A Fearmonuimot egy orosz fejlesztő készítette: Slava Gris, vagy ismertebb nevén Redblack Spade, akinek ez a harmadik megjelent játéka. A történet szerint bohóclányként, egy Max nevű fiú emlékei között bolyongunk, és próbálunk a létező legnagyobb fóbiájává válni, miközben mindent elpusztítunk, ami kedves számára. Viszont Maxnak nemcsak a fejében történő eseményekkel kell megküzdenie, hanem a való életben lévő problémáival is, amit képregényes formában követünk nyomon.

Te is félsz a bohócoktól?

A koncepció és a kivitelezés tehát igazán eredeti és ötletes, több "félelemmel" is megismerkedünk a részletes elbeszéléseknek köszönhetően, így a pszichológiában nem jártas játékosok is szórakoztatóan sajátíthatnak el új és érdekes ismereteket. Az igazán egyedi történet és megközelítés mellett a grafikára sem lehet panaszunk, ami a Cupheadhez hasonlóan a '30-as évek meséinek stílusában készült. Igaz, nem különösebben szemet gyönyörködtető, de remekül passzol az alaphangulathoz. A felfedezendő terület kellően nagy, a metroidvania elemek jól működnek, alsóhangon is minimum 6-8 órányi kalandozással számolhatunk, de ha mindent fel szeretnénk fedezni, ez a szám akár 15+ óra is lehet. Itt viszont véget is érnek a játék mellett szóló pozitív érvek.

Csak igazán türelmeseknek

Érződik rajta, hogy szívvel-lélekkel készült, de játékmechanikailag hullámzó minőségű lett. Kicsit olyan érzésem van, hogy túl sok mindent szeretett volna belesűríteni az alkotó, a kidolgozás viszont elmaradt. Hatalmas a térkép, de feladatunk szinte alig akad, főellenség-küzdelem is sok van, de az összes monoton és repetitív. A harcrendszer pedig egyszerűen borzasztó.

Fő fegyverünk egy kalapács, ami mellé kapunk dobálni való rakétákat, robbanó dobozkákat és más, különösnél különösebb fogyóeszközöket, de ezekből akár hármat-négyet is bele kell eresztenünk az utunkba kerülő ellenlábasokba, pótolni őket pedig drága, ezért ezeket érdemesebb a bossfightokra tartalékolni. Így marad a kalapáccsal való hadonászás, ami szintén nem túl effektív, de legalább idegesitő. Amíg az 1v1 harcokban viszonylag könnyedén tudunk vele érvényesülni, ha többen támadnak, szinte esélyünk sincs a normális küzdelemre. Nem vagyunk olyan fürgék, mint amit az ellenfelek mechanikája megkövetelne, és hiába szedünk fel egyre több és több képességet, ezek használata rengeteg energiát emészt fel. Választhatunk, hogy vagy elnyomunk valamit vagy dashelünk, a kettő együtt sajnos nem mindig kivitelezhető. Az akadozó és lomha irányítás miatt sok felesleges sebzést benyelünk, ehhez pedig már csak pluszban jön hozzá a tény, hogy semmilyen blokkoló képességünk nincs. Ha valami eltalál akkor fél pillanatra mozdulatlanná válunk és már hátrébb is esünk. Menekülni sem mindig kifizetődő, mert a repülő ellenfelek bizony elég sokáig képesek kergetni, és minden találatuk fáj. Nagyon fáj. Sajnos ez legtöbbször korántsem a szórakoztató kihívást nyújtja, hanem inkább a tehetetlen vergődést.

Fontos viszont megemlíteni, hogy az alkotó minden észrevételre reagál, néhány frissítés pedig még biztosan várható a játékhoz, melyek talán ezekre a problémákra is megoldást jelenthetnek. Igazán örülnék neki, mert a Fearmoniumot szívesen ajánlanám minden indie és metroidvania kedvelőnek, de így egyelőre csak az igazán türelmes és tapasztalt felfedezőknek merném, akiknek már van gyakorlatuk az ilyen játékokban. A pszichológiai vonal ne rettentsen el benne senkit, közel sem szakmai a nyelvezete, valamint már készülőben van hozzá a magyarítás is.