Tesztek

Legutóbb a Captain Toad kapcsán örvendtünk annak, hogy a Nintendo mennyire komolyan veszi a saját sorozatait és a tágabban értelmezett minőségi videojáték-fejlesztést. Nos, a Mario Party sorozat tagjai viszont mintha picit kilógnának ebből a szemléletből…

Ha létezik játék, amely egy komplett platformot is meg tud menteni, az mindenképp a Monster Hunter-széria, amely egymaga tehet arról, hogy a PlayStation Portable egyedül Japánban nem volt hatalmas bukás. De a 3DS-nek is segít?

A Hotline Miami óriási sikerének váratlansága után nem túlzás azt mondani, hogy a második részre nemcsak az indie-játékosok vártak nagyon, hanem az egész világ. S mennyire kár, hogy pont főműsoridőben szerepel le teljesen a játék, ami most igazán tarolhatott volna.

Kevesen számítottunk rá, hogy a Magicka mögött álló csapat egy újabb kooperatív csodácskával rukkol elő, pedig az Arrowhead már a mágusos játékával is beírta magát az indie-rajongók barátságfüzetébe. A Helldivers csak növeli a renomét.

Rájár a rúd a Square Enixre és a Final Fantasy sorozatra. A japán szerepjátékok egykori királya megsínylette az előző konzolgeneráció-váltást, és a sokaknak csalódást okozó Final Fantasy XIII fogadtatását mind a mai napig nyögik – most mégis egy ahhoz a mitológiához tartozó Final Fantasy érkezett.

A Far Cry 4 korábbi DLC-i után semmit sem vártam a Valley of the Yetistől, szerencsémre viszont a Ubisoftnál valaki nagyon észbe kapott, mert ez a kiegészítő már majdnem olyan jó, mint amilyet elvárnánk egy vagyonokért osztogatott szezonbérlettől.

250 karakternyi bevezető és 11.500 karakternyi cikk – ez volt wilson kérése a Cities: Skylines kapcsán, holott szívem szerint annyit írnék csak róla: megérkezett „A” városépítő játék, menjetek, vegyétek meg, engem meg hagyjatok játszani. Mert végre van mivel.

Ha bárkinek is kétsége lett volna afelől, hogy a jelenlegi konzolgeneráció első két éve (remélhetőleg csak az) az újrakiadásokról szól, akkor jobban járt, ha átaludta a márciust.

Svédországban a világvége után sem unatkoznak a vérre szomjazó emberek, hiszen látványos gladiátorviadalokat rendeznek különféle elszeparált arénákban. A résztvevők a saját életüket teszik kockára a hullámokban támadó ellenséggel szemben, és nem ismernek lehetetlent.

Azt mondják, a vér maga az élet, arról azonban egy szó sem esik, hogy mi történik, ha ez a fontos testfolyadék valamely rejtélyes okból romlásnak indul. Pedig a szomorú válasz közismert: le kell csapolni és el kell pusztítani, mielőtt túl késő lenne...

A hardcore platformjátékok sorába áll be a Csehországból érkezett Blackhole, ami kőkemény, az idegszálainkat és a türelmünket is rendesen próbára tevő megmérettetésekkel látja el a stílus rajongóit.

Több mint 12 éve követjük figyelemmel a Battlefield-sorozat felemelkedését. A legújabb rész láttán úgy tűnik, hogy a csúcsot korábban már elértük, most pedig megindultunk a lejtőn lefelé, méghozzá rögtön teljes gőzzel, zsarukkal a nyomunkban.

Amikor a Ubisoft kitalálta, hogy évente fog Assassin's Creed-epizódokat gyártani, senki sem hitt nekik. Amikor megcsinálták, és nem sültek fel vele, nekik lett igazuk. Mikor azonban azzal álltak elő, hogy egy évben akár két vagy annál több AC is érkezik tőlük, na, akkor aztán nem számítottunk semmi jóra.

Visszatértek! Wilbur, a mágusnak állt gnóm, Ivo, a szexi tünde hercegnő, Nate, a Mary kalózléghajó kapitánya és hűséges cimborája, Critter, a lila akármicsoda újabb mókás kalandokba keverednek, hogy ismét megmentsék Aventásiát a végső pusztulástól.

Egy év múltán, a mikrotranzakciós modellt maga mögött hagyva újra próbálkozik az Aerena, ám a várt siker elmaradt. A Masters Edition jó mélyen egy egészen szórakoztató játékot rejt, de nincs, ami a felszínen tudná tartani.

Okkult náci zombi démonkatonák tovább vívják a világháborút – ha azt hiszed, ez csak valami rossz vicc, akkor még nem játszottál Zombie Armyval. Sem a folytatásával. Sem a most megjelent harmadik részével...

Az FTL sikerén felbuzdulva egyre többen mernek nagyobb költségvetésű roguelike játékkal próbálkozni a játékipar fősodrában is – a Sunless Sea viszont nem szimpla próbálkozó, hanem egyenesen a műfaj egyik legjobbja.

Epizodikus, még azelőtt, hogy az epizodikus játékok igazán befutottak volna. Sok mindent el lehet mondani a japán játékiparról, csak azt nem, hogy képviselői az elmúlt tíz évben előrelátóan viselkedtek. Mégis egy japán kiadó tenyerelt bele a tutiba anélkül, hogy tudott volna arról: a modell nemcsak működik, de tökéletesen illeszkedik is a műfajba. Pedig igazából hazugság az egész.

Gyermekek vagyunk és álmodunk. Legalábbis a Journey végigjátszása alatt ez az érzés uralkodik el rajtunk, ahogy a végtelen homokdűnéket fedezzük fel és összetalálkozunk névtelen társainkkal. Az élmény pedig PS4-en is ugyanolyan elsőrangú, mint egy generációval korábban volt.

Messze keleten egy vad, harcias nomád nép elindítja a szekereit, hogy új hazát keressen. Az útjában halál, pusztulás jár, és aki nem hajol meg, a városaival együtt ég el. A tűz tehát fellobbant, a kérdés csak az, hogy a lángok útjába állsz, vagy te szítod-e majd az egekig.

Ha a már tárgyalt Homeworld: Remasteredet tekintjük ezentúl a definitív remastered játéknak, és ahhoz mérünk mindent, akkor elég erős hónapunk van – a République Remastered ugyanis van olyan színvonalas, mint az. Csak épp játéknak nem a legjobb.

Újabb hónap, újabb Pinball FX 2 / Zen Pinball asztal? Meglehet: bár februárban nem merészkedtünk vissza a flipperek világába, márciusban kétszer is lehetőségünk nyílt rá – a mostani csomag ugyanis dupla dózist tartalmaz.

A világ legszebb játékát elkészíteni kemény meló lehetett, a Ready at Dawn csapata azonban sikerrel vette az akadályt, hisz az Orderénél jobb grafikát egyelőre elképzelni sem igazán tudunk. Csak épp az a helyzet, hogy ez még nem elég az üdvösséghez.

PlayStation 4-re már tavaly nyáron megjelent, most azonban végre PC-re is megérkezett az Oddworld Inhabitants 1997-es klasszikusának feljavított változata. A munkálatokat a Just Add Water végezte, és jár nekik a dicséret: a New 'n' Tasty pont olyan jó, mint elődje a kilencvenes években.