A japán stúdió ismertette meg a világgal azt, hogy milyen remek az alkimista mesterség, és azt, hogy egy JRPG úgy is lehet sikeres, hogy nem egy komor, háborúkról, szenvedésről szóló történetet, hanem egy könnyedebb hangvételű, humoros, szívhez szóló mesét mond el a játékosoknak. Ez az egész Atelier-szériára jellemző, amelynek most megjelent része az Arland-alsorozatba tartozik. A Roronát, Totorit, Merurut középpontba állító játékok 2009 és 2011 között jelentek meg, majd tavaly év végén a Koei Tecmo újra kiadta az egész trilógiát, hogy a rajongókat felkészítse az új epizód érkezésére, ami nem túl meglepő módon ismét egy fiatal lányt, Luluát, Rorona gyermekét helyezi a cselekmény előterébe. A nagy kérdés, hogy ennyi résszel a háta mögött a Gust tudott-e újdonságot behozni a sorozatba, vagy pedig a Scion of Arlandot egy önismétlő, drága címként adja át a rajongóknak? Itt a válasz!

Anyu árnyékában

Rorona Frixell már nem az a szárnyait próbálgató kislány, akit évekkel ezelőtt megismerhettünk. Arland-szerte ismerik a nevét, az ország legnevesebb alkimistái között tartják számon, aki felnőttkorára a köztársaság egyik kis falujába költözött lányával, Luluával. A kis hölgy persze édesanyja munkáját kívánja végezni, saját tanítómestere van, és csak egy dologról álmodozik: tudásban és hírnévben túl akarja szárnyalni Roronát. Vajon sikerül neki? A játék elején úgy tűnik, hogy nem, de aztán az ölébe pottyan egy látszólag üres könyv. Minden barátja és ismerőse számára üres, azonban nem neki. Luluának a könyv ugyanis felfedi a titkát. Ebből a szempontból a Gust a Mysterious-trilógia kezdő címéhez, az Atelier Sophie-hoz nyúlt vissza, azonban az abban lévő receptet nem egyszerűen lemásolta, inkább egy ügyes csavarral megbolondította annak mechanikáját. Hogy ez mit jelent? Nos, mint minden Atelier-játéknál, a lényeg ennél is a felfedezésen, a körökre osztott harcon, a gyűjtögetésen, a receptek megtalálásán és a szintézisen van. Sophie-val ellentétben Luluának nem világjárás és gyűjtögetés közben jutnak eszébe a receptek: itt bizony a könyvet kell dekódolni.

Ez néha egyszerűbb, néha nehezebb feladat, de ha az útmutatásokat követve elmegyünk szörnyekkel harcolni, felfedezni a környező világot, gyűjtögetni, felvillan a könyv, és helyreáll a lapok tartalma. Így kapjuk meg a jutalmakat, új recepteket, új helyszíneket, miegymást, és így halad előre a sztori is. A világ sokkal hamarabb kinyílik a főszereplő számára, mint az eddigi részek esetében, azonban nyílt világról most sem lehet beszélni. Az ún. „szoba-rendszer”, vagyis az, hogy egy ajtón keresztül lépünk be az adott területre, és azon is keresztül hagyjuk el, itt is megtalálható, ennek ellenére sokkal változatosabbak, színesebbek a helyszínek, mint eddig bármikor. Egyik helyen egy leszakadt híd állja az utunkat (amit persze nekünk kell megjavítani, de ez opcionális feladat), a másikon pedig egy rom díszíti a tavakkal tarkított környezetet. Színes, szép, tarka, minden megvan benne, amért az Atelier-játékokat világszerte szeretik a játékosok, hurrá!

A gyorsan kinyíló világ azonban nehézséget is rejt magában: az Alchemyriddle-nek nevezett könyv abban nem mindig nyújt segítséget, hogy mit hol kellene keresni. A fő sztorivonal követése mellett lehetőség van opcionális feladatokat is elvégezni, amik ugyan nem befolyásolják a történet menetét, de teljesítésükkel jelentős előnyökhöz lehet jutni. Alkimista pontokhoz, olyan helyekhez, amelyeket a történet követésével nem lehet megnyitni és így tovább. Érdemes mindent megfejteni, van bennük munka, de a jutalom is nagy. A helyszínek pedig, ahogy azt megszokhattuk, tele vannak legyőzésre váró rusnyaságokkal. A szörnyek egy része teljesen új, de lehet találkozni régről ismert teremtményekkel is. A harc persze ugyanolyan szórakoztató, mint eddig, de a körökre osztott küzdelmekben egy új lehetőséget is bevethetünk. A csatákban egyszerre öt ember vehet részt, 3 támadó és 2 védő felállásban, de ami igazi előnyt ad, különösen egy erős ellenféllel szemben, az az „interrupt system” használata. Ez az alkimisták kiváltsága, és egy plusz kört enged meg Luluának, anyjának és a játékban szereplő többi hölgynek: a támadások összefűzése esetén lehetővé válik, hogy egy támadó elemet (pl. bombát) használjanak, azok „elfogyasztása” nélkül.

Kis kaland, nagy kaland, út a hírnév felé

Az Atelier Lulua nem egy klasszikus felnövéstörténetet mesél el. Az Arland-trilógia minden egyes főszereplője idealizált sztár az új részben. Amikor Lulua megtudja, hogy Arlandba tartó útja során meg kell állnia Arls-ban, nagyon megörül, hogy láthatja Merurut, és persze csalódik, hogy ő már nem lakik a faluban. A Lulua azzal foglalkozik, hogy mi a sztárság, miért idealizálnak embereket, és teszi ezt a maga cuki, csajos módján, amit azonban bárki élvezhet, nemtől és kortól függetlenül. Nincs világmegmentés, nem kell az alkimista tudásunkat annak a célnak szentelni, hogy városunk fejlődjön. Barátok, kapcsolatok, az álmok elérése – az Atelier Lulua magáról az életről szól, annak negatívumai nélkül. A karakterek mindegyike most is túláradóan meleg szívvel, pozitív életszemlélettel rendelkezik, nincs egy negatív gondolatuk sem, időnként pedig beletekinthetünk belső érzéseikbe is, noha nem mindegyikük tökéletes személyiség. Ez a báj teszi egyedivé az Atelier-játékok mindegyikét, és ez határolja el a sorozatot a többi JRPG-től: pont emiatt rajonganak érte annyian. Az új rész élvezetéhez az is hozzájárul, hogy ezúttal a vekker sem siettet: marad idő a felfedezésre, a harcokra és a szintézisre, ami a trilógiában megismert mintát követi. Érdemes a legjobb minőségű tárgyakat létrehozni, mert ezzel nemcsak magunknak segítünk a küldetésekben, de átlagon felüli teljesítésért még plusz jutalmakat is kaphatunk.

Érdemes belevágni?

Egyértelműen igen! Az Atelier Lulua önmagában is megállja a helyét, de igazi szépségét akkor mutatja meg, ha ismerjük az előzményeket. A játék ugyanis sok kikacsintást tartalmaz a korábbi epizódokra, a régről ismert és szeretett karakterek előbb-utóbb feltűnnek, hogy újabb mosolyt csaljanak az arcunkra. A Gust tálalás szempontjából remek munkát végzett, nézzetek csak a képekre! A zenék és a hangok is kiemelkedőek, nagy kár azonban, hogy a sztori nem kapott angol szinkront, ami az előző részek után kissé fájdalmas, de egy-két órányi kaland után már hozzá lehet szokni a japán nyelvhez. Sok helyen történt finomítás, az ellenfelek animációit a fejlesztők megváltoztatták, a szereplők új képességeket kaptak, de egyes esetekben ezek kiaknázása is elhúzódhat: a grind bizony ebben a játékban is jelen van.

A japán nyelven és a negatív apróságokon (egyes dolgok után túl sok kutatás, grind) kívül nem igazán lehet belekötni a programba: a Scion of Arland egy kifejezetten nyugtató élménnyel bíró játék, amit a sorozat rajongóinak ki kell próbálniuk. Temérdek tennivaló, hosszú játékidő, érdekes és szerethető szereplők, egy kellemes, szívet-lelket melengető történet: ezt kínálja az Arland-sorozat új epizódja. Kell ennél több? Nem! A Scion of Arland egy remek kulminációja az eddigi felvonások legjobb elemeinek, az élményt jelentősen befolyásoló hibák nélkül. A Gust a rendelkezésére álló büdzséből a legjobbat hozta ki, és ezért mi, játékosok csak hálásak lehetünk.