Tesztek

Vannak nagy találkozások, melyekről évekig beszél az ipar, nos az orosz fejlesztőcsapat és az úgyszintén orosz székhelyű Akella szövetségét jobb lenne inkább titkolni, hiszen a sok vodkapárlat nyilvánvalóan elbódította őket, ha a Hard to be a Godra azt mondják; jól sikerült játék.

A Seven Kingdoms nem új cím az RTS-világban: az első két rész sikeres volt, remek kritikák születtek és kialakult egy masszív rajongóbázis. Kilenc év elteltével az Enlighted csapata leporolta a sorozatot, és futott még egy kört az üzletágban – bár ne tette volna.

Ha új animációs rajzfilm, akkor új platformjáték is érkezik egyúttal, melynek néha örülünk, néha nem. Ezúttal az utóbbi állítás lép érvénybe, ugyanis a Legacy Interactive aligha bizonyult jó választásnak a mozifilm játékadaptációjának elkészítésére.

Éppen egy éve, hogy átvettem az irányítást a PC Guru játékrovata felett, és eme dicső „hadjáratomat” azzal kezdtem, hogy feltelepítettem a gépemre az Ancient Wars: Sparta című RTS-t, amely végül egy 68%-os értékelést ért el nálam, főleg azon oknál fogva, hogy túlságosan nehézre és egysíkúra sikeredett, konkrétan az egész játékban egyetlen taktika érvényesült: termelj gyorsan és üsd le az ellent, mielőtt erőre kap.

Valószínűleg nincs olyan olvasónk, akinek be kellene mutatnunk az Assassin’s Creed nevű játékot, a Ubisoft tavalyi nagy dobását, amit mindenki messiásként várt a bejelentés óta. Cirka négy hónappal ezelőtt a fátyol lehullott a játékról, Xbox360-on mindenki nekiugrott a középkorban tevékenykedő Altair kalandjainak és bizony kiderült, hogy nem minden arany, ami fénylik. Néha csak ezüst...

Megérkezett a sorozat legújabb része, amely konkrétan a Római Birodalomra koncentrál. Az Europa Universalis: Rome a kőkemény stratégák álma és legjobb szórakozása, lássuk, hogy a Paradox Entertainment ezúttal is képes-e kielégíteni a támasztott igényeket.

Mikor Bate felhívott és azt mondta, hogy szeretné, ha írnék a nem is olyan régen megjelent Settlers hatodik epizódjának kiegészítő lemezéről, szökellve és tapsikolva rohantam a szerkesztőségbe a lemezért. Azt hittem valami megaszuper, csak sajtszószos tortilla által gerjesztett orgazmusközeli állapotok lesznek úrrá rajtam – sajnos azonban csalódnom kellett.

Kétség sem férhetett hozzá, hogy a kanadai labdafejű EA-s fejlesztők az UEFA licencek birtokában az európai nemzetek futballtornájáról is elkészítik a hivatalos játékadaptációt – a kérdés újfent adott: kényszermunkások izzadtság szagú rókabundáját kapjuk, vagy pedig az Euro 2008 tartogat valami maradandót is a pázsit alatt…

A Warhammer világát nem hiszem, hogy sokaknak be kellene mutatnom. Ezen belül is a 40k az, amit a Relic Entertainment 2004 óta időről időre megújítva és immáron a harmadik kiegészítő lemez piacra dobásával próbál életben tartani. A Winter Assault és a radikálisabb változtatásokat hozó Dark Crusade sikere után a Relic átadta az utolsó küldetéslemez fejlesztési jogát az Iron Lore-nak, akik mindent megtettek azért, hogy kielégítsék az igen nagy számban ma is aktívan játszó online bázist.

A Limbo of the Lost meglehetősen izgalmas előélettel bír: még az idők hajnalán, szöveges kaland formájában kezdte készíteni Steve Bovis Atari ST-re, majd Tim Croucher-val kiegészülve 95-ben Amigára, immár grafikusan, aztán jött egy harmadik emberke, Laurence Francis, és a PC-s átdolgozás, 2002-ben – s íme, 2008-ra el is készült a mű...

Az űr a legvégső határ. Ennek egy ötezer csillagrendszerből álló szeletkéjét veheted kezedbe a Lost Empire: Immortals című stratégiai játékban, amely nem csalás, nem ámítás, a mostanság divatos hibrid, illetve teljesen valós idejű programokkal ellentétben ízig-vérig körökre osztott és igényességének köszönhetően reggel kilencig ismételgetjük majd: „csak még egy kört!”.

Elkészült az EA Sports újszülöttje, hiszen jelen esetben nem folytatásról beszélünk, hanem egy új ötletek vezérelte játékról. Egyetlen bökkenője a tervnek, hogy ezek az új ideák bűzlenek az izzadságtól és az unalomtól.

Az elsőjátékos Unicorn Games csapata úgy tűnik, nem akart tudomást venni arról, hogy manapság az a menő játékfejlesztő, aki legalább három játéktípus jellemzőit kutyulja össze egy adott terméken belül. Ők kifejezetten olyan stratégiai játékot szerettek volna, ahol a taktikus csihi-puhin van a hangsúly – az egyszerűség meg, mint tudjuk, gyönyörködtet.

Az apró német fejlesztőcsapat eddigi munkásságát remekül példázza az Overclockedbe rejtett easter egg, mikor a buszmegálló hirdetőtábláján „valami videojáték” reklámját véli felfedezni a főhős, egy bizonyos House of Talestől. Rögtön meg is jegyzi, sosem hallott róluk. Jópofa, de igaz; a kis német csapat mind ezidáig alsó kategóriás kalandjátékokat készített, és jelen cikkünk alanyától várják az igazi hírnevet…

A Silver Style Entertainment 1993-ban jött létre Berlinben. Kis létszámú, rutinos csapatról van szó, akik ugyan eddig nem gyártottak kiemelkedő címeket (Soldiers of Anarchy, Caribbean Disaster, Gorasul: The Legacy of the Dragon, The Fall: Last Days of Gaia), de legalább kijutottak a nemzetközi piacra.

Még a legelismertebb fejlesztők esetében is megtörténhet, hogy főleg a névre támaszkodva, és nem újdonságok tömkelegével próbálják elkápráztatni a szórakozni kívánó közönséget. Példákért sem kell nagyon elmerülnünk a játéktörténelemben: elég csak a pár éve kifejlesztett Sims 2 „cuccosaira”, vagy akár a Star Wars szériára gondolnunk. Az idő elszáll, a levelek megsárgulnak, ám a kaliforniai Blizzard örökzöld, és még mindig innovatív ötletekkel operál. Legyen elég annyi kezdésként: ha a Black Temple patchet tartalmazta volna a World of Warcraft első expanziója, lehetséges, hogy a PC Guru Online tesztjeinek értékelő indexét egy harmadik rublikával is meg kellett volna toldani.

A szófiai, félszáz főt foglalkoztató, 1997-ben alakult Haemimont Games Bulgária legnagyobb szoftverfejlesztője. Ó- és középkori stratégiai játékokban utaznak; a háromrészes Imperivm-széria, melynek első két epizódját térségünkben Celtic Kings néven ismerjük, egymilliós összeladást produkált.

Biztos emlékeztek még gyermekkorunk „kézi konzoljaira”. Itt nem az őrületes kvarcjátékokra gondolok, hanem ezek ősatyjára, a táblás, golyós ügyességi játékokra, melyekben apró fém labdacsokat kellett a helyükre egyensúlyoznunk. Engem nagyon vonzottak ezek a dolgok. Ámulattal tekintettem az olyan bámulatos, ellenben teljesen haszontalan szerkezetekre, ahol különböző golyók mozogtak tekervényes pályákon, hogy egy újabb folyamatot indítsanak be mozgásuk végeredményeként. Miért írok én most ezekről a tákolmányokról és örökmozgókról? Csupáncsak azért, mert már számítógépen is játszhatunk hasonlóval!

Fejlesztőcsapatok jönnek-mennek. Ez persze természetes, de az „idősebb” játékosok szíve mindig összeszorul, ha egy régi nagy név eltűnik a süllyesztőben. A szebb napokat is megélt Shiny réges-régen még a legjobbak közé tartozott, olyan neveket köszönhettünk neki, mint az Earthworm Jim, az MDK, vagy az általam tesztelt Sacrifice. A csapat sikere és elismertsége kezdetben a Messiah, majd az Enter the Matrix és a Path of Neo bukásával végleg leáldozott. Kár érte!

Amióta átlapoztuk, „ne adj isten” elolvastuk az Egri csillagok című regényt, azóta várunk egy igazán jó játékra, amely hűen bemutatja a kor rákfenéjét, a várépítés rejtelmeit, az ostromok izgalmát. RTS-ek tucatjai foglalkoznak a középkori hadviseléssel, ám olyat, ahol a várépítés kerül az előtérbe, keveset találhatunk az üzletek polcain. Ám ha boltban járunk, vigyük haza a Stronghold Crusadert – nem fogjuk megbánni!

11 év. Ez nem kis idő, ennyi alatt bizony sok minden történhet (csak a Duke Nukem Forever elkészítéséhez kevés…). Jómagam 11 éve még csak 9 éves voltam, és még a bunkizós-nintendós korszakomat éltem, akkoriban még a PC egyáltalán nem érdekelt. Szép idők voltak azok, mikor még a közös programok megbeszélésekor nem az volt a vita, hogy hova menjünk inni, vagy hogy mit nyomjunk LAN-ban, hanem leginkább az, hogy hova bújjunk a hunyó elől. Ám az 1997-es év nem csak ezektől a könnyfakasztóan szép emlékektől marad emlékezetes, ugyanis ebben az évben jelent meg minden idők egyik legjobb valós idejű stratégiája, az az RTS, melyen keresztül annak idején én is megismerkedtem a műfajjal. 1997-ben kijött a Total Annihilation.

Amikor űrben játszódó játékról van szó, a játékfejlesztők és -kiadók általában a nyitott végű, RPG-szerű fejlődéssel felvértezett, gigantikus bolygórendszerekkel teli kereskedő-szimulációkat preferálják, melynek alapjait annak idején az Elite fektette le (páran talán emlékeznek még rá). Aztán ezek mellett találhatunk még űrstratégiákat is, hogy mást ne említsek: StarCraft. Mi lenne, ha a két stílust vegyítenénk? Naprendszerek, sok-sok bolygó, melyek csak ránk várnak, fejlődő hősök, valós idejű csaták és technológiai fa, melynek legalább kétszáz ága van. Na, ez mind együtt a Haegemonia. Meg még egy kicsivel több.     

Bate regnálása előtt a PC előtt üldögélő játékosok és Guru-olvasók jórészt csak az újságárusnál találkozhattak képregényekkel, nem beszélve azokról az időkről, amikor a hazai kiadók dögrovása okán jórészt még ott sem. Nem olyan idegen a műfaj ugyanakkor a tengerentúlon és a keleti vidékeken, hiszen gondoljunk csak arra, hogy az első Superman film már 1951-ben elkészült, vagy éppen a 90-es évek videokonzolokon végigsöprő képregény alapú stuffözönére. Hiába, vidám idők is voltak azok, amikor az egyik hónapban még a Death and Return of Supermant tolták a világ naposabb oldalán élők, majd rá néhány hétre már a Pókember egyik leghangulatosabb története alapján készült Maximum Carnage-ot tuszkolhatták az SNES-ükbe. A PC-sek közel sincsenek ennyire eleresztve ezen a téren. Jómagam hosszasan kutattam emlékeimben, hogy mikor jelent meg nekünk egy igazán ütős, akarom mondani püfölős alkotás, de sajnos a 90-es évek korai zsengéin túl még a Wikipedia segítségével sem sikerült semmit szürkeállományomban fellelni. Az utóbbi években ugyan megindult némi mozgolódás e téren, de a megjelent darabok a legelvakultabb képregény-rajongóknál sem tudtak nemhogy átütő, de még mérsékeltnek mondható sikert sem elérni. Nem így a 2006 végén megjelent Marvel Ultimate Alliance, amely után egyértelmű volt, hogy X-Men Legends II is kötelező kategória lesz. Azaz volt, még 2005-ben.

Mi az: 4 betű, egy játék, John Carmack, egy legenda?  A megoldás: Doom. Na de miért tettem fel ezt az idióta találós kérdést, és miért használok ekkora szavakat, mint a legenda? Hogy ezekre a kérdésekre választ kapjunk, tekintsünk vissza egy kicsit a múltba!