Tesztek

A 2K Games számára nem volt kisebb a tét, minthogy a tavaly új generációs külsővel felruházott sorozat idei epizódját immár ehhez méltó tartalommal is megtöltsék. Jelentjük: a küldetés többé-kevésbé sikerült.

Az év talán legjobb szerepjátéka után ismét a videojátékok felé fordul a kultikus South Park-sorozat, ráadásul az új adaptációt az a Zen Studios követte el, amely az elmúlt évek során már ismert franchise-ok tucatjairól bizonyította be, hogy bizony flipperként is legalább annyira élvezetesek, mint eredeti formájukban.

A Nordic Games nem feltámasztotta a népszerű sorozatot, hanem fogta a hulláját, kisminkelte, és az off-road vezetési élményre éhes rajongók elé lökte, hogy ízekre szedjék. Talán kissé erős fogalmazás, de nehéz bármit mondani egy olyan játék kapcsán, melynek legnagyobb erénye, hogy elkészült.

Jane Jensen nem adja fel: ha nem csinálhat új Gabriel Knight játékot, akkor felújítja a régit. Emiatt öltözött most új köntösbe a Sins of the Fathers, felújított grafikával, az eredeti zenékkel és pár új rejtvénnyel. De sajnos nem lett jó.

A viktoriánus kori Batman és Robin, vagyis Sherlock Holmes és Dr. Watson történetei megalkotójuk halála óta töretlenül folytatódnak. Persze a mai modern korban főleg a videojátékok és mozivásznak adnak teret az új kalandoknak, több-kevesebb sikerrel.

A Defense Grid: The Awakening olyan tower defense játék volt, amire szívesen emlékszünk vissza a mai napig, és szerencsére a folytatásban sem kell csalódnunk: az idegenek lézerrel való hátsó fertályba pörkölése még élvezetesebb, mint valaha.

Kevés az olyan játékfejlesztő, akinek a műveit szinte vallásos áhítattal követi a rajongótábor, és az érdemeit még a közömbösek is elismerik. Double Fine-ék Schafer apóval az élen játékról játékra képesek valami izgalmasat, újat mutatni, mi pedig még olyankor is csak ámulunk a sok-sok ötletes megoldáson, amikor az alkotásaik belső mechanikai elemei nincsenek is százszázalékosan kikupálva.

Nehéz terhet vesz magára az, aki egy műfaj legnagyobb klasszikusa, a játékipar egyik legmeghatározóbb alapműve előtt szeretne tisztelegni egy saját értelmezéssel. A Goldhawk már az elhatározás miatt megérdemli az elismerést, hogy aztán össze is hozták a dolgot, ráadásul nem is vallottak kudarcot vele – nos, az végképp megsüvegelendő.

Az Insomniac Games visszatért: nincsenek többé borzalmasan szkriptelt űrlények, a jellegtelenség szótári definíciójának is megfelelő szuperkatonák, csak a teljes színpaletta, a határtalan szabadság és minden, ami csak a hangulatot szolgálja: a stúdió pont olyan, mint amilyen egy évtizede volt.

Ha egy goblin szent küldetésre indul, sejthetjük, hogy nem az egyenes utat fogja választani – a Styxben a főhős bőrébe bújva orvgyilkolhatunk és rabolhatunk kedvünkre, már ha bírjuk majd idegekkel a Cyanid új játékát.

Egy alaposan elbaltázott harmadik epizód után gondolom sokunkat felcsigázta, hogy mi jöhet még a klasszikus várépítős vonalon, lesz-e új etalon, vagy képletesen szólva megint jön a falkaparás? A Stronghold-szériának eddig ugyanis nem jöttek be a folytatások, de majd most, talán...

Tavaly novemberben debütált Xbox One-on a német Crytek Ryse: Son of Rome című alkotása, aminek most, közel egy évvel később, megérkezett a PC-s változata is. A Ryse pedig jött, látott, és győzött. Megint.

Az intelligens, nyomozgatós kalandjátékok kedvelőinek nemigen kellett böjti időszakot átélni mostanában, hiszen mindig akadt valami finomság, aminek apropóján le lehetett porolni a detektívkalapot. Ethan eltűnése a legújabb rejtély, ráadásképpen egy völgy sötét titkaival is megismerkedhet, aki belép az erdőbe…

Tizenöt évvel azután, hogy a Firaxis elkészítette minden idők egyik legnépszerűbb Civilization-klónját, az Alpha Centaurit, eljött az idő, hogy újra egy idegen bolygón próbáljuk meg azt, amit itt a Földön már sokszor eljátszottunk: nulláról felépíteni egy nép mindennapjait úgy, hogy közben minden összeesküszik ellenünk. Ezúttal azonban az idegenek, a többi nép és a gazdasági problémák mellett most még a hullámokban érkező egyhangúsággal is meg kell küzdenünk.

Az Activisonnél kevesebben értenek jobban a franchise-építéshez, elég csupán a Call of Duty-szériára gondolni. A cég viszont néha elveszti a kontrollt – a pénzéhség még olyan hihetetlenül népszerű sorozatokat is kiégetett már, mint a Guitar Hero. A legújabb Skylanders ugyan még nem tart itt, hiszen továbbra is jó móka, de e mellé az egyik legpofátlanabb lehúzás is, amivel mostanában találkoztunk.

Egy játék, melyről kezdetben csak annyit hallottam: nem sokan voltak képesek kibírni, hogy ne törjenek ki könnyekben a befejező képsorok láttán. Gondoltam magamban, hogy majd én kibírom, és mindvégig szárazak maradnak a szemeim. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna...

Képzelj el egy világot, ahol a halál többé nem végleges, ahol a felbecsülhetetlen értékű emlékeket elmentjük, hogy te örökké élvezhesd őket, ahol a lelked halhatatlan. Üdvözlünk a Soul Cloudban! Töltsd fel a lelked a szervereinkre, és légy nyugodt abban a tudatban, hogy a lényed egy darabja a végtelenségig fog élni.

Hardcore városmenedzselés egy egyszemélyes stúdiótól. Építs egy virágzó kolóniát a vadon közepén, küzdve az évszakokkal, elemekkel és a lakosaid halandóságával!

A paradicsomi szigetvilág kormányzásának ügyes-bajos dolgait szimuláló sorozat harmadik felvonása egy, a kalózérában tett villámkitérő után visszatért az egyébként morálisan szintén vitatott megítélésű banánköztársaság létformához, méghozzá egy új fejlesztőcég pátyolgató kezei közül. Sokaknak tetszett ez a fordulat, köztük Eva „Evita” Peronnak is...

Hazánkban kevésbé volt elterjedt a Nintendo Entertainment System (vagy a Super Nintendo), de azok a szerencsések, akik rendelkezhettek eggyel, biztos rengeteg időt eltöltöttek vele. És ha remek élményeik vannak vele kapcsolatban, akkor jó hírem van: a Shovel Knight csak nekik készült!

Alien-játékot készíteni könnyű: igazán jó Alien-játékot készíteni úgy tűnik, hogy lehetetlen, még akkor is, ha mind a múltban, mind a jelenben voltak már próbálkozások. És bár a Colonial Marines után egyértelműen minden csak pozitív fejlődésnek minősíthető, azért az Isolation se lett az a csoda, mint amilyennek a beharangozásakor tűnt, annak ellenére, hogy alapvetően tökéletes... csak aztán megjelenik az alien.

Az istengyilkosság bűnében égő emberiség utolsó reménye egy elítélt, aki egyedüliként képes legyőzni az ördöggel cimboráló démonurakat. Elkeseredett harc veszi kezdetét, mely bár sötét lelkekért kiált, az alagút végi fény reménysugaraiban sütkérezik.

Gondterhelt parancsnok mered a monitorra; a külvilágot sikerült teljesen kizárni, csak a tisztek párbeszéde szűrődik be a háttérből csendes morajként -- de ez nem is baj, koncentrálnia kell, hiszen egy olyan háború zajlik épp, amit nem a hagyományos módon lehet végigkövetni.

Japán a csodálatos, furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok hazája, de a nyelvi, na meg a kulturális szakadék miatt ezek minimum 99 százalékáról totálisan lemaradunk. Vannak azonban olyan ritka esetek, mikor nyugatra is sikerül kicsit átvinni a mágiából - na de azért a Hatoful Boyfriendre nehéz magyarázatot találni.