Mert halálban aztán bőven lesz részünk. Már az oktatópálya elején elveszítjük egy társunkat, aki utolsó szavaival nyugatra küld minket. Tekintve, hogy a játék egyre nehezedik, ismerősünk valószínűleg utált minket. De időnként úgy érezhetjük, hogy maga a játék is. Mivel túlélő a zsáner, így természetes, hogy karaktereink törékenyek, utánpótlásunk minimális, és készleteink mindig gyorsan apadnak. A rogue-lite véletlenszerűsége pedig azt garantálja, hogy néha a legjobb döntéseink ellenére is elbukunk – amíg nem ismerünk ki minden játékelemet, addig szinte óránként.

Ahova lépek szörny terem

A két pálya közötti (valami csoda folytán biztonságos) pihenőhelyeken a karakterek kicsit beszélgetnek, majd előveszik a szint térképét, hogy eldöntsék milyen kitérőket tegyenek, a nagyjából várható zsákmány és az út üzemanyagköltsége alapján. A helyszínre érve pedig jöhet a taktikai/logikai fő fogás. Amint begördülünk az Into the Breachre emlékeztető minipályákra, a bogarak egyből elkezdenek érdeklődni irántunk. Létszámuktól és elhelyezkedésüktől függően 1-3 körünk van, amíg odaérnek és szétverik az autót, ami a karakterek fejenként két akciópontjával nem sokra elég. Szerencsére az eleinte feltűnő csúfságok többsége körönként csak egyet lép, és mind a hangot követi, így ezeket arrébb csalogathatjuk és lefuthatjuk. Szükséghelyzetben meg is ölhetjük valamelyiket, ha már találtunk legalább köveket és botokat, de a halálsikolyukra két kör múlva több társuk is előmászhat. Ahogy számos más cselekedetünk is járhat annyi zajjal, amitől megjelenik az erősítés.

Gondos tervezéssel – vagy könnyített módban, a pályák újrakezdésével tapasztalatot gyűjtve – 5-8 kört is eltölthetünk a hasznos tárgyak és a nélkülözhetetlen üzemanyag utánpótlás beszerzésével, hogy aztán padlógázzal pucoljunk el a pihenőig. Feltéve, hogy a túl nagy szabadságot kapott véletlenszámgenerátor nem dönt úgy, hogy ideje újrakezdenünk a játékot, és dobja be a közelünkbe az átlagos szörnyadag dupláját. Emellett minden térkép búcsú kihívása egy útlezárás, ahol több kört kell eltöltenünk az akadályok mozgatásával vagy megsemmisítésével. A második szint vége különösen hírhedt arról, hányan véreznek el itt, de a kritikára odafigyelő készítők már nekifogtak a kezdő pályák kiegyensúlyozásának. Az egyetlen rogue-lite engedmény, hogy az új kalandot a hétből bármelyik szinten elkezdhetjük, amelyikre már egyszer sikerült átérnünk. Ezzel sok időt és kockázatot spórolhatunk, de cserébe csak 1-2 fővel és alapfelszereléssel vágunk neki a nagyobb kihívást jelentő misszióknak.

Game Overland, man!

Ami a külsőségeket illeti, a grafikai dizájn kellemes, a hangok inkább csak közepesek, de a zenei aláfestés remek és (világvége) hangulatos. A háttértörténetről csepegő kisebb és túltitokzatoskodott információk egyelőre inkább csak zavaróak, de megfelelő számú újrajátszás után talán értelmük lesz. A lényeg azonban, hogy kinek mennyire jön be a játék fő mechanikája és kíméletlensége. Akik az Into the Breach esetében már a legnehezebb szintet is unják, vagy csak imádják, ha egy játék néha kimondottan aljas, azoknak remek kihívás lesz az Overland, még ha ára kissé borsos is a tartalmához képest. Mindenki másnak érdemesebb megvárnia, amíg megregulázzák a véletlenszám-generátort – vagy egy leértékelést.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!