Roguelite és pakliépítős indie címekkel Dunát lehetne rekeszteni, ez tény, azonban a 2020-ban korai hozzáférésben elérhetővé vált Gordian Quest így is kiemelkedett valamennyire a felhozatalból. A Mixed Realms alkotása változatos karaktereivel, érdekes, kártyázós összecsapásaival és kikapcsolható roguelite mechanikáival hívta fel magára a játékosok figyelmét, pozitív tulajdonságainak nagyját pedig szerencsére az 1.0-s verzióba is átmentették a fejlesztők.

gordian-quest-teszt-01.jpg

A mágia (még mindig) nem játék

A Gordian Quest háttérsztorija szerint egy szörnyű átokkal sújtott, bukott világban járunk, ahol a civilizált lényeket a kihalás szélére sodorták az élőholtak, az őrült mágusok és az egyéb kellemetlenségek. Ilyen helyzetben a gyávák elbuknak, a hősök pedig (remélhetőleg) felemelkednek, azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy játékosként mi az utóbbi kategóriába tartozunk.

Feladatunk épp ezért az, hogy a játék tíz karaktere közül a legszimpatikusabbat kiválasztva nekilássunk a különböző rémségek lekaszabolásának és a világ megmentésének. És bár a Gordian Quest sztorija túl sok meglepetést nem tartogat (főleg akkor, ha tisztában vagyunk a klasszikus high fantasy toposzaival), azért a feladatát így is egész jól ellátja, avagy a kampány alatt leköti az ember figyelmét, és korrekt hátteret ad a program lényegének, a körökre osztott összecsapásoknak.

Kártya ki kártya

Ahogy már a bevezetőben is említettük, a Gordian Quest legnagyobb erőssége karakterei változatosságában és összecsapásai mélységében rejlik. Az 1.0-s verzióban már tíz hős közül válogathatjuk ki a csapatunkat: egyiküket a rajtnál oldjuk fel, a többit pedig különféle küldetések teljesítésével érdemelhetjük ki. A felhozatalra pedig igazán nem lehet panasz, hiszen akad itt a klasszikus, kardos-pajzsos harcostól kezdve a vérre szomjazó boszorkánymesteren át az állatbarát druidáig minden. Embereink ráadásul nemcsak kinézetükben, hanem statisztikáikban és képességeikben is jelentősen eltérnek, így egyáltalán nem mindegy, hogy egy-egy küldetés során kiket válogatunk be maximum háromfős csapatunkba.

Maguk az összecsapások nem változtak a korai hozzáférés óta, avagy a harcok körökre osztott kártyázással történnek. Karaktereink képességeit egy-egy lap szimbolizálja, mi pedig az ezekből összeállított pakliból húzunk minden kör elején, hogy aztán megpróbáljuk kihozni a kezünkben lévő kártyákból a legtöbbet. Azt már a korai hozzáférésű verzióról is el lehetett mondani, hogy a fejlesztők nem aprózták el az egyes képességek számát, ez pedig a végleges kiadásban még inkább visszaköszön. Mind a tíz karakterünk több tucat megmozdulással érkezik, ráadásul kezdő lapjaik mellé újabbakat is szerezhetünk, a meglévőeket pedig szintlépésekkel erősíthetjük, így a lehetséges kombinációk számára nem lehet panasz.

A végeredmény egy kifejezetten mély és lehetőségekben gazdag harcrendszer, aminek a segítségével mindenfajta játékstílus kivitelezhető. Ha akarjuk, csapatunkat telepakolhatjuk nagydarab harcosokkal, hogy mindent és mindenkit kitankoljunk, de ha inkább a sunyi tolvajokat és a brutális sebzést kiosztó varázslókat preferáljuk, akkor sem csalódunk. Elsőre kicsit félelmetesnek is tűnhet a rengeteg lehetőség és a lapokon virító tekintélyes mennyiségű kulcsszó (főleg azért, mert a tutorial nagyjából semmit sem magyaráz el ezekből), de ne aggódjunk, mert a Gordian Quest harcrendszere a bonyolult felszín alatt igencsak kézreálló, így pár összecsapás után már könnyebben átlátni a lehetőségeket.

Amikor pedig éppen nem harcolunk, kétféleképp üthetjük el az időnket. Vagy a központi városban téblábolunk, új küldetéseket, új felszerelést vagy új tagokat keresve, vagy amolyan Kaland Játék Kockázat (tudjátok, azok a lapozgatós könyvek a régi szép időkből) stílusban kalandozhatunk a vidéken. Ebben az esetben egy pár bekezdésnyi szöveg vázolja nekünk, hogy mi a helyzet, mi pedig több opció közül választva eldönthetjük, hogy cselekednek karaktereink. Összességét tekintve ez nem a világ leginnovatívabb mechanikája, de két összecsapás között azért egy-egy ilyen megmozdulás is feldobja a hangulatot.

A kampány maga végül egy négy felvonásos, nagyjából 8-10 óra alatt végigjátszható sztori lett, azonban akkor sem ér véget az utunk, ha itt végeztünk. Egyrészt vár ránk az Adventure mód, ahol különféle véletlenszerűen generált pályákon verekedhetjük át magunkat, másrészt pedig ott a Realm mód is, ahol kőkemény kihívások követik egymást, próbára téve a legrutinosabb játékosokat is. Ezeknek hála pedig a Gordian Quest egy meglepően tartalmas alkotás lett, amibe az erre fogékonyak simán bele tudnak ölni pár tucat órát.

Roguelite is mehet bele?

Végezetül meg kell még említenünk a Gordian Quest egy kimondottan különleges aspektusát is, ez a játék ugyanis csak akkor viselkedik roguelite (vagy egyenesen roguelike) címként, ha mi is azt akarjuk. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a kampány elindítása előtt három módból választhatunk: a klasszikus módban esélyünk sincs permanensen meghalni, a roguelite módban, ha bukunk egy csatát, akkor a kampányunknak is annyi, roguelike módban pedig mindezt megfejelték azzal is a fejlesztők, hogy karaktereink permanens halált halnak. És bár tagadhatatlanul nem egy világmegváltó megoldásról beszélünk, arra azért így is jó lehet, hogy a Gordian Questbe azok is belekóstolhassanak, akik amúgy nem bírják a roguelite mechanikákat.

Még mindig remek vétel

Mindez pedig azért is nagyszerű hír, mert a Gordian Quest teljes kiadása legalább olyan szórakoztató alkotás lett, mint amilyen a korai hozzáférésű verzió volt. A fejlesztők az elmúlt két évben alaposan kibővítették az ígéretes alapokat, négy új hőssel, három új régióval és számtalan ütős képességgel megtoldva a játék amúgy sem szegényes felhozatalát. A végeredmény pedig egy kimondottan összetett és kellemesen mély alkotás, amiben ráadásul nemcsak a roguelite címek szerelmesei tudnak elmerülni, hanem gyakorlatilag bárki. Épp ezért, ha szeretitek a pakliépítős mechanikákat, vagy a klasszikus, körökre osztott szerepjátékokat, a Gordian Questre is vessetek egy pillantást. Nem fogjátok megbánni.