A 2015-ben bejelentett Bloodstained: Ritual of the Night a Kickstarter egyik hírhedt sikere volt. Miután a Konami teljesen elfelejtette a régivágású Castlevania-játékokat, az egykori mester, Igarasi Kódzsi, akit becenevén csak IGA-nak hív a szakma, saját kezébe akarta venni a részben általa tökéletesített Metroid/Castlevania stílus jövőjét. Ez lett volna a Bloodstained, ami a klasszikus metroidvania zsánert, a közel tökéletes Castlevania: Symphony of the Night szellemét vitte volna tovább. A megjelenés azonban csúszott, a 2017-es dátum 2019 nyarára tolódott, beígért platformok (PS Vita, Wii U) tűntek el a süllyesztőben, és a végén már az Inti Creates mellett a Wayforward csapata is beszállt a fejlesztésbe. Nehezen, de végül a Bloodstained megérkezett, és szerencsére teljesíti is a nagyívű ígéretek javát.

IGAVANIA

Oké, nem ellenőriztük le tételesen, hogy a kalapozásnál bedobott extrák ténylegesen ott vannak-e a játékban (sok minden majd fizetős/ingyenes DLC-ként jön), de egy tuti: a Castlevania visszatért, és tényleg olyan érzés a Bloodstaineddel játszani, mintha a Konami örökzöldjeit vennénk elő újra. A játékmenet a jó öreg szekvenciális felépítést követi. Azaz haladunk előre egy jól megtervezett, labirintusszerű kastélyban, ahol a továbbjutás elé mindig falakat húz a játék. Ilyenkor keresünk egy leágazást, elkalandozunk egy másik irányba, aminek a végén ott a várva várt duplaugrást szavatoló skill, a tárgyakat mozgató szellemkéz, meg ki tudja még hány képesség, ami az addig zárt utakat felnyitja előttünk. Nincs roguelike véletlenszerűség, vannak viszont újratermelődő ellenfelek, szintlépési lehetőségek, valamint ott a szilánkok, azaz a „Shard”-ok rendszere. Az ellenfelekből és tárolókból kiütött szilánkok több fronton erősítik hősnőnket, így familiárist idézhetünk, varázsolhatunk, vagy csak passzív skillekkel javíthatjuk az esélyeinket.

A program emellett jó adag retrót is behoz a képbe. A sztori szinte felejtősen felszínes, a karakter irányítását szokni kell, a fegyverek kezelését pedig ritmus és hitbox-szinten is tanulni szükséges. A főellenfelek olykor olyan mintát követnek, ami néha egy-egy Mega Man-játék dicsőségére válna. És hát mondjuk ki: sokszor meg fogunk halni, míg el nem kapjuk a játék ütemét.

RETRÓ KÍVÜL-BELÜL

Ahogy azt sejteni lehetett, a Bloodstained még a nemrégiben bemutatott grafikai nagygenerál után sem hoz prezentációs bravúrokat. A menük sem igen láttak modern felhasználói felülettervezőt, inkább a PS1-PS2 platformra jellemző letisztult, de kissé sarkos japán konzoljátékok stílusát követik. A hangeffektek felemásak, a zenék pedig hol betalálnak, hol pedig két perc után a könyökünkön jönnek majd ki. Ebből is látszik, hogy a Bloodstained prezentációs téren nem akar és nem is tud versenyezni a magasabb ligákkal. Művészeti megoldások terén persze simán elszalad a démoni ló – a forrásanyagból merítő vizuális áthallások szinte jól is esnek ennyi Castlevania-böjt után, de ezzel együtt is akad bőven kreativitás a játék szörnyeiben és helyszíneiben.

A fentieket összeadva az látszik, hogy ha IGA játéka nem is fog túl sok új rajongót bevonzani, az ígéretek érdemi részét sikerült megvalósítani. Ha valaki hiányolta volna a jó öreg Castlevaniát, az most ünnepelhet. Ráadásul a Bloodstained tényleg számolatlan finomságot tartalmaz. Rengeteg titok, összegyűjthető képesség, ellenfél, mellékküldetés van a játékba szuszakolva, és nem maradhat el a jó öreg New Game+ sem. Röviden tehát a műfaj rajongói számára kihagyhatatlan kaland lesz a Ritual of the Night. Persze a cikk végi eredmény lehetett volna erősebb is, ha a fejlesztők nemcsak a múltba révednek, de így is szerencse, hogy az IGA hitelét erodáló halogatásokhoz képest végül ilyen szépen pattan a tüzes ostor! Jöhet a folytatás, remélhetőleg feleennyi fejlesztési idővel, és jövőbemutató ötletekkel megtömködve.