Nem mondhatni, hogy a Senran Kaguráról is ismert Tamsoft sorozata bármiféle komoly értékkel rendelkezik, ellenben a másik szériához hasonlóan a játékok témája mellékes, a hangsúly pedig a szereplő hölgyeken van. Akik ezúttal fegyverekkel aprítják a különféle zombikat, persze minimális ruházatban, hogy az átvezetőkben minimum egy olyan pillanatunk legyen, aminél az ajtón éppen benéző barátnő/szülő/gyerek csak lemondóan néz. Rezdülnek a cicik, feszülnek a formák, ömlik a vér. Üdv a waifuk horrorbirodalmában!

Felújítás

Bár a legtöbben talán X360-on ismerték meg a szériát, annak gyökerei bizony régebbre nyúlnak vissza, egészen a PS2 platformig, aminek hála ezek a korai epizódok mára meglehetősen kezdetlegesnek tűnnek. Jó, legyünk őszinték, az Onechanbara soha nem a minőségről volt híres, a megjelenő részek mindig messze gyengébben muzsikálnak, mint a célplatform igényesebb címei, így tehát 1-2 generációnyi lemaradás figyelhető meg a játékok külsejében és játékmenetében. Emiatt nagyjából PS4-en jutottunk el oda, hogy a Tamsoft üdvöskéje legalább bűnös élvezetként jól működjön, ami alapján el lehet képzelni, milyenek voltak a korábbi próbálkozások. Amik közül kettő most felújítást kapott, méghozzá az első két, PS2-re kiadott epizód, melyek felett alaposan eljárt az idő. Ennek hála kifejezetten kíváncsian vártam, mit sikerül kihozni a PC-re és PS4-re elérhető átdolgozásból.

Csodákat azért senki se várjon, ez nem egy Shadow of the Colossus-jellegű remake, avagy nem ez lesz évek múlva a hivatkozási alap, viszont az már első ránézésre is kitűnik, hogy a Tamsoftnál így is egészen jó munkát végeztek. A sztori (már az a rengeteg, ami van), maradt, avagy Aya a hősnő, aki féltestvéréért is küzd, miközben zombikat mészárol le. Kalapban és egyetlen falatnyi bikiniben, ami díszítésével simán elmegy szexi fehérneműnek is. Szóval Aya irányításával jöhet a mészárszék. Később feltűnik a színen Saki, a testvér, valamint az apuka, Oboro, illetve Eva, minden konfliktus forrása. Ahhoz képest azonban, hogy mit szoktunk meg a stúdiótól, a főbb karakterek alaposan újra lettek rajzolva, Enami Kacumi kiváló munkát végzett, de még a környezet is elmegy, ha nem veszünk el a részletekben.

Merthogy ismét elmaradott a látvány, a zárt terek folyosói nyújtotta csőpályákon nagyon érezni, hogy a koncepció még az előző évtized kezdetén született. A rajzolt külső a megszokotthoz képest mutatósabb, de a tereptárgyakra összpontosítva kellőképpen elborzadhatunk, viszont az összkép a széria többi részéhez képest még így is egészen rendben van. Emellett itt is kombózhatunk, használhatunk több fegyvert (sőt időnként az azokra tapadt vértől is meg kell szabadulni), minimálisan fejleszthetünk, a karakterekre aggathatunk kisebb extrákat, illetve a szorult helyzetekben utántöltőket is bevethetünk. Lényegében ennyi a mechanika, plusz a folyamatos akció, aminél alulöltözött lányok kaszabolnak, a különféle, egyre erősebb/védettebb típusú ellenfelek pedig megállíthatatlanul özönlenek.  

Eye candy

Azért nem ez a legédesebb cukorka a szemnek, elvégre a Dead or Alive-széria vezet ezen a téren, már csak a kidolgozottság és a khmmm… fizika miatt is, de azért nem vitathatók el az Onee Chanbara érdemei sem. Merthogy zombikat kaszabolni mindig élvezet, pláne, ha hősnőnk telőtől talpig véresen, falatnyi ruhában akciózik, márpedig a mozgás visszafogottan, de látványos, így egészen szép helyzeteket érhetünk el, különösen a speckó képességek bevetésével és a főellenfelekkel folytatott harcokban. Az Origin semmi extrát nem nyújt, pláne nem úgy, hogy a játék a korai részek felújítását jelenti, viszont mint olyan, a rajongóknak nemcsak szép emlékeket, de izgalmas új akcióhelyzeteket is okozhat. Aki szereti a stílust és a szériát, az itt sem lőhet mellé, de a csalódások elkerülése végett nem árt tudni, mi elé ülünk le. Kevesebb mint tíz óra bűnös élvezet, egy zombihenteldébe csomagolva.