Tesztek

Erre a hónapra két Pinball FX2 asztal is jutott: a Zen Studios nem ült a babérjain, egy régebbi, leporolt asztal mellé egy teljesen újat is kiállítottak, és ezúttal nem fantáziavilágok hősei és lényei csapnak össze, hanem jól kereső focisztárok.

Ha ma valaki elkészíti egy sikeres játék átiratát egy másik játékplatformra, általában nem örülünk. A World of Tanks Xbox 360-as portja alapból nem ilyen lenne, de azért itt is vannak komoly kérdőjelek. Például az, hogy minek álltak egyáltalán neki.

A Capcom szereti felidézni a múltat, mi több, ebben jó is a japán kiadó, elég csak a Street Fighterre gondolni. Sajnos azonban előfordul, hogy a feltámasztó rituálé nem sikerül, az eredmény pedig egy életképtelen, épphogy csoszogó, beteges klón lesz.

A Metal Gear Solid ötödik epizódja sem maradt ízelítő nélkül, csakhogy most nem egy játék mellé csomagolták, hanem saját dobozt kapott – hosszabb vagy tartalmasabb ettől ugyan nem lett, de legalább a szomjat oltja, igaz, majdnem annyiért, amennyibe egy komplett játék kerül.

Már vártuk, hogy valami új történjen az önismétlővé vált MOBA műfajban, ám nem gondoltuk volna, hogy erről a shootereket fejlesztő Hi-Rez fog gondoskodni. A SMITE tartogat pár kellemes meglepetést a tapasztalt játékosoknak, és az újoncokról sem feledkezik meg.

Oda kell tennie magát annak, aki a jelenlegi dömpingben egy új free-to-play arcade lövöldével próbál szerencsét, ám az Edge of Reality sikerrel vette az akadályokat, a Loadout ugyanis egy kifejezetten érdekes és kellemes próbálkozás lett.

Mielőtt a BioShockért felelős Irrational bezárta kapuit, még kiadták a Burial at Sea második, minden kérdést és történetszálat örökre lezáró epizódját. Eme utolsó munkájuk pedig – paradox módon – talán az eddigi legemlékezetesebb.

Nem forradalmi, de egy kicsit mégis az. Nem szép, de látványos és hangulatos. Nem Call of Duty, de sok dologban hasonlít hozzá. Sok itt a képzavar, ugye? Nos, ilyen érdekesen zavaros lett a Titanfall, a Respawn Entertainment várva várt üdvöskéje.

Igazából senki nem sejtette, hogy mekkora siker lesz a Wargaming.net tankos játéka, a World of Tanks. Azt meg aztán végképp nem gondolta senki, hogy ugyanez repülőkkel is bejöhet.

Fél évvel a megjelenése után a PlayStation 4 játékkínálata még mindig meglehetősen foghíjas, így megváltóként tekintettünk az ízig-vérig nextgen játéknak hirdetett Second Sonra. S bár a harmadik Infamous játék nem forradalmasítja az akciójátékok műfaját, azért így is melegen ajánlott minden PS4 tulajdonosnak.

Wilson kollégánk szavajárása, hogy Assassin’s Creed játékhoz még nem készült értelmes kiegészítő, és ezen véleményén jó eséllyel a Freedom Cry sem fog változtatni, hiszen a világ semmivel nem lenne szegényebb, ha sosem jelenik meg Adéwalé önálló kalandja.

A King’s Bounty: The Legend sikere után nem is volt kérdéses, hogy az orosz mesevilág újra rabul ejti majd előbb-utóbb a képernyőnket, az eltelt egy év alatt és okán inkább csak az a gondolat bizsergette meg elkószált fantáziánkat, hogy a következő epizód vajon egy újabb csúcsot képez-e a sorozattá duzzadó kalandban, avagy inkább a népesebb rókabőrök felé veszi-e az irányt. A válasz viszont legalább annyira arcul csapott minket, mint a Ku-Klux-Klan fanatikus tagjait, ugyanis mint az ismételten kiderült; bizony nem minden fekete-fehér.

Sajgó ujjakkal, kialvatlan szemekkel kúsztam vissza hozzátok a pokolból, hogy örömhírt hozzak: hála a Blizzard papjainak, a Diablo 3 végre sokkal diablósabb, mint a megjelenésekor, úgyhogy aki rég odahagyta Sanctuary földjét, az vegyen magához némi tömjént és szenteltvizet, mert itt az ideje visszatérni az ördögűzéshez. Nem hiszed? Akkor hadd győzzelek meg!

Bevallom, a dán Zaxis Gamesről ez idáig konkrétan nem is hallottam, aztán év elején előrukkoltak a 99 Levels to Hell című játékukkal, amit eszem ágában nem lett volna megvenni -- de ha már benne volt egy csomagban, gondoltam egy próbát megér...

Még a legjobbaknak sem sikerülhet minden. Az Eidos Montreal a Deus Exet úgy rángatta ki a sírgödörből, hogy közben mindent beletett, amit az eredetibe nem lehetett. Pont ugyanezt vártuk tőlük a Thief feltámasztásánál is, de nem is csalódhattunk volna nagyobbat.

Sokat kellett várni rá, és a nagy titkolózások közepette zajló fejlesztés miatt sokáig egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy az Obsidian Entertainment játéka megérdemli, hogy strigulákat húzzunk miatta a naptárba. Aztán megérkezett a végleges verzió, és nagyjából egy óra után biztossá vált, hogy egy botrányosan jó videojáték készült a coloradói kisváros hétköznapjait feldolgozó rajzfilmsorozatból.

A 2003-as év folyamán egy nagyszerű belső nézetes lövöldözős játék jelent meg, melynek egyik fő vonzerejét elsősorban a látványos vizuális megvalósítást lehetővé tevő motor által hajtott hatalmas bejárható terület jelentette, mindemellett a főszereplőt szükség szerint különféle beültetett implantátumok segítségével támogathattuk az akciók során.

A Plastic Piranha első (és egyben talán utolsó) játékát van miért savazni, egy jelentős pozitívumot viszont nem lehet elvitatni tőle: tökéletes elrettentő példája annak, hogy milyen NE legyen egy kompetitív online FPS.

A Jazzpunk már most jó eséllyel pályázik az év legviccesebb játéka címre. Azt ugyan nehéz eldönteni, hogy mi játszunk-e vele, vagy a szoftver velünk, de ez nem is fontos annyira: a szórakozás garantált, a röhögés túladagolásának veszélye erősen fennáll.

„A látszat néha csal!” - mondta a süni, miután lemászott a drótkeféről, az axióma pedig az Insurgencyre is áll, dacára ugyanis a cudar emlékű tavalyi bétának, a New World Interactive taktikai shootere simán az év első kellemes meglepetése lett.

„Dragonbóóóóól zed-zed, kedves Songohááááán!” – énekeltem, miközben felizzott a Battle of Z startképernyője a PS3-on. Szívem elöntötte a bátor (s botor) remény, hogy ezúttal is győz a jó, de sajnos a fejlesztők a szemem láttára szenvedtek vereséget.

Utoljára 2008-ban tette tiszteletét Pókember a gépeinken a Spider-Man: Web of Shadows képében, s az elmúlt közel hétszázharminc napos kihagyást a hálószövő úgy próbálja pótolni, hogy rögtön négy különböző alteregójával szállhatunk harcba...

Három évig készült a világ legegyszerűbb grafikájával ellátott kardpárbaj-szimulátora. Észvesztő sebesség, gondolati szinten cikázó stratégia és a győztest felfaló óriáskígyó – ez a Nidhogg.

Tíz évvel az eredeti megjelenést követően visszatért a Fable-sorozat első része, hogy ezúttal HD-ben kápráztassa el a régi (és remélhetőleg új) rajongókat. De vajon az új köntös ér annyit, hogy kifizessünk érte nagyjából tizenkétezer forintot?