Tesztek

Az Alientrap Games játékában az Olimposz csúcsait vesszük célba, hogy jól móresre tanítsuk Zeuszt, amiért pusztulásra ítélte a halandókat. Kratos ámokfutása után most a bátor Nikandreostól kell rettegniük a halhatatlannak hitt isteneknek!

Mindig van lejjebb: az egyre rosszabb hírű Ubisoft most egy kivételesen befejezett állapotban kiadott játék DLC-jével gyalázza meg a letölthető tartalmak minden szentségét. Kerüljétek Durgesh tömlöcét, mint a tüzet, mert maga az őrület lakozik ott!

Az Assassin’s Creed Unity megjelenését botrányok kísérték, a játék pedig korántsem lett akkora dobás, mint amekkorának ígérték. A fejesek azóta is próbálják szépíteni a helyzetet, és a mea culpa része a nemrégiben megjelent Dead Kings DLC is.

A The Book of Unwritten Tales ékes darabja a német játékfejlesztésnek. Ez a 2009-ben megjelent point & click kalandjáték jó példája annak, hogy a fantasykből már ismert kliséket miként lehet összerakni egy pofás kis játékká. Minden megvan benne, amit csak egy kalandjáték-rajongó kívánhat: jó történet, vicces szereplők, kiváló dialógusok, hat év után is szép grafika, okos fejtörők -- és még csak a felszínt karcolgattuk!

A The Incredible Adventures of Van Helsing-játékok rajongóiban valószínűleg kellemes emlékek élnek az élvezetes minijátékokról, amikben szörnyek hordáitól kellett megvédeni bázisunkat. A csapat most egy teljes értékű játékot szentelt ennek a mókának.

Négy vadász egyetlen szörny ellen: erről szól a Turtle Rock Studios félelmetesen jól összerakott multiplayer lövöldéje, amelyben minden szereplőt játékosok alakítanak. Fergeteges ötletek egyetlen játékba zsúfolva, de sajnos a program iránti lelkesedés nem tart örökké.

Taktikai RPG, ami egy éve még jóval inkább RPG volt, mint taktikai, most meg jóval inkább taktikai, mint RPG. Zavaros? Higgyétek el, nem annyira, mint a politikai viszonyok Aventuriában, vagy mint a gondolatok egy őrült nőszemély fejében...

A túlélőhorror-játékok apukája visszatért, és fittebb, üdébb, energikusabb, mint valaha! A Capcom hírhedt arról, hogy újrakiadásokkal sarcolja meg a legelszántabb játékosokat, a Resident Evil HD Remaster viszont tényleg megéri a befektetést.

A Grey Gooval kapcsolatban többnyire két információmorzsa ragad meg a kobakokban. Az egyik, hogy ebben van az a szürke takonyszerű izé, ami elnyel mindent, a másik pedig, hogy ezt a sci-fi RTS-t a hajdani Command & Conquer-es arcok dobták össze.

Ki ne akart volna párbajozni, dőzsölni vagy ágyba vinni Európa összes asszonyát, ha már egyszer királyt, grófot vagy herceget játszott a Crusader Kings 2-ben? Mostantól ez nem probléma, a fenti élvezetek mellett összesen tíz stílusban szívhatjuk ki a középkori élet velejét.

A Nintendo fejlesztői képtelenek hibázni. Itt egy igen furcsa koncepció, szokatlan játékmenettel, amiben ráadásul a Mario-univerzum talán leggyenguszabb karaktere a főhős, és mégis csoda történt: Toad kincsvadászós játéka maga is egy valódi kincsecske lett.

Nem pihen a Föld legelborultabb (és egyetlen megmaradt) bűnszövetkezete: a Szentek a csillagok közül ezúttal egyenest a kénköves pokolba szállnak alá, hogy elfenekeljék a Sátánt és annak démoni kompániáját. Kérdésem csak annyi: miért?

A megjelent Alien: Isolation DLC-k különböző fokú játékélményt nyújtanak, van, amelyik jobb, van amelyik rosszabb. Egy rendhagyó összegzés következik, oldalanként egy-egy DLC leírásával.

Egyetértesz azzal, hogy egy túlélőjátéknak a túlélésről, életről és halálról kell szólnia, és az se baj, ha mellé hardcore játékmenet, funkcionális grafika és nehézkesen kezelhető interfész társul? Nos, ha igen, akkor megtaláltad a számodra ideális játékot.

A LucasArts bő másfél évtizedes tétlensége után azt hittük, végleg lemondhatunk arról, hogy valaha is megvásárolhassuk digitálisan tucatnyi klasszikus játékukat, aztán eljött a GOG, eljött a retróláz, és egy szerencsés véletlen is közrejátszott.

Talán még sosem volt olyan fantasztikus érzés puha zombifejeket szétzúzni, mint most, ugyanis végre megérkezett a Techland akciójátéka, amin már könnyen felismerhetők a stúdió kézjegyei. De hogy nem fog ennek mindenki örülni, az biztos.

Ereidben tombol a forró adrenalin, szíved vadul kalapál. Markod a kormánykerékre feszül, miközben tested egy másfél tonnás acélszörnyeteg ölelésében száguld a lenyugvó nap felé. Az ösztöneid azt súgják, ideje fékezni, de a lelkedben üvöltő hang ezt nem akarja.

Ha volt olyan ember a földön, aki a Witcher: Battle Arena bejelentését kitörő lelkesedéssel fogadta, az elég jól titkolta a dolgot, és azt se mondhatni, hogy a bétaváltozat hatalmas hullámokat csapott. De tényleg ennyire ördögtől való ötlet egy Witcher-MOBA?

Az év legdurvábban promózott játékától világmegváltást várni talán jogosnak tűnhet, de ekkora terhet egyetlen stúdió vagy kiadó sem akar a vállára, még ha ők maguk is tették oda azt a mázsás súlyt. Sajnos nem is bírták el...

A Telltale Games az elmúlt hetekben ugyan a Borderlands és a Trónok harca játékaival hívta fel magára a figyelmet, de nem szabad elfeledkeznünk a csapat 2014-ben véget ér másik nagy durranásáról sem, a The Walking Dead második évadjáról, amiben a kis Clementine útját egyengethettük az élőhalottaktól hemzsegő disztópiában.

„Év játéka” összeállításunkban az Assassin's Creed: Unitynak ítéltük a csalódás különdíjat, pedig legalább annyira kellemetlen élmény volt a Destiny is. A Bungie-nak az elmúlt év legvégén nyílt először lehetősége javítani, de a monumentálisnak szánt FPS első letölthető tartalma sem egészen olyan lett, mint amilyennek lennie kellene.

Rég volt annyira jó élmény gondolkodni egy videojátékban, mint a The Talos Principle-ben: embert próbáló fejtörők gyönyörű környezetben egy olyan történettel, ami saját gyarlóságunkat állítja szembe az isteni léttel. Megkerülhetetlen alkotás.

Az elegáns úriemberekkel vigyázni kell: lehet, hogy a megnyerő külső mögött egy vérszomjas fenevad rejtőzik. A pár hónapja a J.U.L.I.A. című kalanddal jelentkező cseh CBE Software ártatlan casual mókának tűnő alkotása épp ilyen – készülj a vérveszteségre!

Nehéz helyzetben vagyok, mert egy számomra kedves csapattal és a szívemhez közelálló játékkal szemben kell kemény kritikát megfogalmaznom. De hát ilyen ez a popszakma...