Az embernek legyen mindig B terve, még akkor is, ha nem ember, hanem maga az ördög. Ezért, miután Van Helsing és bandája megakadályozta az éppen aktuális világuralmi tervünket, némileg duzzogva visszavonulunk erősödni a pokolba. Alig tíz évre rá azonban hirtelen elapad az elkárhozott lelkek folyama, és mivel abban azért csak nem hihetünk, hogy az emberiség nagyrésze hirtelen jó útra tért, felküldjük hűséges csatlósainkat körülnézni. Ha pedig már úgyis ott vannak, néhány fontosnak tűnő varázstárgyra is ráuszítjuk őket.

Egyszerű alapok

Ahogy a képekből is látszódhat, a Rogue Lords helyenként hasonlít néhány nagynevű roguelite címre. Kétségtelen, hogy  a készítők innen-onnan összeválogattak pár jól bevált játékmechanikai elemet, majd a mixet egy kicsit megcsavarták, és kibővítették pár fontos és érdekes elemmel (a 3D-s rohangálás tuti nem ide tartozik). Akármennyire is ismerős tehát sok minden, az eredmény mégis kellően és érdekesen egyéni. Ennek egyik legjobb példája, hogy ha valakinek 0-ra csökken az élet- vagy varázsereje, még nem hal meg, csak ha egy újabb pofont kap, mielőtt valaki felgyógyítaná – sőt ezzel az állapottal is járhatnak előnyök, ami miatt körökig érdemes lehet fenntartani.

Megpróbáltam végigvenni egy kicsit részletesebben a játékmechanikákat, de iszonyat hosszú és unalmas lett. Szerencsére az oktatórész elég jól elmagyarázza az alapokat, úgyhogy jöjjön egy lista csak a főbb jellemzőkről. Hét könyvünk van, melyek mindegyike több tucat helyszínt tartalmaz, könyvenként körülbelül 3-4 óra játékidővel. Csapatunkat először csupán 3, de később akár 9 csatlósból is összeállíthatjuk. A csaták kemények, de csapatunk felgyógyul közöttük. Lecserélhető, összeszedhető, elnyerhető feláldozható és fejleszthető képességkártyák is várnak ránk, amiket kevéske akciópontunkból fixen használhatunk, de utána újra kell „tölteni” őket. RPG-szerű minitörténeteken keresztül fejleszthetők a képességek. Varázstárgyakat is szerezhetünk, erős buffokkal. Az emberek növekvő rettegésétől javul a zsákmány, a Kaszás pedig árusként köszön vissza. Egyes helyszínek előnyökkel és hátrányokkal bírnak, és akár rajtunk is üthetnek. Az ellenfelek között elit egységekre és brutális főellenfelekre is számíthatunk, no és a szívemnek legkedvesebb módon akár csalhatunk is.

Na, nem kell felháborodni az utolsón, végül is mi vagyunk az ördög, naná, hogy csalunk! Életerőpontjaink feláldozásával teleportálhatjuk csapatunkat, megváltoztathatjuk az RPG-történetek eredményét és a csaták erőviszonyait, sőt életben tarthatjuk csatlósainkat, még ha halálos sebet is kaptak. Ellenben, ha elfogy az életerőnk, visszavonulunk a pokolba, és pár kiegészítő megnyitása után a teljes könyvet kezdhetjük elölről. Ahogy az egy roguelite játékhoz illik. 

Nem éppen lájtos rogue

Ha valaki felugrik a játék Steam oldalára, elég sok panaszt olvashat arról, mennyire meredek és kiegyensúlyozatlan a nehézségi görbe (no meg pár meglehetősen szerény ember ellenérvét, miszerint ők elsőre lenyomtak minden könyvet, csukott szemmel, hátratett kézzel). Saját tapasztalatom is az, hogy már az első kötettel is remekül el lehet szenvedni pár órát, az oktatórész ugyanis kicsit csalóka: ott csak úgy békésen harcolgatunk, ellődözzük az éppen kézre eső támadásokat, és nyerünk. A tényleges játékban azonban nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy hogyan építjük fel csapatunkat az előrehaladás során, milyen tulajdonságokat növelünk, milyen képességkártyákat szedünk össze és erősítünk, milyen tárgyakat sikerül beszereznünk. No meg azt, hogyan használjuk ördögi életerőnket, de még úgy is lehetnek gondjaink a könyvek befejező csatáival.

Amúgy a játék jól fest (kivételt képeznek a néha egymásra lógó feliratok), a hanghatásai rendben vannak, ahogy a zenék is illenek a baljós hangulathoz. Ördögünk klasszikus démoni hangja tetszetős, bár szövegei túl gyakran ismétlődnek. Az összhatás kellemes, de amúgy sem hiszem, hogy sokakat érdekelne. A lényeg a rengeteg, egymást segítő játékmechanika, az egészen extra ötletek és a jelenleg (még) brutális nehézség. Aki erre vágyik, meg fogja találni a számítását a Rogue Lordsszal. Kevésbé fanatikusoknak viszont túl frusztráló lehet.