. 27. 23:34)
Ez nem ötlet ez így van. Diana mikor elmenekült a paparazzók elől akkoris ki volt a hibás? A vezető. Nem a paparazzó aki nem hagyott békét neki nem nemhanem a vezető. Ha békén hagyták volna Dianat akkor még ma is élne.
Mármint lehet,hogy meglátogatom Kredencéket,úgyis járnék egyet az országban
Csak rá kell jönnöm a lakcímükre. .
#429558 varkonyi.domotor 2009. június. 27. 23:34
varkonyi.domotor
Ez nem ötlet ez így van. Diana mikor elmenekült a paparazzók elől akkoris ki volt a hibás? A vezető. Nem a paparazzó aki nem hagyott békét neki nem nemhanem a vezető. Ha békén hagyták volna Dianat akkor még ma is élne.
#429554 Darth_Knodros 2009. június. 27. 23:28
Darth_Knodros
#429548 :: varkonyi.domotor (2009. június. 27. 23:04)
]{redenc: Nem csak a hírességek! Éppen ez a baj! Ha mondjik most kinéznél az ablakodon és látnád hogy valaki fényképeket csinál arról hogy itt nézed a PGO-t, mi lenne az első reflexed? Kikiabálsz valami szép dolgot neki majd nekidobsz valami nehezet. No, ekkor meg beperel hogy bántalmazod és ő csak a munkáját végezte. A végén meg neked kellene bocsánatot kérned. Mert ezek csak annyit mondanak hogy: Ez a munkám és egy ejnyebejnye nélkül megússzák. És a képek meg nála maradnak. Szóval akárki akármit csinál, a paparazzó-k mindig győznek. Max a Chubakka védelem segíthet. No de a lényeg hogy tenni kéne ellenük valamit.
varkonyi.domotor írta:

]{redenc: Nem csak a hírességek! Éppen ez a baj! Ha mondjik most kinéznél az ablakodon és látnád hogy valaki fényképeket csinál arról hogy itt nézed a PGO-t, mi lenne az első reflexed? Kikiabálsz valami szép dolgot neki majd nekidobsz valami nehezet. No, ekkor meg beperel hogy bántalmazod és ő csak a munkáját végezte. A végén meg neked kellene bocsánatot kérned. Mert ezek csak annyit mondanak hogy: Ez a munkám és egy ejnyebejnye nélkül megússzák. És a képek meg nála maradnak. Szóval akárki akármit csinál, a paparazzó-k mindig győznek. Max a Chubakka védelem segíthet. No de a lényeg hogy tenni kéne ellenük valamit.

Ne add alám a lovat,ezen most komolyan elgondolkodtam.
#429548 varkonyi.domotor 2009. június. 27. 23:04
varkonyi.domotor
]{redenc: Nem csak a hírességek! Éppen ez a baj! Ha mondjik most kinéznél az ablakodon és látnád hogy valaki fényképeket csinál arról hogy itt nézed a PGO-t, mi lenne az első reflexed? Kikiabálsz valami szép dolgot neki majd nekidobsz valami nehezet. No, ekkor meg beperel hogy bántalmazod és ő csak a munkáját végezte. A végén meg neked kellene bocsánatot kérned. Mert ezek csak annyit mondanak hogy: Ez a munkám és egy ejnyebejnye nélkül megússzák. És a képek meg nála maradnak. Szóval akárki akármit csinál, a paparazzó-k mindig győznek. Max a Chubakka védelem segíthet. No de a lényeg hogy tenni kéne ellenük valamit.
#429539 blarskerin 2009. június. 27. 22:45
blarskerin
Igazad van! Valaki másnak (másoknak?) kellene elmerülniük abban az ingoványban.
Sajnos tényleg nincs értelme belemenni abba az apróságba, hogy aki közszereplő, az is szeret(ne) egyedül ülni a budin, mert akkor éppen magánember, vagy egyedül szeret(ne) lenni valakivel az ágyban, mert akkor sem közszereplőként mászik be a takaró alá.
De ezt úgyis jobban tudják (Sajnos!), akik abból élnek, hogy ennek az ellenkezőjét meg tudják magyarázni.
#429533 ]{redenc 2009. június. 27. 22:33
]{redenc
#429521 :: blarskerin (2009. június. 27. 21:53)
Még egy pofonra sincsen szükség! Elég a bírósági eljáráshoz, ha elveszed a gépét és kiveszed belőle a filmet, vagy eltöröd a gépet, ha digitális. Azt érdekes módon elfelejti a bíróság, hogy ha valakit az engedélye nélkül lefotóznak, a fotót felhasználják, az a személyiségi jogainak a megsértése!
Blarskerin, az a baj, hogy ez nem teljesen igaz Ha ugyanis az illetőt közszereplőnek minősítik, akkor szinte "elvesznek" a személyiségi jogai. Ez viszont jogértelmezés kérdése (elsősorban az, hogy ki minősül közszereplőnek, illetve meddig lehet elmenni, hol a határ). Hirtelen ez jutott eszembe erről, de ha körülnézel a weben, még komoly és vaskos könyvet is találsz a közszereplők személyiségi jogairól.

Szóval nagyjából az ügyvédek ilyenkor azt hozzák ki, hogy aki a nyilvánosság elé lép, annak el kell viselnie az ezzel járó "kellemetlenségeket". Ebbe szerintem ne menjünk bele, mert ez olyan jogi hercehurca, amihez rohadtul nem értünk. Nyilván azért valami van benne, hiszen aki olyan pályára lép, amely a nyilvánosság előtt zajlik, annak számolnia kell ezekkel a dolgokkal, a rajongókkal, akik nem mindig kedvesek, a döglégyként tapadó fotósokkal, a pénzért bármit összeirkáló újságírókkal, és így tovább. De mondom, ingoványos talaj ez, nem érdemes belemélyednünk...
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#429521 blarskerin 2009. június. 27. 21:53
blarskerin
Még egy pofonra sincsen szükség!
Elég a bírósági eljáráshoz, ha elveszed a gépét és kiveszed belőle a filmet, vagy eltöröd a gépet, ha digitális.
Azt érdekes módon elfelejti a bíróság, hogy ha valakit az engedélye nélkül lefotóznak, a fotót felhasználják, az a személyiségi jogainak a megsértése!
#429515 varkonyi.domotor 2009. június. 27. 21:46
varkonyi.domotor
Dantes: Nem kell verés. Elég egy pofon is. Máris bíróság meg minden.
#429488 varkonyi.domotor 2009. június. 27. 20:42
varkonyi.domotor
Egy valamire vagyok csak kíváncsi. Miért van az hogy a lesifotósokat szabadon hagyják? Miért nem kapják el őket? Miért van az hogy mindent megtesznek pár százalék miatt (a nézettségre gondoltam)?
#429485 blarskerin 2009. június. 27. 20:36
blarskerin
Híres embert?
Amikor vásárolni megyünk, csak kapkodom a fejemet a bulvárlapok ordító címeit látva. És tíz esetből tízszer fogalmam sincs, kiről írnak életbe vágóan fontos szalagcímeket.
Ez a bulvárosodás már egy öngerjesztő folyamat lett. Ha nincs hír, nincs híresség, majd ők csinálnak, hogy legyen miről írniuk!

És ez sajnos mindenre áll!
Néhány hónapja valaki elmesélte nekem, hogy az egyik "múlt idéző műsorban" beszámoltak arról, hogy egy sorkatona hogyan kötötte el a készültségben álló MiG-21-est és repült vele nyugatra.
Az senkit sem zavart a műsor "felelős" készítői közül, hogy egy repülő beindításához a pilótán kívül kell még néhány ember együttes munkája, hogy az adott időszakban nem lehetett videójátékból megtanulni a repülő vezetését.

Bocsánat, hogy én is a bulvár-témához szóltam hozzá! De szerintem ennek is itt a helye. Hiszen láthatjuk, hogy mire képes a média egy-egy "hírért".
#429473 ]{redenc 2009. június. 27. 20:19
]{redenc
#429463 :: varkonyi.domotor (2009. június. 27. 19:37)
]{redenc írta: A neten fent vannak a Diana hercegnő halálakor készült fotók is, még az autóroncsban. A fotósoknak nem az volt az első gondolata, hogy segítsenek, hanem hogy fényképezzenek ezerrel. Undorító egy fajta ez a paparazzó, dögöljön meg mind.
Mit kell várni a lesifotósoktól? A nagymuter sírját lerombolná csak azért hogy XY-nak a gatyáját lefotózhassa. Amúgy, Diana is a fotósok miatt halt meg. Nem csodálnám ha több ilyen is történne. A szomorú dolog hogy ha egy lesifotóst pofánvág valaki akkor felháborodás, per, börtön vagy közmunka ha egy lesifotós lekap egy sztárt miközben egy nővel beszáll egy kocsiba akkor meg a sztár ellen fordul mindenki véletlenül sem mondja senki sem hogy szemét lesifotós. Az újságok meg milliókat fizetnek nekik egy ilyen fotóért.
És nem csak a lesifotósokról van szó. Most ugye azt vizsgálják, hogy Jacko halálához volt-e köze a gyógyszereknek, amit szedett. Egyáltalán miért szedte, amit szedett. Az orvosa kocsiját lefoglalták, és az egyik hollywoodi bennfentes azt nyilatkozta, hogy itt lenne az ideje kivizsgálni az ottani orvosokat, mert sokan nem azon vannak, hogy a hozzájuk forduló hírességeket meggyógyítsák, hanem azon, hogy rászoktassák a szerekre, így biztosítva maguknak jól tejelő bevételi forrást. Okádni tudnék ettől.

És az is igaz, hogy a bulvárra igény van. Sőt. Volt a magyar MTV-n egyszer egy beszélgetés a témáról, amiben kifejtették: nem az a baj, hogy ennyi bulvármagazin van, hanem az, hogy nincs meg a balansz: nincsenek olyan lapok, amiben a művészvilág pozitív oldaláról olvashatnánk: fellépésekről, megjelent lemezekről, könyvekről, és a többi. Régen volt pl. Film-Színház-Muzsika, ma már nincs. Az persze megint más kérdés, hogy a magyar lakosság hány százalékát érdekelné egy ilyen lap, és mennyi maradna a bulvárnál... Elvégre a kereskedelmi tévékben is Mónika Show-ra, Józsi barátra, Győzikére, meg "keressünk nőt Benkő Dánielnek"-féle sz...okra van szükség, miközben évtizedek óta nincs se színházi közvetítés, se saját gyártású tévéjáték (igényes, nem Anyátok közt meg Jóval rosszabb), még a köztévében sem... Így elég nehéz aztán ízlést formázni...

De lassan elkanyarodunk a topik témájától. Vagy talán mégsem?
Nem tűrök meg más zsarnokot, csak azt a kis hangot a lelkemben. (Mahátma Gandhi)
#429463 varkonyi.domotor 2009. június. 27. 19:37
varkonyi.domotor
]{redenc írta:

A neten fent vannak a Diana hercegnő halálakor készült fotók is, még az autóroncsban. A fotósoknak nem az volt az első gondolata, hogy segítsenek, hanem hogy fényképezzenek ezerrel. Undorító egy fajta ez a paparazzó, dögöljön meg mind.




Mit kell várni a lesifotósoktól? A nagymuter sírját lerombolná csak azért hogy XY-nak a gatyáját lefotózhassa. Amúgy, Diana is a fotósok miatt halt meg. Nem csodálnám ha több ilyen is történne. A szomorú dolog hogy ha egy lesifotóst pofánvág valaki akkor felháborodás, per, börtön vagy közmunka ha egy lesifotós lekap egy sztárt miközben egy nővel beszáll egy kocsiba akkor meg a sztár ellen fordul mindenki véletlenül sem mondja senki sem hogy szemét lesifotós. Az újságok meg milliókat fizetnek nekik egy ilyen fotóért.
#429165 XkSidewalk 2009. június. 26. 23:21
XkSidewalk
D4rkAv3ng3r írta:

Azért az erős túlzás volt rám, hogy bulvárfogyasztó vagyok,....


Nem Én írtam és nem is bántásként , csak így reagáltam rá . De pl 2003-ban volt az Országos IQ teszt és az 1ik kérdés valami ilyen volt,
hogy Madonna melyik James Bond betétdalt énekli? Na ez IQ v. BulvárQ ,mert nem mindegy.

Említhetném 1998-ban elhunyt Falco-t. Ő zenéje igencsak jó volt. Nem tudom pontosan milyen műfaj euro-pop -dance...
Freddy Mercury halála is milyen volt.

De a poénkodás 1 ember halálán pl : mi kis szívünket megdobogtató arany szívvel - lélekkel - hanggal megáldott királyunk,
Zámbó Jimmy ( Béke poraira ) halála. Jó én is hmmm.. nevettem a poénokon,de akkor sem 1 szép dolog volt.
S az szidjon most aki nem poénkodott ezen.