Egy látszólag egyszerű kinézetű és felépítésű indie játékra pillantva sokan már legyintenek, mondván "ugyan, haladjunk tovább, nincs itt semmi látnivaló". Én azonban kifejezetten kedvelem az olyan letisztult alkotásokat, mint az Itta, amik tökéletes ellenpólusai a még mindig irtózatosan divatos óriási, tartalommal teli open-world címeknek. Ha egy játékban sok minden van, sok mindent lehet benne csinálni, akkor könnyű elkendőzni a gyengébb részleteket, végletekig csiszolt játékelemekkel pedig ritkán találkozni a szerteágazó fókusz miatt. Egy ilyesfajta "lenézett" indie címnek viszont már az első pillanattól kezdve virítania kell a nyilvánvaló minőséget, különben tényleg ott áll mögötte millió másik kihívó a játékos kegyeiért, meg persze pénztárcájáért.

Az Itta egy különleges  alapvetően posztapokaliptikusnak nevezhető, de valójában egészen egyedi atmoszférával megáldott  világban játszódik, itt tér magához a címszereplő kislány, méghozzá nem éppen békésen elhunyt szerettei társaságában. Nem túl könnyű felütés, elismerem, amit csak tetéz, hogy nem sokkal később egy furcsa szellemmacska kezd el hozzánk beszélni, mindenféle különös erőkről regélve. De nagyon nincs is időnk felfogni ezt az egészet, mert mire feleszmélünk, már egy gólemet darálunk halott apánk revolverével. A kezdeti lendület pedig nem is hagy alább, egészen a lezárásig  nem véletlenül, "boss rush"-játékként ugyanis az Itta nagykanállal meri az adrenalint.

Valóban egy nagyon egyszerű, szisztematikus felépítést kapunk tehát, hiszen az Itta némi túlzással (erről később) nem áll másból, mint 18 főellenfélharcból. Emiatt azonban szinte teljes egészében a nyers játékmenetre és irányításra támaszkodik, melyek, ha nem lennének kiemelkedően jók, akkor az egész koncepció landolna is egyből a kukában. Szerencsére azonban erről szó sincs: az Itta egy rendkívül szórakoztató bullet hell shooter, amely ugyanakkor sokkal inkább a twin-stick lövöldékhez áll közel, mintsem a régimódi, űrhajós shmupokhoz. Igazán mély játékrendszerek nincsenek is: kezdeti fegyverünk mellé ugyan a történet előrehaladtával szerzünk hét másikat, melyek között röptében válthatunk bármikor, de sokkal inkább a változatos és ötletes főellenfelekről szól itt minden, melyekkel szerencsére majdnem tökéletesen egyenletes nehézségi ívet sikerült belőni, így a játékos nem ütközik falakba  ha pedig mégis, akkor vannak opcionális segítségek. Utóbbiak miatt azoknak is nyugodtan merem ajánlani a játékot, akik amúgy már a golyópokol gondolatától is irtóznak  már csak azért is, mert szerencsére a játékmenet sem arról szól (közel sem), hogy próbáljuk betanulni a mintákat. Az Itta sokkal inkább a megfelelő "flow" megtalálásáról van szó, a kikerülő bukfenc által biztosított halhatatlan frame-ek (a la Dark Souls és társai) ugyanis a legnagyobb káosz közepette is biztosítják a megbízható menekülőutat, kellemesen precíz és kiszámítható hitboxokkal.

Mindezek mellett már csak hab a tortán, hogy az Itta egyáltalán nem "nyers" élmény, sőt kifejezetten hangsúlyos benne maga a világ is. Nem is feltétlenül a cselekmény, az ugyanis nagyon egyszerű, hogy még véletlenül se törje meg a lendületet, ám ahogy mászkálunk a helyszíneken, úgy szívünk magunkba egyre többet ebből a különös univerzumból és annak háttértörténetéből, hol jegyzeteken, hol minisztorikat rejtő NPC-ken, hol pedig a puszta környezeten keresztül. És bár maga a pályadizájn is nagyon egyszerű, teljességgel mellőzve az ügyességi elemeket, így is akadnak benne jócskán rejtett dolgok – én háromszor-négyszer átfésültem a térképet, de még így sem sikerült megtalálnom benne mindent.

Az Itta egyetlen igazi negatívuma, hogy viszonylag rövid, az említett "majdnem kipucolás" ugyanis nagyjából négy órát vett igénybe. 15 euróért azonban még így is abszolút megéri, hiszen tényleg minőségi, csiszolt és szórakoztató játékmenetet kapunk, ami mögül nem hiányzik a fülbemászó zenékkel megalapozott hangulat és  bizonyos értelemben  a kaland sem. A sztori kissé elvont és elnagyolt ugyan, de talán pont ezért remekül átjön az érzés, hogy tényleg egy távoli és ősi civilizáció romjai felett lépkedünk. A kissé primitív képi világ pedig ne tévesszen meg senkit, mert mozgás közben gyönyörűen megelevenedik a látvány, az a pár óra pedig tényleg villámgyorsan elrepül.