Négy karakter, egy eset, utóbbi ráadásul a fiktív, de a Strange Brigade világában legendás Seteki átka, aki Witch Queen, avagy boszorkánykirálynő néven is ismert. Illető személy úgy tűnik, hogy évezredes fogságából kiszabadulva szabadon engedte élőhalott seregét, aminek hála mindenhol óriásskorpiók és múmiák grasszálnak. Mivel a csapat a kincsekre hajt, amit ezek a rusnya dögök védenek, talán nem nagy meglepetés, ha azt mondom, hogy a rendelkezésre álló kilenc helyszínen a pokoli sereggel kell megküzdeni, közben és utána felmarkolva minden egyes kincset, amivel aztán el lehet tűnni a balfenéken.

A múmia átka

Gracie Braithwaite, a világháború Rosie-jára hajazó karakter a robbanószerek, Nalangu Rushida a mágia-gyorsaság-életerőszívás, professzor Archimedes de Quincey az alkímia és a titkok, Frank Fairburne pedig a villámgyors coltok mestere. Közülük lehet szabadon választani, majd nekiindulni a több mint tízórás kalandnak, ami egyébként a harmincas-hatvanas évek horrorfilmjeit idézi meg stílusában és látványában is. Hogy mindez pontosan mit takar? A karakterek között jópofa párbeszédek zajlanak, néha a külső szemlélőktől is kapunk egy-egy jobb beszólást, vannak vicces egysorosok, a pályákon pedig a komolyabb ellenfeleket mindig egy fekete-fehérre váltó bemutató előzi meg, persze a kor dizájnját idéző fontokkal és stílussal. Ezen túl pedig lényegében a harcon és felfedezésen van a hangsúly, méghozzá nagyjából a Rebellion csapatának hozzáállását tükrözve, ami eddig leginkább a Sniper Elite- és Zombi Army-játékokból jött át.

A külső nézet adott, leginkább a Sniper Elite negyedik epizódjára emlékeztet a látvány és az animáció, csak éppen minden szintet ugrott, minden mutatósabb. A gunplay annyiban változott, hogy ezúttal nem a mesterlövészkedésen van a hangsúly, ami elég nagy eltérés, elvégre a már említett játékoknál főleg távcsövessel, lassított becsapódások közepette lehetett nézni az ellenfelek haláltusáját, a Strange Brigade azonban sokkal akciódúsabb, gyorsabb, ide ez már nem fért be. Maga a mechanika talán a Left 4 Dead és Zombie Army keverékeként írható le, egy csomó egyedi összetevővel megspékelve, avagy a változó, egyszer nyitottabb, máskor zártabb pályákon előrehaladva egy rakás ellenféllel akad össze a csapat, így leginkább a lövöldözés veszi el az időt. Máskor járatokat kell megnyitni, különböző szerkezeteket kell beindítani, sőt nem ritka a mindenféle fejtörő, ami a klasszikus kalandfilmekből lehet ismerős. Ezeknek egy rakás verziója vár, ha a rejtett kamrákba óhajtasz belépni, bár a legtöbb nem annyira megerőltető, azért van néhány, ami megizzaszt. Plusz ott vannak a gyűjthető relikviák, szétlőhető macskaszobrok, szóval bőven van mivel foglalatoskodni, egyszer nem is biztos, hogy elég végigszaladni a helyszíneken.

És akkor ez még csak a kampány, ami 10+ óra, egyedül vagy társakkal, de ott van extrának – már a gyűjtögetésen túl – a hordázás, amikor adott területeken kell visszaverni az újra és újra előözönlő pokoli seregeket, ezzel egyre bővítve a térképet, plusz a kihívásos mód, aminél a stílus és az ezzel behozható pontszámok adnak okot a versengésre.

Nem tudsz kilépni

Merthogy bizony egyáltalán nem mindegy, hogy öldökölsz, hogyan és mivel, milyen formában pusztítod a sztoriban vagy a speciális játékmódokban előkerülő szörnyetegeket. Eleve, ott vannak az eltérő karakterek, akik speciális képességekkel bírnak, átvedlenek gyorstüzelő vadnyugati hőssé, lélekvámpírrá, halott harcosok megidézőjévé, mert a harc közben állandóan töltődik az extra támadás is. Emellett a fegyvert is meg lehet választani, az sem mindegy, hogy milyen puskával, pisztollyal esünk neki a hordának, sőt még egy-két kiegészítőt is be lehet ékelni a mordályba, amivel gyorsabb tárazást, nagyobb sebzést, de akár sikeres gyilok esetén regenerálódást is hozzácsaphatunk az aktív effektekhez.

A legfontosabb azonban a testreszabáson és a csapatmunkán túl – mert bizony az is fontos tényező –, hogy kihasználjuk a terep adottságait is. Nem elég, hogy mindenfelé robbanó hordók, lángokat csorgató lámpatestek vannak elhelyezve, de bizony csapdákkal van tele a teljes játék. Itt-ott gömbök és érzékelők jelzik, hogy bekapcsolható valami jóság, ami lehet egy pengéket forgató eszköz, egy lángszóró, vagy akár egy lándzsarengeteg. Ha ezeket a megfelelő időben, a legnagyobb tömeg közepén sikerül bevetni, az rendkívül hatékony elrettentő erő a szörnyetegekkel szemben, amik gyorsan megadják magukat és inkább meghalnak. Hasonlóképpen nem szeretik a speciális fegyvereket, amiket ládákból lehet megvenni a gyilokért járó ingame pénzből, így felcsapva a hátunkra egy lángszórót vagy egy robbanó tölténnyel teli shotgunt.

Talán már sejthető a leírtakból, hogy a legnagyobb hangsúly a pusztításon van, azon, hogyan intézzük el ellenlábasainkat. És ez lényegében igaz, bár a rendre felbukkanó fejtörők ügyesen árnyalják a képet és fűszerezik a tortát, amit a Rebellion csapata tett elénk. Merthogy a Strange Brigade remek móka, igazi ajándék a stílus szerelmeseinek, egy jó csapat esetén pedig kihagyhatatlan ajánlat – pláne akkor, ha bírod a korai kaland- és horrorfilmeket. A rengeteg utalás, poén, akció miatt eleve megunhatatlan, de emellé egészen változatos is, a kooperáció pedig megadja a játékmenet sava-borsát az összefogással. Bármikor ki és be lehet ugrani, megfelelő beállítás esetén idegenekkel is neki lehet állni, egy-egy küldetés viszont eléggé időigényes, szóval ne akkor állj neki, mikor pont 30 perced van kiszámolva valami gyors és pörgős játékélményre.

A legjobb az egészben azonban a hangulat és a látvány, a dizájn. Tényleg hozza a már említett filmek stílusát, jönnek a múmiák, csontvázak, kalózok, mitikus lények, óriási titánok, amiket idővel már csak bizonyos helyeken lehet sebezni – ezzel a taktikát is megkövetelve a csapattól. Plusz az ásatások, templomok, ősi csarnokok is mutatósak, van valami báj a kivitelezésben, ami miatt nehéz abbahagyni, még nehezebb nem szeretni a Strange Brigade-et. Persze, vannak hibái, így a fegyverek használatát némileg szokni kell – ezek még nem azok az automata mordályok, várni is kell a betöltésre, meg a célzás sem a megszokott… viszont a fejlövés minden korábbinál nagyobb élmény –, nem is teljesen egyedi, mert csipeget innen-onnan, de azt legalább érzékkel teszi. Jók a beszólások, jópofák a karakterek, az ellenfelek emlékezetesek, a csapdák elhelyezése pedig általában kiváló, így alaposan oda lehet pörkölni és csapni a rusnyaságoknak. Összességében tehát teljesen jó móka, plusz tartalmas is, elvégre bőven van mit felfedezni, begyűjteni, és elsőre garantáltan nem unod meg a mindenféle titkokat rejtő helyszíneket.

Mivel a műfaj mostanában ismét közkedvelt, van konkurencia, egyedinek semmiképpen nem mondanám, inkább a világa miatt nagyon szerethető, amiatt ajánlható, illetve a stúdió a játékmenetet is kellőképpen megkavarta ahhoz, hogy működőképes legyen a recept. Nyugodt szívvel ajánlom, noha az árazása picit lehetne barátibb (30-40 euró között ne is gondolkozz) – ezért az élményért mondjuk, még ez az összeg is megéri, ha a trailer már megfogott, és bejött a stílus.