Tesztek

Csupán másfél évig tartott, míg a Blizzard összeszedte magát, és konzolra is átvitte tavalyi sikerjátékát. Több évtizede nem volt már konzolos Blizzard-cím, így mindenképp nagy fába vágta a fejszéjét a stúdió. Örömmel mondhatjuk, hogy tökéletesen vették az akadályt!

Emlékszel még a miniatürizált, pixeles, bűbájos Lemmingekre? 1996-tól végre teljes nagyításban láthatjuk egyiküket, akit a készítők kiemeltek a tömeg névtelenségéből, és egy önálló játék főszereplőjévé tették. Ha szeretted Raymant, őt is szeretni fogod!

Ingyenes kalandjáték H.P. Lovecraft nyomdokain? Bizony, ez visszautasíthatatlan ajánlat. De vajon felér a kis spanyol csapat alkotása a legendás író örökségéhez?

Harmadik fejezetéhez érkezett a nem túl ismert, de azért népszerű politika-szimulátor, a Democracy-sorozat: a tálalás változott, maga a játék viszont pontosan ugyanolyan, mint amilyen az előtte lévő kettő volt.

Az Epic Mickey 2-t Vitára is elkészíttette a Disney, és bár ez lehetne jó hír is, sajnos most sem kaptunk többet egy átlagos átiratnál. Ez pedig nagy gond, mert a The Power of Two már tavaly év végén is uncsi volt.

Az Assassin's Creed-sorozat sosem a multiplayerről volt híres, az is igaz viszont, hogy a masszív egyjátékos tartalmat szórakoztató és ötletes többjátékos komponenssel dobta fel a Ubisoft.

A Batman: Arkham Origins Online egyetlen játékmódot tartalmaz, ami három másik összekeverésének eredménye. Jól hangzik? Talán. Kár, hogy az összkép tragikusan rossz.

A világnak nem volt szüksége a Hitman és a Tomb Raider HD-csomagra, de a Jak & Daxter PS3-as felújítása kivételesen megérte a befektetést. A pakk immár PS Vitára is elérhető, ám sajnos hagy kívánnivalókat maga után.

Újabb kiváló játékkal gazdagodott a minimalista platformerek stílusa: úgy néz ki, mintha 30 éve jelent volna meg, de többek között ezért is annyira fantasztikus a 140.

Sokszor esküdtek már bosszút hősök veszteségeikért, de olyan még nem nagyon volt, hogy nyúlbőrbe bújva verjük végig a vadnyugat állatseregét egy, a Shank stílusára hajazó indie beat’em upban. A jó stílusminta azonban nem mindig garantálja a sikert…

„Gyerünk, gyerünk, gyerünk… EZ AZ!” Teátrálisan kifújtam az addig visszafojtott levegőt, és olyan lendülettel löktem a helyére a billentyűzetet, hogy kis híján leesett az asztalról. Aztán rájöttem, korai az öröm… Mert ez még csak az oktatópálya volt.

Eltartott egy ideig, de a Trials után végre Joe Danger ál-3D-s kaszkadőrturnéja is útba ejtette kedvenc platformunkat. A show-t egy rakás PC-exkluzív műsorszám tarkítja, de a port nem csak emiatt lett az utóbbi idők legszerethetőbb PC-s platformere.

Kalandjáték, amely beszippant, lenyűgöz, elborzaszt, és nem enged, amíg minden szálat fel nem göngyölítesz benne. A Heavy Rain megérkezett, és elképesztő játékélménnyel ajándékozott meg minket.

Mobilról menekíti át PC-re az iOS-en és Androidon kifejezetten sikeres Knights of Pen and Papert a Paradox. A hagyományos, papír alapú szerepjátékok régóta nem kaptak akkora figyelmet, mint itt – de lehet, hogy jobban járt volna a műfaj, ha továbbra is háttérben marad.

Az olasz Milestone fejlesztőcsapatnak ezúttal sem sikerült a nagy dobás: az autó- és motorverseny készítésben szerzett tapasztalataik (Screamer, SBK, MotoGP) ellenére is képtelenek voltak az újraélesztett sorozat aktuális darabjából, a MotoGP 13-ból élvezetes szimulátort faragni.

A hősök is csak emberek: attól még, hogy színvakok, rövidlátók, óriások vagy törpeméretűek, nincs térlátásuk, diszlexiások, vagy éppen túl szapora a bélgázképzésük, még sokra vihetik. Idővel pedig lehetséges, hogy a szívünkhöz is túlságosan hozzánőnek.

2054. A világ sokat változott, de a taxisok semmit – gondolom magamban. A holokijelzőn fénylő összeg vérlázító, és legszívesebben a kabátomba rejtett pisztoly után nyúlnék, mégis szó nélkül fizetem ki a vigyorgó ork sofőrt. Még örül is a hamis nujennek.

Amikor végigjátszottam a Raven első részét (6-8 óra alatt), azt hittem, megvan az év kalandjátéka. Most, a második epizód végén, laza három órányi, jobbára unalmas kattintgatás után kissé átverve érzem magam, és akkor finom voltam. Ejnye, King Art!

A Kung Fu Factory új játékában csinos lányok verik bucira egymás fejét, de a végtermék egyáltalán nem olyan jó, mint amilyennek hangzik.

Ha főzés közben a szakács kihagyja az ételből a sót, a végeredmény bár fogyasztható, valahogy mégsem lesz az igazi. Sajnos pontosan ez történt a Tom Clancy nevével ellátott HAWX-sorozat második részével is. Technikai téren ugyan több téren is fejlődött az előző felvonáshoz képest, ez mégsem elég ahhoz, hogy jobb játék legyen nála.

A japán szerepjátékok még mindig távol állnak az európai ízléstől, de ez nem jelenti azt, hogy hanyagolnunk kellene a stílust. Főleg nem akkor, ha olyan alkotásokról van szó, mint a Tales of Xillia, mely két év késéssel ugyan, de végre hozzánk is elért.

Hogyan ijeszthet meg valami, ami úgy néz ki, mintha a '80-as évek videojátékos hőskorából szalajtották volna? Nos, a Lone Survivor: Director's Cut megválaszolja ezt a különös kérdést.

A Saints Row San Andreas-szagú utcai bandája a második részben elborult bűnszövetkezetté, a harmadik etapban pedig celebstátuszban leledző konzumkirállyá fejlődött. Innen már csak a csillagok felé törhetett a népszerűség, ami meg is történt, a sorozat ugyanis egy kacagtató inváziós sci-fivel tér pihenőre.

Hebehurgya király, feltaláló szerzetes, birkák, vad vikingek és egy mindenre elszánt hős, aki nem kíméli a saját és néha mások életét sem (posztumusz elnézés jár minden katonámnak, aki a hátába állított dárdával végezte; bocs srácok, a katapult veszélyes fegyver!). Tower defense stílusban ilyet még nem láttunk, az biztos...