Tesztek

Eltartott egy ideig, de a Trials után végre Joe Danger ál-3D-s kaszkadőrturnéja is útba ejtette kedvenc platformunkat. A show-t egy rakás PC-exkluzív műsorszám tarkítja, de a port nem csak emiatt lett az utóbbi idők legszerethetőbb PC-s platformere.

Kalandjáték, amely beszippant, lenyűgöz, elborzaszt, és nem enged, amíg minden szálat fel nem göngyölítesz benne. A Heavy Rain megérkezett, és elképesztő játékélménnyel ajándékozott meg minket.

Mobilról menekíti át PC-re az iOS-en és Androidon kifejezetten sikeres Knights of Pen and Papert a Paradox. A hagyományos, papír alapú szerepjátékok régóta nem kaptak akkora figyelmet, mint itt – de lehet, hogy jobban járt volna a műfaj, ha továbbra is háttérben marad.

Az olasz Milestone fejlesztőcsapatnak ezúttal sem sikerült a nagy dobás: az autó- és motorverseny készítésben szerzett tapasztalataik (Screamer, SBK, MotoGP) ellenére is képtelenek voltak az újraélesztett sorozat aktuális darabjából, a MotoGP 13-ból élvezetes szimulátort faragni.

A hősök is csak emberek: attól még, hogy színvakok, rövidlátók, óriások vagy törpeméretűek, nincs térlátásuk, diszlexiások, vagy éppen túl szapora a bélgázképzésük, még sokra vihetik. Idővel pedig lehetséges, hogy a szívünkhöz is túlságosan hozzánőnek.

2054. A világ sokat változott, de a taxisok semmit – gondolom magamban. A holokijelzőn fénylő összeg vérlázító, és legszívesebben a kabátomba rejtett pisztoly után nyúlnék, mégis szó nélkül fizetem ki a vigyorgó ork sofőrt. Még örül is a hamis nujennek.

Amikor végigjátszottam a Raven első részét (6-8 óra alatt), azt hittem, megvan az év kalandjátéka. Most, a második epizód végén, laza három órányi, jobbára unalmas kattintgatás után kissé átverve érzem magam, és akkor finom voltam. Ejnye, King Art!

A Kung Fu Factory új játékában csinos lányok verik bucira egymás fejét, de a végtermék egyáltalán nem olyan jó, mint amilyennek hangzik.

Ha főzés közben a szakács kihagyja az ételből a sót, a végeredmény bár fogyasztható, valahogy mégsem lesz az igazi. Sajnos pontosan ez történt a Tom Clancy nevével ellátott HAWX-sorozat második részével is. Technikai téren ugyan több téren is fejlődött az előző felvonáshoz képest, ez mégsem elég ahhoz, hogy jobb játék legyen nála.

A japán szerepjátékok még mindig távol állnak az európai ízléstől, de ez nem jelenti azt, hogy hanyagolnunk kellene a stílust. Főleg nem akkor, ha olyan alkotásokról van szó, mint a Tales of Xillia, mely két év késéssel ugyan, de végre hozzánk is elért.

Hogyan ijeszthet meg valami, ami úgy néz ki, mintha a '80-as évek videojátékos hőskorából szalajtották volna? Nos, a Lone Survivor: Director's Cut megválaszolja ezt a különös kérdést.

A Saints Row San Andreas-szagú utcai bandája a második részben elborult bűnszövetkezetté, a harmadik etapban pedig celebstátuszban leledző konzumkirállyá fejlődött. Innen már csak a csillagok felé törhetett a népszerűség, ami meg is történt, a sorozat ugyanis egy kacagtató inváziós sci-fivel tér pihenőre.

Hebehurgya király, feltaláló szerzetes, birkák, vad vikingek és egy mindenre elszánt hős, aki nem kíméli a saját és néha mások életét sem (posztumusz elnézés jár minden katonámnak, aki a hátába állított dárdával végezte; bocs srácok, a katapult veszélyes fegyver!). Tower defense stílusban ilyet még nem láttunk, az biztos...

A Marvel meglehetősen széles hős-palettáján kevés sötétebb háttérrel rendelkező karakter található, mint a jellegzetes halálfejes felsőt viselő Büntető. Míg társainak többsége valamilyen kémiai vagy genetikai befolyásnak köszönheti emberfeletti képességét, addig Frank Castle-t, az egykori katonát inkább személyes motiváció hajtja: miután családját kivégzi a maffia, egyszemélyes hadseregként áll bosszút New York bűnbandáin, a jog és a törvény nyújtotta kereteket meglehetősen egyénileg értelmezve.

A két évig tartó bétafázis után végre hivatalosan is megjelent a világ egyik legnépszerűbb MOBA-játéka, aminek tesztelését annak ellenére sem tudtuk abbahagyni, hogy naponta minimum két-három alkalommal heveny agyvérzést okozott.

Jövő. Posztapokalipszis. Robotok. Nem ismeretlen témák ezek, populáris és gyakran elővett toposzok, és nem csak a mi stadionunk gyepén. Sok film és egyéb média épít rájuk. Van még pár szó azonban, amik csak a gamerek körében használtak: platform, kaland, hack and slash. Ha a bevezetőben említett összes szót egy Ninja Theory nevű minőségi szerrel összemossuk, megkapjuk az Enslaved: Odyssey to the West című játékot. Felmerül hát a kérdés: mekkora a folt, amit elménkben hagy? A teszt végén kiderül!

Nagyjából mostanáig tartott a vita arról, hogy a Civilization melyik része volt a legjobb, mert ha a kiegészítőkkel együtt nézzük, akkor a Brave New Worlddel az ötödik rész simán veri a Beyond the Swordöt. A lenti cikket meg akkor is olvasd el, ha egy betűt se értettél eddig.

Kis késéssel ugyan, de visszatért a Sims 2 egyik legjobb kiegészítője. A friss variáns nagyjából ugyanazt nyújtja, mint elődje, rengeteg visszatérő elemmel és minimális újdonságfaktorral. Persze egy olyan szériától, amelyről már minden létező bőrt lenyúztak alkotói, már ez is valami...

Az Electronic Arts által gondozott Red Alert széria mindig is az RTS műfaj egyik ékköveként volt számon tartva, az 1996-ban megjelent első rész azonnal a játékosok kedvencévé vált. Az élőszereplős átvezetőkről ismertté vált sorozat harmadik részének befejezése után a kiadó úgy gondolta, még nem végzett a sorozattal, így az EA Los Angeles fejlesztésében megjelent az Uprising című „kiegészítő”, melyben újításokat és egyjátékos kampányt kapunk mindhárom frakció számára. Mindez azonban nem lesz elég, hogy elvegye a játék során kialakult rossz szájízt.

Több jó dolog is van az indie játékfejlesztésben. Egyrészt például a jobb helyzetben lévő stúdiók örömmel nyúlnak a kevesebb forrással rendelkező kollégák hóna alá, ha kell, másrészt olyan témák is felszínre kerülnek, amelyeket a fősodor hajlamos elkerülni. A Face Noir mindkettőre jó példa.

Hosszú várakozás után végre megjelent a State of Decay, amely egy olyan oldalról közelíti meg az élőholtak témáját, amivel szinte még senki sem próbálkozott. A végeredményt látva csak azt tudjuk kérdezni, hogy miért nem jutott ez még másnak az eszébe? A State of Decay ugyanis remek lett!

25. születésnapját ünnepli a Madden NFL-sorozat, de az EA Sports csapatát ez nem hatotta meg -- ugyanolyan sablonepizódot kaptunk, mintha egy teljesen átlagos év lenne.

Ha nem készülne Peter Molyneux új istenszimulátora, meglehetősen sivár képet mutatna a stratégia műfaj ezen ága. Szerencsére a független játékfejlesztők most is megmentik a zsánert a kipusztulástól -- a Skyward Collapse a Populous nyomdokain haladva igyekszik boldogulni.

Nem sieti el a Nadeo a Trackmania megreformálását, ezúttal ugyanis a Nationsből érkező stadioni környezetben égethetjük a gumit. Javított grafika, közösségi háló, zavaróan ismerős körülmények – vajon megéri mindezért lejattolni az útdíjat?