Lele, a zöldszemű illuzionista, aki fizimiskája alapján akár Wario vasalt bajszú, kecskeszakállas rokona is lehetne, gagyi trükkjeivel már hosszú ideje kínozza mit sem sejtő közönségét. Egy nap azonban új mágus lép színpadra a sármos Dandy Ace személyében, aki bámulatos mutatványaival és két bájos segédje, Jolly Jolly és Jenny Jenny oldalán rögtön belopja magát az emberek szívébe. A leköszönő Lele nem viseli túl jól a reflektorfény elvesztését, elkeseredettségében pedig az Elátkozott Tükörhöz fordul, ami lelkéért cserébe magába börtönzi gyűlölt riválisát. Ace persze nem adja magát olyan könnyen, és elindul, hogy kiutat keressen az őt fogvatartó furcsa útvesztőből.

Huss és pöcc

A látványával leginkább egy rajzfilmet idéző Dandy Ace a roguelike műfajt erősíti, ami, talán nem kell hosszasan ecsetelnem, hogy mit jelent. Hősünk minden alkalommal, mikor elbukik, zsebeit kiürítve visszakerül kalandja leg-leg-legelejére, bármilyen messzire is jutott. Na, jó, azért nem mindent veszít el, például egyes fejlesztéseket és megszerzett kulcsokat megtarthat, de azt hiszem, a lényeg világos. Talpraesett mágusunknak a kiút után kutatva más-más témájú, félig kézzel készült, félig procedurálisan generált helyszíneket kell bebarangolnia, melyeket Lele nem túl vendégszerető szörnycsatlósai, csapdák, zárt kapuk és más akadályok tarkítanak. Ace természetesen stílusosabb annál, minthogy egy köpenye alól előkapott lángszóróval vagy sörétes puskával tűntesse el ellenségeit, ezért varázslóhoz méltóan különleges kártyáit bevetve igyekszik túlélni a kacskaringós folyosók próbáit.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Kezdéskor rögtön három lappal indítunk, és összesen négyet cipelhetünk magunkkal, de ezeket persze kedvünk szerint cserélgethetjük az út közben talált vagy vásárolt darabokkal, valamint a nagyobb hatékonyságért akár másodlagos fejlesztésekkel is elláthatjuk őket. A kártyák különböző támadási módok helyett inkább képességekként funkcionálnak, változó türelmi idővel az újbóli használatuk előtt, ráadásul Ace olyannyira csak rájuk hagyatkozik, hogy még a kitérés is csak bizonyos lapokkal kivitelezhető. Az egyes helyszínek végeztével a szintén Lele áldozatául esett bájos segédpáros fogad minket, akiknél nemcsak feltöltődhetünk pár csésze életmentő teával, de befektethetjük a legyőzött lényekből nyert üvegszilánkokat, vagy pár aranytallérért cserébe akár túlélési esélyeinket növelő hasznos csecsebecséket is magunkra aggathatunk. Lele trónterme felé haladva a nehézség egyre fokozódik – főellenfelekkel, totemekkel és sok mással –, rosszakarónk folytonos kommentárjáról nem is beszélve, így bizony szükségünk is lesz minden elérhető segítségre és soványka paklink folyamatos frissítésére, ha ki akarunk egyszer jutni ebből a rémálomból. A fejlesztők a streamerekre gondolva egyébként külön Twitch módot is készítettek, amivel közvetítés közben a nézők szavazatukkal befolyásolhatják és tehetik még kaotikusabbá a játékmenetet.

Addig jár a mágus az útvesztőbe

A kitűzött összeg tekintetében sikertelen Kickstarter-kampány után is töretlen lelkesedéssel bíró brazil csapat egy igazán varázslatos kis játékot hozott össze. A Dandy Ace ugyan nem hoz semmi úttörő újítást a műfajba, viszont abszolút kellemes élményt nyújt, nemcsak a látvány, hanem az átfogó élmény tekintetében is. Bár a változó útvonalak sajnos nem sokkal teszik változatosabbá a már sokadszorra bejárt helyszíneket, ahogy az ellenféltípusokból is lehetett volna több, de még ezekkel együtt is egy kihívásokkal teli, aranyos kis darab azoknak, akik meg tudnak birkózni az állandó újrázás okozta frusztrációval.